Lukács

Hamarosan Kisvárdán fesztiválozhatunk

2014.06.16. 09:40

Programkereső

Tizenkilenc társulat részvételével június 20-án kezdődik a 26. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. Az észak-szabolcsi kisvárosban június 28-ig huszonhat előadást láthat a közönség.

Nyakó Béla, a rendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója elmondta, hogy a fesztiválon tizenöt határon túli és négy hazai társulat vesz részt. A találkozó idei programjának összeállítója a Fidelio oldalán is rendszeresen publikáló Stuber Andrea, aki a 2013. március és 2014. február között bemutatott előadásokból válogatott. Az anyaországi színjátszást a budapesti Katona József Színház, a József Attila Színház, valamint az Orlai Produkciós Iroda, illetve a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház reprezentálja. Erdélyből kilenc, Délvidékről négy, míg a Felvidékről két társulat mutatja be programját Kisvárdán.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Marosvásárhelyről a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Yorick Stúdió és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház lép fel. Nagyváradról a Szigligeti Színház és a Lilliput Társulat, valamint Csíkszeredáról a Csiki Játékszín, Gyergyószentmiklósról a Figura Stúdió Színház, Kolozsvárról az Állami Magyar Színház, míg Sepsiszentgyörgyről a Tamási Áron Színház a fesztiválrésztvevő. A délvidéki magyar színjátszást a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és Népszínház Magyar Társulata, valamint az Újvidéki Színház és a Tanyaszínház képviseli. A felvidékit pedig a Kassai Thália Színház és a Révkomáromi Jókai Színház, s a kassai társulattól bemutatkoznak a TeatRovás Műhely színjátszói is.

Nyakó Béla tájékoztatása szerint a zsűri és a közönség tizennyolc versenyelőadást láthat a programban, továbbá lesz nyolc versenyen kívüli bemutató is. A rendezvény pénteken "nulladik nappal" indul, 20 órától könnyűzenei koncert lesz a kisvárdai Főtéri Színpadon, Kasza Tibor, Kállay-Saunders András és Vásáry André fellépésével.

A fesztivál június 21-i programjában - amikor a megnyitóünnepséget rendezik - a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Hogyne, drágám! című versenyelőadása szerepel. A szabadkaiak 19 órától a Művészetek Háza színháztermében lépnek fel, míg a marosvásárhelyiek előadása a Várszínpadon lesz.

Az ember komédiája
Az ember komédiája

A fesztivál ideje alatt két kiállítást rendeznek, az egyik a holokauszt színházi áldozatainak, míg a másik a fesztivál előadásainak fotótárlata. A kísérő program része a 4. Kisvárdai Rockmaraton koncert, amelynek időpontja június 28. Továbbá minden nap Régi ízek szabadtűzön címmel gasztronómiai bemutatót és kóstolót is tartanak, hagyományőrző szakácscsapatok részvételével.

A Magyar Színházaz Kisvárdai Fesztiváljának részletes programját ide kattintva olvashatja.