Előd

Abszurd

2014.06.12. 10:30

Programkereső

Ülünk a Cooltour Caféban, ott a teljes vajdasági csapat, Máté Gábor is megérkezik, mindannyian tudjuk, hogy annak a nyolc évnek, amíg Mezei Zoltán vezette ezt a kis magyar társulatot, most van vége - írja POSZT-élménybeszámolójában Bérczes László, akinek Bányavakság-rendezése június 12-én látható a versenyprogram részeként. MAGAZIN

Nehéz lesz feloldani azt az ellentmondást, hogy szerda este azért nem megyek át Pécsre Kaposvárról, mert megígértem a Fideliónak, hogy írok a POSZT-ról, ám ha ott vagyok, akkor nem írok, hanem előadásokat nézek és/vagy beszélgetek. Csütörtökön pedig tényleg ott leszek, de akkor, a <i>Bányavakság</i> két előadása miatt kisebb gondom is nagyobb lesz annál, mint hogy ezt a házi feladatomat teljesítsem.

Bérczes László
Bérczes László

Fentiek nem jelentik azt, hogy nincsenek élményeim, sőt, túlságosan is vannak - de erről később. Előbb a keddi napon örömmel megállapítom, hogy két kedvenc helyemen kedvező változások történetek: a Nappali kétszer akkorára duzzadt, és így is tele van, valamint újra kinyitott a Cooltour Café, itt ülünk majd éjszaka szeretetben-bánatban a szabadkai csapattal - de erről később. Máskülönben a Király utca legtöbb épületén hónapok óta a "kiadó" felirat díszeleg, ami elszomorító. "Hivatalosan" a Nyílt Fórumra jöttem, hogy a jelenlévőkkel arról beszélgessünk, van-e ma létjogosultsága az abszurdnak. A kérdés nem légből kapott, az apropót egy Vékes Csaba nevű fiatalember új drámája, az Ananász-generáció adja. A szöveg imponáló utalásokkal bizonyítja, hogy a fiatal szerző kívülről fújja az úgynevezett kelet-európai abszurdokat, élükön Mrozekkel, nem beszélve Örkény Istvánról, akitől szereplőket (a Hubauer családot) és számos vendégszöveget is kölcsönöz, azt is fényesen igazolja, hogy remek dramaturgiai érzékkel remek dialógusokat tud írni - ám a nagy kérdés az, mindez mit is szolgál? Néhányan egyetértünk abban, hogy a darabnak kevés titka van (bár ezt vagy ennek ellenkezőjét egy megszülető előadás bizonyíthatná), az pedig ma már (vagy ma még) nem okoz különösebb gyönyörűséget, hogy egy abszurdban / anti-utópiában / parabolában... kimondják a társadalomról azt, amit újságból, tévéből, netről, bárhonnan amúgyis tudhatunk.

Király utca
Király utca

Az esemény után megszólít egy újságíró, és ezt nem büszkélkedésből jegyzem meg, hanem mert egyre többször történik meg velünk, hogy az illetőnek "anyag kell", hiszen azért küldték oda, viszont ki tudja, miért nem tudott részt venni az ominózus eseményen, ezért az előadótól, jelen esetben tőlem, tömörített cuccot vár (kérdése nincs), és már ki is van pipálva. Hasonló felkészületlenséggel találkozom néhány óra múlva, a Vörös előadása után - de erről később. Délután a Zsolnay Negyedbe is eljutok, és láthatom, hogy az off-programokra is összegyűlnek a népek - és ahogyan Vékes Csabánál, a Negyedben játszó Dollár papa gyermekei elnevezésű formációnál is illik megjegyezni, hogy az említettek a kaposvári színházi tanszéken végeztek. Bűnös módon nem nézem meg az utóbbiak Hedda Gabler-verzióját, muszáj foglalkozni az idei Ördögkatlannal, ha nyugodt lelkiismerettel szeretnék este beülni a Katona és a Szabadkai Népszínház közös produkciójára, a Vörösre. Márpedig beülök, noha a szabadkai bemutatón is ott voltam már. Beülök, mert szeretem az előadást, és mert szeretem a szabadkai csapatot, akiknek most rossz - és erről immár hamarosan.

Szeretem, amikor egy előadásnak megvan a saját nyelve, főleg ha az menet közben felismerhető, megtanulható és összetéveszthetetlen. Máté Gábor és a nagyszerű színészek az úgynevezett "kisreál" és a stilizálás gyönyörű ötvözetét teremtik meg, nem beszélve Cziegler Balázs végtelenül egyszerű és éppen így tökéletes színházi teréről. A taps után kint várakozunk Mónival, várjuk a szabadkai színészeket. Szőke Attila már jön is, és egy elkésett tévésstáb rögtön el is kapja, hogy begyűjtsön egy nézői véleményt... A kudarcos interjú után a közelben álló Brestyánszki Rozihoz fordulnak, na, ő meg a szerző...

Jelenet a Vörös c. előadásból
Jelenet a Vörös c. előadásból

Aztán ülünk a Cooltour Caféban, ott a teljes vajdasági csapat, Máté Gábor is megérkezik, mindannyian tudjuk, hogy annak a nyolc évnek, amíg Mezei Zoltán vezette ezt a kis magyar társulatot, és amely nyolc év alatt megszületett az egyik legerősebb és legenergikusabb magyar színházi közösség - nos, ennek a nyolc évnek, s vele a társulatnak, most van vége. Mezei ideje lejárt, a csapat teljes összhangban támogatta egy tagját, hogy folytatódhasson az, aminek például a Vörös az egyik állomása. A döntéshozók máshogy gondolták. Szabad másként gondolni. Egyet nem szabad (írom ezt botor naivitással): az elmúlt években született, izgalmas, színvonalas előadásokat figyelmen kívül hagyni, és olyasvalakit választani, aki, tudható, gyökeresen más irányba taszítja ezt a kivételesen értékes társulatot (hogy milyen irányba: erről később, máskor, máshol).

Széchenyi tér
Széchenyi tér

A POSZT-on üldögélünk, mely - legyen bármily szubjektív a válogatás - mégiscsak a legjobbak közé tartozó magyar nyelvű produkciók seregszemléje, és egy sikeres előadás után vagyunk, és végtelen az elkeseredés. Tudhatjuk, a szokásos kelet-európai abszurd szereplői lettünk. Kínunkban kacagunk, így ér bennünket az éjfél. Ennek a napnak is vége van.