Nándor

A színház mindig választási helyzetbe hoz

2014.02.26. 13:08

Programkereső

Harmadik születésnapját ünnepli a Spirit Színház. Perjés János, a teátrum alapítója mesélt lehetőségről, viszonyokról, színészetről és útkeresésről.

- Mi érdekli a színházcsinálásban?

- Az, hogy a színházban minden lehetséges, mert a terveimnek és a megvalósításuknak valójában csak én lehetek gátja. Ez mérhetetlen szabadságtudatot ad. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell alkalmazkodnom. Napi szinten bosszant az, hogy értelmes dolgok helyett azzal kell foglalkoznom, hogy miként kerüljem ki az akadályokat anélkül, hogy a célt szem elől téveszteném. De az elmúlt három évben valamelyest megtanultam kezelni a nehéz helyzeteket, konfliktusokat. Ma már nevetni is tudok például a tavalyi történeten, amikor többen úgy gondolták, meg lehet valósítani az ötleteimet nélkülem is. Néha előfordul, hogy csak ülök az íróasztalnál és anélkül, hogy egy tollvonást tennék, vagy megszólalnék, fordul egyet a világ és valami ostobaság történik, amire reagálnom kell. De akkor is megéri. Azt vallom, és minden munkatársamnak vagy barátomnak azt mondom: ne áltassuk magunkat, hogy másoknak csinálunk színházat, mert a saját örömünkre tesszük. A színházi munka megadja a fejlődés lehetőségét és mindig választási helyzetbe hoz. Ez a nehézsége és a szépsége is. Egyébként nem csak a Spirit Színházért felelek, Spirit Group néven egy rendezvényirodát működtetek, amit spirituális műhelynek tekintek - akárcsak a színházat.

Perjés János
Perjés János

- Sokan mondják, hogy a színházi szakmában nincs pénz és ez további nehézségeket támaszt...

- Egy kezemen meg tudom számolni, hányan készítünk előadást a saját pénzünkből, kipótolva azt esetleges pályázati pénzekkel. Sokan panaszkodnak, de - ahogy említettem - dönteni kényszerülsz: alkotsz, vagy nem, vállalod a helyzetet, vagy nem. Ha igen, azzal vállalod a bukás lehetőségét is. Dolgoztam olyan igazán nagy művésszel, vagy közkedvelt sztárral, akire lehet előadást alapozni, és olyannal is, aki nem váltotta be a nevéhez fűződő reményeket, vagy nem vállalta a nehézségeket. Ilyenkor az ember levonja magában a konzekvenciát. Fontos, hogy jó kollegákat válasszunk, hogy egyezzen a koncepciónk, hogy egyfelé kormányozzuk a hajót. Mára már kialakult azoknak a köre, akikre számíthatok. Nem tudom eléggé megköszönni nekik, hogy szó nélkül kivárják az elcsúszott fizetéseket, hogy türelemmel figyelik, ahogy lassan formálódnak a körülmények. Pedig sokszor vagyok a türelmükre utalva, hiszen sok szervezést igényel a budapesti és a vidéki jelenlét is. Bár a Spirit Színház utazó színháznak számít, és sokszor váratlan meghívásoknak is eleget kell tegyen, azon dolgozom, hogy a fővárosban is helyet találjanak az előadásaink. 

-Milyen eredménnyel?

- Mihez képest? Három év alatt nagyon nehéz a semmiből felépíteni egy színházat. De azt hiszem, sikerült. Persze kapunk hideget, meleget is. Érdekes találkozásoknak vagyunk tanúi a közönséggel. Egészen megdöbbentő, mennyire más nézőknek játszunk Pesten és Pesttől 20 kilométerre. Az Átriumban megy A szűz, a sóher, a Mikulás és a többiek című darabunk, ami szerintem a legjobb előadásunk. Nagyon jó darabot írt Divinyi Réka, mégis a cím hallatán, vidéken „elhunynak" a megrendelők a rémülettől, Pesten pedig nem érjük el vele a célközönséget. Az Eszter hagyatéka egy igazi klasszikus, amit szikáran, nagyon kedvemre valóan rendezett meg az újvidéki Lénárd Róbert. Talán most egy nagy kampánnyal végre Pesten is felkeltjük vele az érdeklődést. Vidéken imádják. Itt kell megemlítenem Huszárik Katát, mint követendő színészi, emberi példát. Bár egy szelíd pitbull lakozik benne, de korrekt, odaadó, alázatos és távolságtartó. Emberileg és művészileg senkinek nem kívánhatok jobb színészt. Őt kértem fel az őszi Szabó Magda bemutatónk főszerepére is. Az ajtó című előadással ismét nagyágyúval lövünk, reményeim szerint messzire.

- Ki és milyen szempontok szerint választ darabot?

- Egyszer egy művésznő széles plénum előtt már feltette nekem ezt a kérdést, miután nem értett egyet valamelyik választásunkkal. Azt tudtam neki válaszolni, hogy az választ darabot, aki a társasági szerződésben, mint törzstőke tulajdonos be van jegyezve. Szerencsére van egy stratégiai partnerünk is, a Műhely Produkció, ami tanácsokkal és időnként anyagi segítséggel szolgál és visszaránt a realitás talajára. De az út tényleg nyitva áll mindenki előtt, aki megkeres egy jó ötlettel. Az is igaz, hogy mára már megszilárdultak a szempontjaim, szeretném, ha továbbra is magyar könyvadaptációkat játszanánk, filmklasszikusokat adaptálnánk és felhőtlen kikapcsolódást biztosítanánk. Alkalom adtán pedig belefér a repertoárba olyan előadás is, ami némiképp feszegeti a határokat, mint például az első produkciónk, A fiú a tükörből, amivel a családon belüli erőszak ellen harcoltunk és amivel megfordultunk 15 börtönben. Szívesen játsszuk majd a jövőben is, sajnos erős létjogosultága van.

A fiú a tükörből
A fiú a tükörből

-Ön nem csak vezetője a Spirit Színháznak, hanem játszik is az előadások egy részében. Ezt hogy fogadják a kollégái?

- Kezdenek hozzászokni, hogy tíz és kettő között, valamint az esti próbákon egy vagyok közülük. Réges-rég színészként végeztem az egykori Nemzetiben Bodnár Sándor, Simon Zoltán és Montágh Imre kezei között. Montágh nagyon bírt, ezért világosan megmondta: jó dolgom lesz vidéken, merthogy főiskolás nem leszek. Nem is lettem. Az MTV-ben és egy nemzetközi filmvállalatnál tanultam új szakmát, ezután alapítottam meg a társaimmal a rendezvényirodánkat. 2011 elején Paulinyi Tamás, nagyszerű parapszichológus kért tanácsot tőlem, mi a módja annak, hogy a Bólébál c. életrajzi regénye új életre keljen a könyv kiadása után. Színházi játéknak javasoltam, amit végül én is írtam meg. A félig kész darabbal megkerestem Zimányi Zsófiát, aki ebben az időben még a Thália Színházat vitte, ő azonnal befogadta a tervet. Ismeretlenül megkerestem az akkori Nemzetiből Makranczi Zalánt, hogy játszana-e velem. Én voltam a visszaemlékező, ő pedig végigjárta az író felnőttéválásának útját. Ez a darab meghatározó lett a színház indulásának történetében, emiatt játszom újra színpadon. Sokat köszönhetek Zalánnak, sok tanulsága volt az együttműködésünknek. Azóta nagyobb örömmel és odaadással játszom, mint valaha. Meg kell mondanom, a színházzal való foglalatosságban az a két színpadi óra felhőtlen! Ahogy kinőttük a gyerekcipőt, elkezdtünk vállalkozókként dolgozni, így változtak az emberek is velünk, vagy körülöttünk. Egyébként a változásokat volt nehéz megszokni. Hogy Müller Péter szavaival éljek: „...Olyanok vagyunk, mint a költöző madarak. Egy darabig együtt repülünk, aztán másfelé robogunk tovább." Most már több emberért felelek, és próbálok nekik is, magamnak is megfelelni.

- Szoros büdzsével, bizonytalan anyagiakkal hogy tud-e előre tervezni?

- Tudom, hogy muszáj tervezni. Már szerveződnek a nyári fellépések, a meglévő előadásaink utaznak az országban. November végén megtartjuk Az ajtó bemutatóját, a Klubszínházunk helyéül szolgáló Budapest Jazz Club színháztermében pedig egy francia darab ősbemutatójára készülünk, Csak egy szemöldökráncolás címmel. Ezt a darabot leginkább a Stílusgyakorlatokhoz tudnám hasonlítani.