Friderika

Legnépszerűbb évadán van túl a Szkéné

2014.07.08. 13:15

Programkereső

254 előadással zárta szezonját a Szkéné Színház, amely nyolc koprodukcióban készült bemutatót tartott és tizenöt társulat harminckilenc különböző előadását tűzte műsorra. A jövő évadot szeptember 1-jén nyitja a színház.

Németh Ádám, a Szkéné igazgatója elmondta: a jövő évadban kilenc bemutatót terveznek. Az első premiert, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabját, szeptember 18-án láthatja a közönség, a Vádli Alkalmi Színházi Társulással és a Füge Produkcióval közös előadást Szikszai Rémusz rendezi.

Közönségtalálkozó az I. Erzsébet után
Közönségtalálkozó az I. Erzsébet után

Mint sorolta, második premierként októberben Mihail Bulgakov Színházi regény című művét mutatják be a k2 Színház előadásában, Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében. Az igazgató a bemutatók között beszélt Dés András és Horváth Csaba Farkas szem című produkciójáról, amelyet novemberben láthat először a közönség. Mint mondta, decemberben Szálinger Balázs A fiú munkacímű, Daidalosz és Ikarosz története alapján készülő darabját Koltai M. Gábor rendezésében mutatják be, a Nézőművészeti Kft.-vel közösen.

Horváth Csaba rendezésében a Forte Társulat 2015 áprilisában mutatja be a Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című művéből készülő előadást. Szintén tavasszal tűzik műsorra Cervantes Don Quijote című művét Parti Nagy Lajos átiratában; a Nézőművészeti Kft.-vel közös produkció Rába Roland rendezésében látható.

Márkus Sándor és Eke Angéla a Bányavíz c. előadásban
Márkus Sándor és Eke Angéla a Bányavíz c. előadásban

A Szkéné Színház előadásait az elmúlt szezonban több mint 35 ezren látták, amely 96 százalékos látogatottságot jelent - áll a színház közleményében. Mint írják, a színháznak soha ennyi előadása és nézője nem volt még egy évadban, produkcióikat fesztivál-meghívásokkal, díjakkal jutalmazták.

Csizmadia Tibor rendezésében műsorra tűzték Székely Csaba drámatrilógiáját, amelynek a befejező, Bányavíz című részével nyitotta az évadot a Szkéné Színház (erről szóló kritikánk itt olvasható). Az előadás a Vidor Fesztiválra is meghívást kapott.

Pintér Béla legújabb darabja, a Titkaink eddig soha nem látott sikert hozott mind a Szkénének, mind a társulatnak (Frauenhoffer György kritikája itt érhető el). Az előadás meghívást kapott a Wiener Festwochenre, játszották Berlinben, Braunschweigben és Frankfurtban, nyáron és a jövő évadban több magyar és külföldi fesztiválon is szerepel vele a társulat. Pintér Béla a tavaly megjelent drámakötetéért áprilisban átvehette az Artisjus Irodalmi Nagydíjat - idézik fel a közleményben.

Thúróczy Szabolcs és Szamosi Zsófi a Titkaink c. előadásban
Thúróczy Szabolcs és Szamosi Zsófi a Titkaink c. előadásban

Mint írják, az évad egyik legfontosabb eseménye volt a Szkénében a Pintér Béla és Társulata 15 éves jubileuma, amelynek alkalmából mind a tizenhat repertoáron lévő előadásukat eljátszották decemberben. A Magyar Állami Operaház balettművészei, Bajári Levente és Pazár Krisztina Feledi János irányításával egy filmadaptációt mutatott be Öngyilkos érzelmek címmel, míg egy új formáció, a Psix Project összművészeti előadást hozott létre a Frenák Pál Társulat két táncosával, Jantner Emesével és Feicht Zoltánnal. A k2 Színház Shakespeare Viharját dolgozta át és mutatta be a Szkénében.

A Szikszai Rémusz rendezte I. Erzsébet című előadás a Pécsi Országos Színházi Találkozóra is meghívást kapott. A Paul Foster darabjának címszerepét alakító Fodor Tamás a legjobb férfi főszereplőnek, míg Kaszás Gergő a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat nyerte el az előadásban nyújtott alakításáért. Az előadáshoz kapcsolódóan áprilisban közönségtalálkozó keretében lehetett kérdezni az alkotókat a Fidelio szervezésében.

Közönségtalálkozó az I. Erzsébet után
Közönségtalálkozó az I. Erzsébet után

A Forte Társulat Horváth Csaba rendezésében az Irtás című produkciót mutatta be, a fizikai színházi előadás több nyári fesztiválon is látható lesz. A Nézőművészeti Kft. a kortárs lengyel szerző, Artur Palyga A zsidó című drámáját mutatta be, Szabó Máté rendezésében.