Bence

Néder Panni: "Ez a rendezés egy hatalmas szívmunka"

2014.03.20. 13:00

Programkereső

Két színész, öt etűd, tengernyi ambivalens érzelem – így lehetne sommázni az Átrium Film-Színház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös bemutatóját, az Átriumkloridot. Parti Nagy Lajos darabját Néder Panni viszi színre Bíró Kriszta és Hevér Gábor közreműködésével. A bemutató kapcsán a rendezővel beszélgettünk. INTERJÚ

- Mindig is úgy képzeltem, hogy egy szűz darab színrevitele, egyfajta védőháló nélküli trapézugrás színésznek, rendezőnek egyaránt. Milyen kapaszkodóid voltak, mi volt a munkamódszered az Átriumklorid esetében?

- Ahhoz, hogy válaszolni tudjak, vissza kell mennem az időben. Lassan három éve dolgozunk ugyanis azon Bíró Krisztával és Marsalkó Eszter dramaturggal, hogy létrehozzunk egy kétszereplős darabot. Tehát ez a munka nem ott és nem úgy kezdődött, hogy miként nyúlok hozzá egy kész szöveghez. Mivel közösen találtuk ki a jeleneteket és a karaktereket is, így mondhatom, hogy már a darab megszületésében is részt vettem. Amikor egy alkalommal elmeséltük az alapszituációkat Parti Nagy Lajosnak, annyira megtetszett neki az ötlet, hogy csatlakozott hozzánk, és megírta az etűdöket. Hozzátartozik, hogy Lajosban egyáltalán nincs írói hiúság, próbáról próbára közösen alakítjuk, változtatjuk a jeleneteket. Én különben is a csapatmunkában, az együttgondolkodásban hiszek, amit persze rendezőként nekem kell jól összefogni. Egyébként van olyan etűd, amiben Hevér Gábor sokkal jobb dramaturgiai változtatásokat hajtott végre, mint amilyenek nekem eszembe jutottak. Ebből a szempontból is remek ez a munka, mert egymást jól kiegészítő, kreatív alkotótársakkal hozzuk létre az előadást. Bármennyire is nehéz volt eljutni idáig, hogy megvalósítsuk a projektet, számomra ez a rendezés egy hatalmas szívmunka, pontosan a darab személyessége és szabadságfaktora miatt.

Néder Panni - Átriumklorid
Néder Panni - Átriumklorid

- Ezek a rövidre vágott jelenetek nagyon primér érzelmeket mozgatnak meg. Van egyfelől „klasszikus" szerelmespár, gyötrődő férfi-nő páros, elszakíthatatlan testvérpár, valamint egy problémás házaspár. Bár látszólag különálló történetek, akár össze is csúszhatnak ezek a női-férfi sorsok. Benned hogyan épülnek egymásra az etűdök?

- Igazából én is ezt tartom izgalmasnak ebben az előadásban, hogy nagyon alapvető érzelmi viszonyrendszerek sűrűjét ragadjuk meg, a robbanóponthoz közeli pillanatban. Úgy érzem, hogy az etűdökben megjelenő, hétköznapinak tűnő szituációk mindegyikén tudunk csavarni egyet. Hiába ismerős egy-egy férfi-nő helyzet akár a saját életünkből is, talán sikerül a jelenetekbe olyan adag abszurditást belecsempésznünk, ami által elemeltté válnak Azért rettentő nehéz beszélni ezekről a szituációkról, mert elemezgethetem ugyan a viszonyrendszereket, de amiről a történetek szólnak, vagyis ami felé kifutnak, azt nem árulhatom el, mert akkor lelövöm a poént. Miután te elolvastad a szövegeket, nyilván pontosan érted, hogy ez mekkora kiszúrás lenne a nézőkkel.

- Bár egyetértek, azért nem adom ilyen könnyen. Ti, gondolom, nem rangsoroltok, de úgy érzem, hogy Parti Nagy Lajosnak a Pékesküvő volt ott legbelül a szív mélyén, merthogy a legszebb és legszomorúbb mondatokat ennek a testvérpárnak adta. Tévednék?   

- Nehéz lenne rangsorolni, nekem mindig az a kedvencem, amit épp próbálunk. Tény, hogy az első jelenet - Pályaudvar - a legkevésbé Parti Nagy-os nyelvileg, de ez koncepció volt, hogy ilyen legyen. A Panzióban már egy-két helyen kibújnak olyan mondatok, amelyek Lajost jellemzik, de ami stilárisan, nyelvezetében és textúrájában is valódi partinagyizmus - ahogy mi hívjuk -, az valóban a Pékesküvő, illetve a Vérluxus. Stílusukban is sokkal „csináltabbak" - jó értelemben - ezek a jelenetek, emiatt másként is kell hozzájuk nyúlni. Egyébként azt is nagyon szeretem a közös munkában, ahogyan egymásra rakódnak a beszélgetéseink szilánkjai. Egyszer elmeséltem, hogy rendeztem egy Capote-novellát az egyetemen, ami arról szólt - ez egy igaz történet -, hogy a szerző elkísérte a takarítónőjét egy munkanapjára, és ezt később megírta. Erről Lajosnak eszébe jutott, hogy ő meg egy takarítónőről írt egyszer egy novellát, aki elvitte a férjét a luxuslakásba. Valahogy ez a két történet bennünk összetalálkozott, és a Vérluxusban fejlesztettük tovább. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy a Pékesküvő hogy állt össze, de az biztos, hogy ahhoz is mindenki hozzárakta a mozaikdarabkáit. Amitől pedig elemelődött, az Lajos nyelvezete, tehát valószínűleg nagyon beleszeretett ebbe a jelenetbe, hogy ennyire meg tudta fogni. Én is azt gondolom, hogy ez a legösszetettebb, a legtöbb szinten játszódó etűd. Bármennyire is vicces a karakterek ügyefogyottsága miatt, az azért egy nagyon szomorú történet. Annyira tragikus, ahogy ez a testvérpár bezárva él abban a lakásban, teljes lelki szimbiózisban, miközben állandóan megy köztük a pingpongozás, amit egyébként meg nagyon élveznek. Több történetben is megjelenik, ami a való életben engem leginkább dühít, az emberek közötti nem-kommunikáció - ezt tartom az egyik legnagyobb rákfenének. Bosszantó, ahogy - családon belül is természetesen - mindenki védekezik, leplezi a saját érzelmeit, nem mond igazat, vagyis eljátszik valamit. A Vérluxusnál pedig a kisember tragédiáját élhetjük meg, amikor véget érnek a szavak. Ezek után úgy érzem, hogy nagy szükségünk van egy pozitívabb zárójelenetre, amely persze stilárisan nem tér el az előzőektől.

Parti Nagy Lajos - Átriumklorid
Parti Nagy Lajos - Átriumklorid

- És ez lenne a rejtélyes ötödik etűd, amit ugyebár nem olvashattam...

- Annyit elárulhatok, hogy ebben a jelenetben visszahozunk egy női figurát, vele fog történni valami. Azt érzem, hogy szükség van egy transzcendentális elemre, ami kitágítja az eddigieket és felemeli a nézőt. Nagyon hiszek a véletlen találkozások erejében - mivel sok ilyen jellegű pozitív élményem van -, még az sem kizárt, hogy... Látod, majdnem kikotyogtam! Az azonban biztos, hogy a nézőket úgy szeretném elengedni a színházból, hogy kapnak valami univerzálisat, ami nemcsak a férfi-női viszonyrendszerre korlátozódik, hanem átfogóan az emberi kapcsolatokra vonatkozik. Lássuk be, hogy a jelenetekben van egy jó nagy adag melankólia, amit mi igyekszünk humorral ellenpontozni, de ha igazán rávilágítunk ezekre a kapcsolatokra, akkor tele vannak szomorúsággal.

- Milyen megjelenítési módok lesznek az előadásban? Ezek az intim páros jelenetek ugyanis mondhatni filmszerűek, amik megkívánják a közeli képeket.

- Így igaz. Mivel minden jelenetet nagyon közelinek képzelek, az első elgondolásom az volt, hogy a nézők egy talált térben mintegy kulcslyukon keresztül lesik meg ezeket a pillanatokat, de ekkora nézőszám mellett ez sajnos nem megvalósítható. Tehát kompromisszumos megoldás született. Az első jelenet kinn játszódik majd az előtérben, ennyit tudtunk az alapkoncepcióból megtartani.  A látványtervezőm (Tihanyi Ildi) kitalált egy multifunkcionális díszletelemet, ami többek közt ágy, kanapé és  ruhásszekrény is lehet. Mivel a két színészre szeretnék fókuszálni, a díszletet igyekeztünk minimalizálni, hogy ne az kapja a fő hangsúlyt. A jelmeznél viszont nagyon fontos, hogy az öt-öt karakter markánsan elkülönüljön egymástól, ne lehessenek összekeverhetőek. A színészek a szemünk láttára fognak átalakulni, a színpad mögötti trükköknél sokkal jobban érdekel a nézők előtt zajló, önleleplező varázslat. Vetítést is fogunk használni pár helyen, és azáltal, hogy sikerül a színpadot kitágítanunk, hál' isten lehet olyan érzésünk, hogy ezek a figurák közel vannak hozzánk. Nagyon közel.