Kelemen, Klementina

János vitéz új szerepben

2014.05.05. 07:00

Programkereső

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik izgalmas momentuma volt Mátyássy Bence rendezői debütálása. A Thália Színházban bemutatott Katonákról, nemzetis feladatokról és a János vitézről beszélgettünk Kacsóh Pongrác dédunokájával. INTERJÚ

- A most bemutatott Katonáknak volt már egy előzménye a Nemzeti Színházban.

- 2011-ben a Nemzeti Színházban felolvasószínházi formában rendeztem A katona történetét az Óbudai Danubia Zenekarral. Matiné előadás volt gyerekeknek, Sztravinszkij zenéjére. Már akkor éreztem, hogy ezzel kezdenem kell valamit, nem feltétlenül gyerekek számára.

- Akkor miért a gyerekeket céloztátok meg?

- A katona története alapvetően egy mese, értették és élvezték, a zenei síkra pedig különösen nyitottak voltak.

Mátyássy Bence
Mátyássy Bence

- A most elkészült előadás egy Hunyady Sándor-egyfelvonásossal egészült ki.

- 2014. az első világháború kitörésének 100. évfordulója, Arra gondoltam, készítsünk egy tematikus előadást, ami ezzel foglalkozik. Nem feltétlenül emlékműsort akartam csinálni, hanem a kor hangulatát akartam bemutatni. A katona története 1917-ben íródott, elsősorban a kiábrándultság jelenik meg benne, míg a Bakaruhában című novellából készült egyfelvonásosban az az euforikus hangulat tükröződik, ami a háború kitörésekor uralkodott a Monarchiában. Arról akartunk szólni, hogy az átlagember életére milyen hatással volt a világháború, mi történt, amikor valaki hazajött a frontról, milyen traumát okoztak a lövészárkokban átélt tapasztalatok.

- A rendezőnek is megvan a felelőssége, amikor egy ilyen témához nyúl.

- Mindenképpen. Sokat olvastam a háborúról, utánajártam, történelmi kutatásokat végeztem, veteránok visszaemlékezéseit tanulmányoztam, eredeti felvételeket néztem. A '80-as években még éltek azok az öregek, akik átélték, és mesélni tudtak róla. Nekik az 1848-as szabadságharc romantikus emlékkép volt a nagyszüleik elmeséléséből, ezért ők jó kalandnak fogták fel, amikor besorozták őket 1914-ben. Az előadásban arra koncentráltunk, mi történik a kisemberrel egy ilyen fegyveres konfliktusban. Dönt valaki a fejük felett, és sok esetben nem is tudják, miért harcolnak. Ez nem változik, sokszor ma is ezt látjuk a világban.

- Többségében volt nemzetis és HOPPartos színészekkel dolgoztál. Számított, hogy ismerős csapatot rendezz?

- Ez teljesen új terep volt számomra, ezért nagy segítség volt, hogy a színészek jelentős részét régről ismertem. Könnyen meg tudtam velük értetni magam, olyan régi kapcsolatok ezek és annyi közös történetünk van, hogy félszavakból is értjük egymást. Emellett szerencsére az újakkal is sikerült hamar megtalálni a közös hangot.

- A HOPPartos korszakotokban a kőszínházi elfoglaltság mellett, gyakran éjszaka próbáltatok. Itt is hasonló feltételek között zajlott a munka?

- Egyértelműen a régi „színműs" próbahangulat volt a jellemző, bár sokunknak mára gyereke van, ami sokat változtat a dolgokon, nehéz volt mindenkit összeegyeztetni. Én amúgy szerettem ezeknek a próbáknak hangulatát, a „Csak azért is csináljuk"-érzést. Az előadás az Orlai Produkciós Irodával készült, Orlai Tibor végtelenül nyitott volt mind az ötletre, mind a csapatra, ami nagy bizalom és vállalás a részéről. Sok mindent megtapasztaltam már a Nemzetiben és függetlenként is - ezekből mindig sokat tanultam. Fontos, hogy megmaradjon a fiatalos hév, de a rendezett keretek is kellenek.

Mátyássy Bence
Mátyássy Bence

- Miért nem a Nemzetiben készült az előadás?

- Ez is felmerült, de közben lezajlott egy igazgatóváltás, és új helyzet alakult ki. Nem zárkóztak el, én viszont egy teljesen független dolgot akartam létrehozni. A Thália a helyszínt biztosította, de lényegében ez a kis csapat az, ami kipróbálhatta, hogy milyen szellemi önerőből létrehozni egy előadást.

- Van olyan téma, ami még foglalkoztat?

- Ötletem és témám lenne bőven, de az még elválik, megvalósulnak-e. Nem vagyok rendező, csak kipróbáltam magam ebben a szerepben. Majd idővel lecsapódik bennem, hogy érdemes-e újra próbálkoznom.

- Újra látható a Nemzetiben a János vitéz, ezúttal az elbeszélő költemény. Láttad az előadást?

- A kész előadást még nem láttam, de ültem be néhány próbára korábban, úgyhogy az első felvonást nagyjából ismerem.

- Az Alföldi Róbert rendezte daljáték miatt - amelyben címszerepet alakítottál - sok támadás érte az akkori színházvezetést. Mi lehet az oka, hogy Vidnyánszky Attila már az első évadban ehhez a műhöz nyúlt?

- Mindig az aktuális igazgató dolga, hogy a maga ízlése szerint összeállítsa, milyen előadásokat akar műsorra tűzni. Mind a kettőnek van létjogosultsága. Annak is, hogy Vidnyánszky Attila elővette Petőfi János vitézét, és annak is, hogy Alföldi Róbert színpadra vitte a Kacsóh-Heltai-féle daljátékot. Ne felejtsük el, hogy a két mű nem ugyanaz, a daljáték kiindulópontja Petőfi költemény, de attól sok mindenben eltér. Ezért nincs is értelme összehasonlítani a két előadást.

- Hogyan látod, a nemzeti jelző egyben teher is a színház számára?

- Nem hiszem, hogy teher. Olyan szempontból lehet az, hogy megkülönböztetett figyelem irányul a társulatra és az igazgatóra. Itt több a konfrontáció, a feszültség, nagyobb a médiaérdeklődés, hiszen - mint ahogy a többi nemzeti intézmény vezetői pozíciója esetébe - ez egyben politikai státusz is. De ha végiggondoljuk, a hivatalos magyar színjátszás is politikai céllal jött létre, a német nyelvű színjátszás ellenében. 1904-ben aznap, amikor a Király Színházban a János vitéz bemutatóját tartották, arról szavaztak a parlamentben, hogy a K.u.K hadseregben magyarul vagy németül hangozzanak el a hivatalos vezényszavak. A szavazás botrányba fulladt, hatalmas felháborodás lett belőle.  Erre egészen véletlenül reagált az előadás, politikai töltete lett, pedig egyáltalán nem erre szánta Beöthy László igazgató. Ez anno nagyon jó reklám volt az előadásnak.

A Nemzeti Színház 2008/2009-es évada - János vitéz II. - Mátyássy Bence, Tompos Kátya
A Nemzeti Színház 2008/2009-es évada - János vitéz II. - Mátyássy Bence, Tompos Kátya

- Március végén volt bemutatód a Nemzetiben, előtte nyáron léptél utoljára közönség elé. Volt már ilyen hosszú szüneted, mióta kikerültél az egyetemről?

- Nem. Érzem is, hogy nagyon ki lehet esni, de próbálom azt leszűrni, hogy ebből, mi az, ami előnyömre válik. Sokat tudtam a gyerekeimmel lenni, és hálás lehetek, hogy azzal foglalkozhattam, amivel akartam, kipróbálhattam magam rendezőként. Több hónap kihagyás után a Boldogságlabirintus című előadással léptem először színpadra a nemzetiben az új vezetés alatt.

- Az új igazgató, Vidnyánszky Attila elmondta, hogy miben számít rád?

- Igen. Általában március végéig megtudjuk, hogy mit játszunk a következő évadban. Ekkor mindenki eldöntheti, hogy megy, vagy marad. Én maradtam. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Ez egy teljesen új társulat, és szerintem minimum két év, mire összekovácsolódik a társaság.