Cecília

Balázs Péter nem pályázik a Vígszínház vezetésére

2014.01.03. 11:10

Programkereső

Balázs Péter nem indul a Vígszínház vezetésére kiírt új pályázaton, ezt a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója közleményben tudatta pénteken az MTI-vel. Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója korábbi nyilatkozatának megfelelően újra beadta igazgatói pályázatát.

A főváros december 3-án írta ki az új, második pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára, a megbízatás másfél éves időtartamra szól. A pályázatokat 30 napon belül, csütörtökig várták.

"Hiszem, hogy az én polgári színházi törekvéseimnek helye van a főváros színházi életében, de azt nem szeretném, hogy elképzeléseim politikai csatározásokra adjanak okot, a Vígszínház régi rangja és méltósága, a közönséggel évtizedek alatt kialakított kapcsolata kárt szenvedjen. E gondolat jegyében határoztam így" - olvasható a szolnoki színház igazgatójának közleményében.

Balázs Péter
Balázs Péter

Balázs Péter köszöni azok támogatását, akik kiálltak személye és elképzelései mellett, de - hangsúlyozza - egy társulat felépítése, műsorának megújítása ilyen, az új pályázati kiírásban meghatározott rövid távon megvalósíthatatlan.

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója korábbi nyilatkozatának megfelelően újra beadta igazgatói pályázatát.

A kormany.hu-n megjelent kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig töltheti be a nyertes. Az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap.

A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő megbízatása 2014. január 31-én jár le. A vezetői posztra július végén írták ki az első pályázatot, amelyet szeptember végén eredménytelennek nyilvánított a Fővárosi Közgyűlés. A testület november 14-én döntött az új pályázat kiírásáról.

Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő

A pályázati kiírás szerint a Vígszínház új vezetőjének feladatai között lesz a színház művészeti, gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása. A pályázat feltételei között van évente legalább 300 előadás megtartása, saját társulattal legalább évi két bemutató létrehozása. A megtartott előadások legalább 75 százalékának a színház saját produkciójának kell lennie, és - valamennyi játszóhelyet figyelembe véve - átlagosan legalább 70 százalékos látogatottsággal kell működnie.

A Fővárosi Közgyűlés november 14-i ülésén arról is döntött, hogy - amennyiben a pályázati eljárás 2014. január 31. napjáig nem zárul le - 2014. február 1-jétől az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig a jelenlegi ügyvezetőt, Eszenyi Enikőt bízza meg az ügyvezetői feladatok ellátásával.

Az álláshelyre kiírt korábbi pályázaton Eszenyi Enikő mellett Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház vezetője indult. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes azért kérte szeptemberben a közgyűléstől a pályázat eredménytelenné nyilvánítását, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását, mindketten három-három igen szavazatot kaptak. Tarlós István főpolgármester az igazgatói pályázat kapcsán korábban egy interjúban arról is beszélt, hogy mindkét pályázó üzleti tervét kifogásolta a bíráló bizottság.