Nándor

Béres Attila: "Mintha folyamatosan futna"

2014.06.09. 06:58

Programkereső

Miskolci Woyzeck - amit a POSZT-ra is beválogattak -, Thália színházi Liliom, szegedi Háry János - ezek lehetnek a címszavak a beszélgetésben Béres Attila rendezővel. INTERJÚ

- A napokban beugrott miskolci rendezése, a Veszett fejsze rendezőszerepébe, s úgy hallom, szép sikert aratott. Ilyenkor előjön az emberben a színész? Hiszen pályája kezdetén diplomát és gyakorlatot is szerzett színészként. Vagy inkább előadást mentő rendezőnek érezte magát a színpadon?

- Az elején pusztán a kínt éreztem. Féltem, hogy nem fogom tudni a szöveget. Volt is egy pillanat, amikor nekiálltam keresni a példányt, hiszen általában ott szokott az lenni valahol, amikor én a díszletben mozgok. Aztán kicsit elkezdtem élvezni.

Béres Attila
Béres Attila

- Az édesapja színháztudós, a marosvásárhelyi egyetem díszdoktora, címzetes rektora. Hogy a fia matematikusnak tanulni ment Kolozsvárra, ez tekintsük egy ifjú ember lázadásának?

- Apám nagyon nem akarta, hogy színész legyek. Nem is engedte. És mivel a bátyám is matematikusnak tanult, praktikusan úgy alakult, hogy én is oda jelentkeztem. De aztán végzés után mégis a vásárhelyi egyetem színész szakán kötöttem ki. Miután az a négy év is eltelt, a vásárhelyi színháznál lettem színész. Például játszottam a Chioggiai csetepatéban - ez a legszebb színészi emlékem -, amelyet Novák Eszter rendezett.

- 1999-ben Budapestre költözött, s megkezdte rendezőhallgatói tanulmányait Babarczy László osztályában. 2003-ban végzett, együtt Bodó Viktorral, Balázs Zoltánnal.

- Ők már akkor is a saját útjukat járták, illetve keresték, intézményesen is. Nekem az volt a célom, hogy színházba kerüljek. Nem vágytam a struktúrán kívüli létezésre. Így töltöttem el munkás éveket Egerben, majd Pécsen. Azután Kerényi Miklós Gábor rendezni hívott az Operettszínházba, jöttek egymás után a feladatok, s a főrendezőségig vittem a Nagymező utcában. Ott tanultam ki a zenés színházi műfajt. Bár mindig mondták nekem, hogy túl prózásan közelítek a zenés műfajhoz. Prózai rendezésnél pedig azt kapom meg, hogy túl zeneien gondolkodom. Ebben a tudathasadásban kell élni. De akár az egyikkel van dolgom, akár a másikkal, elsősorban a történet érdekel. Zenés műfaj esetén nyilván domináns, hogy mit mond (nekem) a zene. De nem a zenét rendezem meg. A zene néha segít, néha ellenkezik. Van, hogy az ember épp gondolna valamit, s akkor megszólal a muzsika.

- Egy idő után az operettszínházi rendezései mintha elkezdtek volna hasonlítani az igazgatója rendezéseire...

- Ez talán bele is játszott abba a döntésembe, hogy 2012-ben Miskolcra szerződtem, együtt egy csapattal. Előtte azonban számos izgalmas és tanulságos munkában volt részem az Operettben. Nemcsak azt köszönhetem ennek a színháznak, hogy eljutottam Szentpétervárra Lili bárónőt rendezni, majd a produkcióval Arany Maszk-díj jelölésekig, hanem a pótolhatatlan szakmai tapasztalatokat. Például a nagyszemélyzetű darabokkal való boldogulást. Megtanultam hatvan embert behozni vagy kivinni a színpadról. Ráadásul általában kísérletet teszek arra, hogy mind a hatvannak egyenként elmondjam, miért jön be, honnan érkezett, mit gondol. Az Operettszínházban nagyon fontos a közönségsiker. Elvárás. Ami rendjén is van, de én olykor fellázadtam. Ebből lett például az Ibusár a raktárszínházban - amelyet a közönség nem kedvelt annyira, mint a színészek, akik játszották -, vagy a Koldusopera. Nem voltam ugyan maradéktalanul elégedett a Brecht-bemutatóval, de az jó érzéssel tölt el, hogy Bicska Maxink, Dolhai Attila el tudta énekelni Maxi utolsó dalát, annak hangnemi rendje és módja szerint, torkán a kötéllel. Emberemlékezet óta nem láttunk-hallottunk Pesten olyan Maxit, akinél a "Megmentve!" a helyén volt.

Béres Attila
Béres Attila

- A Miskolci Nemzeti Színházhoz egy rendezőcsapat tagjaként szerződött, Kiss Csaba igazgatása alá. Tavasszal lemondott az igazgatóhelyettesi megbízatásáról. De azért marad ott?

- Igen. Vezetőségbeli vita nyomán, konkrét egyet nem értés kifejezéseként mondtam le. Utána kompromisszumot és békét kötöttünk, s a művészeti tanács tagjaként dolgozom tovább. Küzdök a magam feladataival. Ezért is darabom nekem a Woyzeck. Egy ember küzd, teszi a dolgát, hajt a családjáért, a szerelméért, a gyerekéért. Amikor a Woyzeck címszerepét Görög Lászlóra bíztam, mindenki csodálkozott, kétkedett. Úgy találták, sem korban, sem alkatban nem illik hozzá ez a hős. Aztán láttuk mind, hogy micsoda energiákat mozgósít, mit hoz ki ebből. Volt olyan pillanat a próbák alatt, amikor úgy képzeltük, hogy egyetlen percre sem fog megállni ez a Woyzeck, hanem amikor nincs színpadon, akkor is egyfolytában fut majd a nézők feje felett. Ezt nem tudtuk megoldani, mert túl zajos lenne, elnyomná a lenti jelenetet. De azért olyan Görög László Woyzeckje mégis, mintha folyamatosan futna. Nagyon szeretem Görög Lászlót. A következő évadban a Tótékat rendezem Miskolcon, ő játssza az Őrnagyot. Ha egyszer esetleg színházam lesz, őt és Kocsis Pált hívom oda elsőnek. Nehéz emberek. Jól vagyok velük. 

- A Tóték előtt még kijön a Liliommal a Thália Színházban. Rendezte már ezt a Molnár Ferenc-darabot, Csányi Sándor pedig játszotta már a címszerepet. Schell Juditnak eddig nem volt dolga Julikával, pedig jó ideje van a pályán.

- Mi Julinak hívjuk Schell Judit figuráját, nem Julikának. Pontosan ezért a párosért, Csányi Sándor és Schell Judit kettőséért akartam ezt a darabot. Talán nem annyira a két szereplő első találkozása, hanem a későbbiek miatt. Most, hogy több hete próbálunk már, a magam számára igazolva látom a szereposztási döntésemet. A Liliom egyébként alapjában véve ugyanaz a történet, mint a Woyzecké. A férfi küzd a családjáért, a szerelmééért, a gyerekéért. Azért megy el rabolni, ölni, hogy megtarthassa őket. Azután mindent elveszít.

- Nyáron a Szegedi Szabadtéri Színpadon rendezi majd Kodály daljátékát, a Háry Jánost. Ott is a saját döntése a szereposztás? A címszereplő Homonnay Zsolttól kezdve Király Leventén, Bodrogi Gyulán és Gérard Depardieu-n át Vasvári Csabáig?

- Itt mindig folynak bizonyos alkudozások. A szegedi szabadtéri nagy neveket is akar, jómagam pedig igyekszem ragaszkodni a szakmai szempontjaimhoz. Homonnay Zsoltot én választottam, egyrészt mert előnyös, ha a címszereplő el tudja énekelni a címszerepet. Másrészt mert van neki egy csavaros humora, ami szerintem jól illik majd ehhez a furcsa történethez. Gérard Depardieu-t nem én találtam ki Napóleonnak. Én Alain Delont akartam.

Béres Attila
Béres Attila

- Most viccel?

- Nem! Ültünk Herczeg Tamással egy teraszon és azon tanakodtunk, ki játssza Napóleont. Nem lenne jó Alain Delon? - kérdeztem. - Vagy Gérard Depardieu? - kérdezte ő. Azután megállapodtak. Írtunk egy napóleonos jelenetet feleségemmel és dramaturgommal, Ari-Nagy Barbarával, amit Depardieu felolvasott a szállodában. Én végszavaztam neki. Kicsit izgultam. Nem gyakran fordul elő az életben, hogy az ember így vagy úgy szavakat ad Gérard Depardieu szájába. Ahogy felolvasta, az eléggé megnyugtatóan hatott rám. Az már biztos, hogy Napóleon szegedi megformálója nemcsak világsztár, hanem színész a javából.