Előd

Színházi kulissza-sztorik

2014.03.27. 06:58

Programkereső

Milyen forró tud lenni egy színpadi csók? Babonásak a színészek, ha a szerepükről van szó? Hemzseg-e az otthonuk a különböző színházi ereklyéktől? Az 52. színházi világnap alkalmából színészeket kérdeztünk. VIDEÓ

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet hívta életre, 1962 óta tartják meg március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A jeles nap alkalmából a Fidelio Pokorny Liát, Polyák Lillát, Csányi Sándort, Huszti Pétert és Kulka Jánost kérdezte a színészi rituálékról, a színház feladatáról, valamint arról, milyen más hivatást választanának, ha újrakezdhetnék.

A színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain.

Az idén Brett Bailey dél-afrikai drámaíró, díszlettervező, rendező fogalmazta meg gondolatait. Az 1967-ben született művész a hagyományos dramaturgiát szétrobbantó darabjaiban, előadásaiban a posztkoloniális világ kérdéseit feszegeti - olvasható a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának közleményében.

Brett Bailey színházi világnapi üzenete:

Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme.

Kis falvakban a fák tövében, a nagyvárosok rafinált színpadán, az iskola előcsarnokában, mezőn, templomban; nyomortelepen, köztéren, szabadidő központban és belvárosi alagsorban gyűlnek össze az emberek, hogy elmerüljenek abban a tiszavirág életű színházi világban, amelyet teljes létünkkel, lélegzetünkkel és hangunkkal teremtünk meg, hogy kifejezzük emberi mivoltunk bonyolultságát, sokféleségét, sebezhetőségét.

Összegyűlünk, hogy sírjunk és emlékezzünk, nevessünk és elmerengjünk, hogy tanuljunk, állítsunk és elképzeljünk valamit. Hogy elgyönyörködjünk a technikai tudáson, hogy megjelenítsük az Isteneket. Hogy visszafojtott lélegzettel figyeljük, azt, hogy mindannyian mennyire nyitottak vagyunk a szépre, az együttérzésre és a szörnyűségre. Hogy feltöltődjünk és erősebbek legyünk. Hogy ünnepeljük a különböző kultúrák gazdagságát és szertefoszlassuk a bennünket elválasztó határokat.

Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme. Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok maszkjait és jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat, és megtisztítja az utat közöttünk.

Ódry Színpad
Ódry Színpad

Mi művészek, akik ezzel az ősi Szellemmel dolgozunk, arra ítéltettünk, hogy szívünkön, gondolatainkon és testünkön átszűrve feltárjuk a valóságot a maga mindennapiságában és fénylő titokzatosságában.

Egy olyan korban, amelyben sok millió ember a túlélésért küzd, elnyomó rendszerektől és a kizsákmányoló kapitalizmustól szenved, menekül a konfliktusok és a nehézségek elől, egy olyan korban, amelyben magánéletünket behálózzák a titkosszolgálatok, és tolakodó kormányok cenzúrázzák minden szavunkat; egy olyan korban, amelyben erdőket irtanak ki, fajokat végeznek ki, és óceánokat szennyeznek: mi az, amiről beszélnünk kell?

Ebben az egyenlőtlen világban, amelyben a legfőbb hatalom birtokosai arról akarnak meggyőzni minket, hogy létezik egyetlen nemzet, egyetlen faj, egyetlen nem, egyetlen szexuális preferencia, egyetlen vallás, egyetlen ideológia, egyetlen kultúra, amely felsőbbrendű az összes többinél, védhető-e az a gondolat, mely szerint a művészetek és a politika szétválasztható?

Mi, az arénák és színpadok művészei, vajon alávetjük-e magunkat a piac kilúgozott igényeinek, vagy élünk a hatalmunkkal, megnyitjuk az emberek szívét és gondolkodását, magunk köré gyűjtjük és lelkesítjük, elvarázsoljuk, megvilágosítjuk őket, és a reményre, az őszinte együttműködésre épülő világot teremtünk?