Nándor

Long Live The Queen

2014.06.02. 09:03

Programkereső

Gáspár Ildikó első nagyszínpadi rendezésében, a Stuart Máriában ezúttal nem két hatalmas uralkodó csap össze, hanem két magány elől menekülő nő. A főszerepben: Hámori Gabriella és Szandtner Anna. KRITIKA

Stuart Mária alig huszonöt évesen két halott férjen volt túl, egy végigasszisztált robbantásos merényleten és királygyilkosságon, továbbá egy börtönben töltött esztendőn. Angolszász területen aligha találunk nála izgalmasabb nőalakot, és ez még akkor is igaz, ha ennek a kalandos életútnak mi leginkább csak a tragikus végkifejletét ismerjük. Schiller valóban nem a dinasztikus kapcsolatépítéssel dacosan szembeszálló, felelőtlen-öntudatos uralkodót kereste történetében. Ami őt érdekelte, az két hatalmas nő, Mária és I. Erzsébet harca, és az, hogy e páros gyűlöletnek az összecsapásából végül mégis kisarjadt a béke - egyesült Anglia és Skócia.

Gáspár Ildikót mindezidáig elsősorban az Örkény kiváló dramaturgjaként ismerhette meg a közönség, akitől nem állt távol a rendezés világa sem: előbb az Örkény előterében vitte színre a Két nénit..., majd a Budapest Bábszínház számára rendezte meg az osztálytermi darabot, a Kivit.  Két, erős kézjeggyel bíró rendezés után első ízben kapta meg most a lehetőséget, hogy hagyományos, nagyszínpadi térben is bizonyítson - már ha az Örkényét nevezhetjük hagyományos értelemben vett nagyszínpadnak.

Hámori Gabriella, Szandtner Anna - Stuart Mária, Örkény Színház
Hámori Gabriella, Szandtner Anna - Stuart Mária, Örkény Színház

"A történelmet a győztesek írják. A remekműveket a vesztesek ihletik" - áll az előadás színlapján, tömören összefoglalva Schiller darabjának legproblematikusabb pontját: hiába a két mesterien felépített és ellenpontozott nőalak, a néző szimpátiája mégiscsak óhatatlanul az áldozaté lesz. Gáspár Ildikó rendezése minden elemében ezt a fajta részlehajlást igyekszik megbontani. Hámori Gabriella és Szandtner Anna alakításában két tökéletesen egyenrangú uralkodót látunk, nemcsak az eszközeik azonosak, amivel a hatalom irányába kapkodnak, hanem külső jegyeik is: feszesen kontyba kötött hajuk, szorosan meghúzott fűzőjük, fekete jelmezük, csuklónál betűrt kendőjük - mintha csak egymás tükörképei lennének.

Schiller drámájának csúcspontja, a két hatalmas nő - fogvatartott és fogvatartó - találkozása az erőviszonyok kiegyenlítettsége miatt ezúttal egészen különös felhangot kap. Míg a dráma szintjén Stuart Mária porcelán szépségű nő hírben áll, aki reggelire falja a férfiakat, addig I. Erzsébetről legfeljebb annyit tudhatunk, hogy a női szépségnek ő maga inkább csak irigye, mintsem élvezője (ráadásul a Szkéné ez évadban bemutatott I. Erzsébete óta a recenzens automatikusan köti az angol uralkodónő nevét Fodor Tamás arcához). Mindezzel szemben az Örkény előadásában két kivételes tehetségű és szépségű színésznő áll egymással szemben - amíg látatlanban konfliktusuk pusztán politikai természetű volt, addig találkozásukat követően már nem két ország, hanem két áll egymással szemben. 

Stuart Mária - Örkény Színház
Stuart Mária - Örkény Színház

Az Örkény egyébként is apró színpadát egy torz perspektívájú, klausztrofobikusan szűk, polgári lakás díszlete tölti ki (díszlet és jelmez: Kelmán Eszter és Izsák Lili), kamarajelleget kölcsönözve az előadásnak. A zárt tér minden pillanatában börtönre emlékeztet (a mégoly csodálatos, ám vetített hegyvidéki panoráma ellenére is), függetlenül attól, hogy az események épp az uralkodói trónteremben, vagy épp Mária fogságának helyszínein zajlanak: olyannyira, hogy Mária és Erzsébet időről időre egymás jeleneteiben is megjelennek és csendesen, a háttérben meghúzódva asszisztálnak a történtekhez.

Hogy a hatalom ebben a történetben (sem) feltétlenül és kizárólag a férfiak játéka, azt a rendező nem pusztán a főszereplők szintjén tartotta fontosnak hangsúlyozni. Az események fősodrában zsizsegő megannyi szolgáló és lovag között ott találjuk például Pogány Juditot Talbot szerepében, aki bölcs tanácsadóként és testőrként is Erzsébet oldalán szolgál, vagy Davisont (Spiegl Anna), aki egyszerre bírja a királynő lovagjának és az előadás poénfelelősének címét. És bár vannak férfiak is a színen, ők maguk legkevésbé sem jeleskedhetnek férfias attribútumokkal: Polgár Csaba Leicester szerepében a hatalom szelétől megrogyó hisztis csábító, Ficza István Mortimerként szenvedélyein uralkodni képtelen statiszta egy erején túlnőtt nagyobb játszmában, Burleigh (Vajda Milán pedig) pedig a trón elvtelen kiszolgálója - egytől egyig eszközök Mária és Erzsébet játékában.

Hámori Gabriella - Stuart Mária, Örkény Színház
Hámori Gabriella - Stuart Mária, Örkény Színház

Hámori Gabriella időről időre elkalandozó, semmibe fúródó tekintetével mintha kezdettől fogva az őrület határán táncolna, besűrítve ezzel alakjába nem pusztán a háta mögött lévő tíz év rabságot, de a hányattatások és tragédiák sorozatát is. Stuart Máriája nem a kéjvágyban tobzódó megátalkodott csábító - ahogy legtöbben hivatkoznak rá - hanem a tíz éve minden emberi kapcsolattól hermetikusan elzárt rab, aki uralkodói méltósága határán egyensúlyozva kapaszkodik bele minden lehetséges külvilági kapcsolatba. Szandtner Anna megannyi színt csodás felvonultató alakításában Erzsébet fokozatosan veti le álarcait, válik földi örömöktől óvakodó, szűzi uralkodóból egy női mivoltában többszörösen megalázott és megsemmisített ronccsá.

Az előadás zárójelenetében Erzsébet parókáját levetve, kopaszon és egykor hűséges szolgálóitól elhagyatva ül a trónon. Akár az a gyanúnk is támadhat, hogy a két nő harcából a lefejezett Mária került ki győztesen. Pedig az előadás igazi nyertese ma este a néző volt.