Emma

Pénteken búcsúztatják Maár Gyulát

2014.01.06. 14:45

Programkereső

Január 10-én 16 órakor a budai ciszterci Szent Imre-templomban szentelik be Maár Gyula Kossuth-díjas filmrendező hamvait - tudatta a család az MTI-vel. Az életének 80. évében elhunyt alkotó hamvaitól később, szűk családi körben vesznek végső búcsút.

Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező december 20-án hunyt el Budapesten. Koltai Lajos, legtöbb filmjének operatőre, felidézte, hogy beszélt Törőcsik Marival, aki azt mondta neki: "te tudod, hogy ő mit ért. Nagyon kevesen tudjuk, hogy ő igazán mit ért a magyar filmművészet számára. Nagyon sokat ért."

Maár Gyula
Maár Gyula

Maár Gyula egészen csodálatos tehetség volt, aki a legmagasabb szinten ismerte az irodalmat, az embert, és tudta, hogyan kell egy emberhez közelíteni, hogyan kell vele kommunikálni, hogy kell egy színészt irányítani - emelte ki Koltai Lajos, hozzátéve: ha filmet akart csinálni, elképesztő erővel vonta be az embert abba a gondolatba, amelyet közvetíteni akart. Fantasztikusan tudott előadni, az ügy érdekében szinte behálózta az embert - tette hozzá.

Koltai Lajos hangsúlyozta: a rendező halála mélyen érintette, hiszen nagyon közel állt hozzá. Mostanában újra többet találkoztak, nemrégiben ő nyitotta meg Maár Gyula festménykiállítását is. "Tele van szépséggel ez a sok év, amit együtt töltöttünk, szinte egy lépést nem tettünk egymás nélkül, és most hálát adok a sorsnak, hogy így volt, hogy ezek az évek nekem jutottak, és nem másnak" - mondta.