Hedvig

Idén is a báboké a tér

2014.06.03. 16:00

Programkereső

A Bóbita Bábszínház óriásbábjainak zenés felvonulásával veszi kezdetét június 5-én a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Az eseményen általános iskolások tartanak villámcsődületet, este pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár című produkciója nyitja a versenyprogram előadásainak sorát.

A hazai színházi szakma legnagyobb, legrangosabb eseményén az óriásbábok a Király utcán a Színház térig vonulnak végig, ahol felcsendül az Örömóda száz pécsi kisiskolás és a MÁV Koncertfúvósok előadásában - tájékoztatott Spilák Klára, a találkozó sajtókapcsolatokért felelős munkatársa.

A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitója
A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitója

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere mond köszöntőt, majd Huszti Péter Kossuth-díjas színész, rendező, a fesztivál díszvendége megnyitja a tíznapos eseménysorozatot. A beszédeket követően a gyerekektől az Egy új nap vár című musicalegyveleg hallható, a találkozó programja a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár című produkciójával kezdődik.

A fesztivál versenyprogramján tizenhárom előadás szerepel, amelyek közül hat Budapestről, négy vidékről, három határon túli színházból érkezik. Pécsen látható a budapesti Örkény István Színház A képzelt beteg, a Katona József Színház Fényevők, a Pesti Színház Az álomkommandó, a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő és a Woyzeck, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár, az Újvidéki Színház Opera ultima, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása.

Ugyancsak a versenyprogramban szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában az Alkétisz, valamint a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában az I. Erzsébet című előadás. A közönség a találkozón megtekintheti a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház Bányavakság, valamint a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Vörös című közös előadását is.

A látogatókat a versenydarabokon kívül harmincöt helyszínen 187 off-programra várják. Minden eseményt megtalál a POSZT Fidelio különszámában:

A versenyprogram előadásait Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője választotta ki. A POSZT szakmai zsűrijét Ráckevei Anna színművész, Szűcs Gábor rendező, Perczel Enikő dramaturg, Rátkai Erzsébet tervező, Karsai György kritikus, Németh Ákos drámaíró, Jean-Pierre Thibaudat kritikus, a színész zsűrit pedig Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba színművész alkotja.