Huba

Időszerűtlen-e a reménytelenség?

2014.03.10. 06:58

Programkereső

Az egész Protaszov-ház, minden egyes lakójával és látogatójával együtt - reménytelen. Nemkülönben az alagsoriak, akikre egy forradalom kitörését sem lehet rábízni - írja Stuber Andrea, aki a Katona József Színház Fényevők-előadásán járt. KRITIKA

Megfigyelhető a színibírálatokban és a közönség hangulatában bizonyos gúnyos kétely: nem korszerűtlen-e ma egy klasszikus drámát hagyományos módon színre vinni - olvasható a Nagyvilág folyóirat Időszerűtlen-e a remény? című cikkében. 1968-ban jelent meg ez az írás, Gyárfás Miklós tollából. Pár hónappal azután, hogy a nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulója alkalmából először került a budapesti közönség elé Makszim Gorkij A nap fiai című drámája, Szinetár Miklós rendezésében  a Vígszínházban. Nem sokszor játszották a művet azóta. Most a Katona József Színház vette elő, gondolta át, kínálta fel Radnai Annamária új fordításában és okadatolható átdolgozásában.

Fekete Ernő, Ónodi Eszter és Kocsis Gergely a Fényevők c. előadásban
Fekete Ernő, Ónodi Eszter és Kocsis Gergely a Fényevők c. előadásban

A bemutatót Ascher Tamás rendezte, ami összetéveszthetetlenül és jólesően meg is látszik rajta. A hosszabb emlékezetű nézők tudatába alighanem a minden mindennel összefügg jegyében épül majd be. Nem véletlen, hogy Ascher és Zsámbéki Gábor régebben Csehovokat vittek színre itt, mostanában meg inkább Gorkijokat. (Gorkij keserűbb, dühösebb, és tágabb szeletét mutatja meg a társadalomnak.) Ahogy magában az alapműben ott bujkál Csehov, úgy a Fényevők-előadásban is mintha felsejlenének Ascher Csehov-rendezései. Érződik, hogy talán rá is lehetne teríteni erre a drámára valamely Csehov-darab szereplőhálózatát - mint afféle pauszpapírt -, s tisztán látszanának vonalak, pontok egyezései.

A Fényevőkben egy értelmiségi család házát látjuk. Vagyis már nem az övék - megvette tőlük a háztulajdonos. Lassan csúszik ki a lábuk alól a talaj. Főhősünk, Pavel Protaszov, a tudós vegyész ezt észre sem veszi - ahogy semmi mást sem. Felesége egy festővel flörtöl, húga lelki beteg, a személyzet megy a feje után, a munkásokban meg gyűlik az indulat. A végén robban. De csak füstje van, amúgy talán nem történik semmi, minden csendesen rohad, mállik tovább. A világ így ér véget. Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel. (T. S. Eliottal szólva.)

Ötvös András és Bezerédi Zoltán a Fényevők c. előadásban
Ötvös András és Bezerédi Zoltán a Fényevők c. előadásban

Az előadás szemre körülbelül az 1980-as években játszódik. Talán mert Ascher különösen szereti ezt az érát megjeleníteni, Khell Zsolt díszlettervező és Szakács Györgyi jelmeztervező pedig kiváló partnerek ebben. Pálmai Anna Lizájának első viselete például, a kitérdesedett nadrág és a könnyű, fekete pulcsi, amelyet sűrűn igazgat a nyakánál, egy egész korszak és életszakasz hűvösségét s kényelmetlenségét idézi. Kocsis Gergely galléros pólója és bermudanadrágja Pavelről ódákat regél. Arról nem is beszélve, hogy Ónodi Eszter Jelenájának ruhatára milyen szépen vall a hősnő extravaganciájáról és visszafogottságáról, ízléséről és alkalmazkodóképességéről. (A szinhaz.net kritikusa, Kovács Natália szellemes megjegyzése szerint első megjelenésekor úgy fest az asszony, mintha Vagin, azaz Fekete Ernő festette volna.)

Gondolhatnánk, hogy a produkció enyhe retróhangulata valamiféle művészi oknyomozással függ össze. Hogy a rendező esetleg forrásvidéknek tekinti azokat az éveket, s határozottan mai társadalmi (ha úgy tetszik: osztály-) közérzet alapjait, kiindulópontját vagy ősbűneit keresi a félmúltunkban. Ezt a feltevést a produkció nem látszik megerősíteni. Hacsak nem utólag, többet is ráaludva a színházi estére. Kétségkívül vannak ugyanis értelmiségi generációk, amelyeknek kihúzódása, bezárkózása, társadalmi-politikai közönye, jószándékú tétlensége vagy kritikus fölénye abból az időszakból származik, amikor úgy nézett ki, hogy minden örökre így marad. És a "hát akkor itt fogunk élni!" konklúziója alapján kialakultak a személyes stratégiák. Például elefántcsonttorony. Tudomány, művészet. Alkohol. (Feltűnő, hogy a Fényevők értelmiségi társasága nem iszik. Egy kancsó víz áll az asztalon, aligha friss. Ez egyébként elég nagy könnyelműség járvány idején. Borisz, az állatorvos - Nagy Ervin - egyszer felemeli, beleszagol, majd visszateszi az asztalra.)

Nagy Ervin a Fényevők c. előadásban
Nagy Ervin a Fényevők c. előadásban

Radnai Annamária munkája finoman rátereli a figyelmünket a mű nem-értelmiségi szereplőire is. Már maga az új cím is olyan megnevezését adja hőseinknek, amelyet az alagsoriak ragasztottak rájuk. Radnai tapintatosan és logikusan elhelyez a darabban néhány rövid jelenetet. Az egyikkel az elején exponálja a doktort, akit a végén megtámad a feldúlt lakosság. Úgy véli ugyanis a nép, hogy a kolerajárvány az orvosok mesterkedése. (Vajdai Vilmos feszeng a színészileg csöppet sem hálás szerepben.) Különösen fontos, szükséges és körültekintő az az írói-dramaturgi pótlás, amelyben Jegor lakatos - akit Bezerédi Zoltán játszik tömör, feszült, visszafogott erővel - említi sérelmét, miszerint Pavel nem kereste fel őt. Ezt nyugodtan tekinthetjük tragikus vétségnek, hübrisznek a Kocsis Gergely alakította családfőtől. Minden bizonnyal elfejtette a Jegornak tett ígéretét. Kocsis jóindulatú, szeretnivaló, önmagával telített férfit játszik, aki emocionálisan és interperszonálisan még bizonyosan nem jutott túl az érettségin. (Tudósként egyébként nem feltétlenül kókler. Az, hogy vegyészeti gyárral, annak költségvetésével foglalkozni nem kíván, teljesen rendjén való. Amit ő csinál, azt hívják alapkutatásnak. Tudományos válaszokat keres, s ha megtalálja, mások majd hasznosíthatják.)

Ascher Tamás pontos elemzésében, a színészek részletgazdag játékában az egész első felvonás (mármint a darabé) hosszú, enyhén nyugtalanító expozíciónak hat. Amikor Ötvös András Trosinként settenkedni kezd a ház körül, a határozott antré mellőzve van, mégis úgy hat ez a zilált külsejű figura (akiben alig ismerhető fel a színész), hogy itt most történni, sőt robbanni fog valami. Ötvös megdöbbentően erős présence-a fenyegetővé növeszti ezt a züllött alakot, aki mintha az intelligencia baljós jövőjét testesítené meg. Övé egyébként a zárszó is, az előadásvégi betoldás (történetesen Jerofejevtől).

Ónodi Eszter és Pálmai Anna a Fényevők c. előadásban
Ónodi Eszter és Pálmai Anna a Fényevők c. előadásban

A Protaszov-ház legsúlyosabb tényezőjének én személy szerint Pálmai Anna Lizáját tartom. Még egy harmonikus családban, egy rendes otthonban is folyamatos békétlenséget szülne az ő örökös zúgolódása, elégedetlensége, bíráló heve. (Hát még egy ilyen kusza közegben.) Ráadásul rajta is számon kérhető mindaz, amiben a többieket elmarasztalja. Például a tisztelet, a figyelem, a megértés és a tapintat hiánya az emberekkel szemben. Teljes joggal tesz ezért szemrehányást az övéinek. De közben ő maga hogyan beszél Csoma Judit örökösen sürgölődő és tukmáló dadájával? S miképpen nem veszi észre avagy miért nem értékeli az odaadó figyelmet, szeretet és szolgálatkészséget Nagy Ervin Boriszában? Ez a férfi el sem indul otthonról tucatnyi papírzsebkendő nélkül, amire az orrvérzős Lizának bármikor szüksége lehet.

A társaság egyetlen törekvő és érzelmileg egyértelmű tagja Melanija, aki nyomorú érdekházasságából gazdag özvegyként szabadulva rajongón veti magát Pavel elé. Jordán Adél alakítása reflektált, ragyogóan parodisztikus, pompásan végrehajtott színészi ziccer. (Az a hónaljban átizzadt blúz...!) Fullajtár Andrea megformálásában a hölgy szívszorítóbb, fájdalmasabb, vesztesebb. Kedves a színrevivőktől, hogy amikor Melanyija kijön Pavel szobájából, szívbéli áhítatához kap egy lírai futamot a Kovács Márton vezette, kordában tartott muzsikustriásztól.

Jordán Adél és Kocsis Gergely a Fényevők c. előadásban
Jordán Adél és Kocsis Gergely a Fényevők c. előadásban

További élvezetes színek és árnyalatok köszönhetőek Lengyel Ferenc tompán súlyos gondnokának, Máté Gábor heherészős-vakarózós háztulajának, Tasnádi Bence modern üzleti felfogású, divatos házi ficsúrjának.

Természetesen az egész Protaszov-ház, minden egyes lakójával és látogatójával együtt - reménytelen. Nemkülönben az alagsoriak, akikre egy forradalom kitörését sem lehet rábízni. Talán a kolera volna a megoldás. (Elképzelhető, hogy a Jegor beteg feleségét meglátogató Jelena már el is kapta a kórt. Említik, hogy forró a lehelete.) De hát ne, persze, ne. Aschernél az ember azt is érzi valahol, hogy szánni és szeretni kell őket. Vagyis minket.