Friderika

Übü papáék a Szentendrei Teátrumban

2014.07.09. 10:45

Programkereső

Az Örkény Színház és Szentendre közös produkciójával, Alfred Jarry Übü király című darabjával indul július 11-én a Szentendrei Teátrum és Nyár programsorozata.

A Mácsai Pál rendezte Übü király-előadással kapcsolatban Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Szentendrei Kulturális Központ és a Ferenczy Múzeum vezetője kiemelte, hogy a száztizennyolc éve íródott "polgárpukkasztó abszurdban" olyan színészek lépnek majd színpadra, mint Csuja Imre, Kerekes Éva, Nagy Zsolt vagy Gyabronka József.

Übü király
Übü király

Az idén 45. évadát kezdő szentendrei nyári színház másik kiemelkedő eseményeként Anat Gov Happy Ending című zenés darabjának magyarországi bemutatóját említette, amely július 25-étől öt estén lesz látható. A Gergye Krisztián rendezte előadás főszereplői Hernádi Judit, Margitai Ági, Hegyi Barbara, Bánfalvy Eszter és Fekete Ernő lesznek.

A nyár folyamán a közönség a Nemzeti Színház vendégjátékát is élvezheti, amelynek társulata Tamási Áron Vitéz lélek című színművét mutatja be, míg a Békéscsabai Jókai Színház Neil Simon és Marvin Hamlisch Kapj el! című zenés komédiáját, Apáti Miklós K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékát, valamint a Kolozsvári bíró című gyerekelőadást hozza el Szentendrére. A nagyszínpadi előadások sorát Bill Manhoff Bagoly és cica című komédiája zárja Jordán Adéllal és Szabó Kimmel Tamással a főszerepben.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton elmondta, hogy a színházi előadások fő helyszíne a városháza barokk épületének udvara lesz, de a Ferenczy Múzeum gyönyörűen felújított 19. századi, klasszicista kúriaépülete is teátrummá változik, udvarában kerül színre a Tisztelt hazudozó! című darab Jordán Tamással és Molnár Piroskával a főszerepben, a Szabó Magda önéletrajzi ihletésű műveiből idéző est Nagyváradi Erzsébet és Gerendás Péter tolmácsolásában, valamint Csákányi Eszter zenés estje, de nyáresti operett gála és olasz dalest is várja a közönséget. Az előző évekhez hasonlóan társművészeti események is kísérik a színházi programokat.

A MűvészetMalom egyedi hangulatú udvarán Palya Bea, Horgas Eszter és a Talamba együttes koncertjét, valamint jazzestet is élvezhet a közönség, és ugyanitt ad jubileumi koncertet a negyvenéves Vujicsics együttes Szörényi Leventével.

Czóbel, egy francia magyar
Czóbel, egy francia magyar

A "festők városában" számos izgalmas kiállítást is láthatnak nyáron a látogatók, köztük a Ferenczy Múzeum Czóbel, egy francia magyar című tárlatát a MűvészetMalomban. A kétszáz - külföldi gyűjteményből, valamint magyar magángyűjteményekből érkezett - festmény között Magyarországon ritkán vagy soha nem látott, sőt frissen előkerült alkotásokat is találhat a közönség, és a Szentendrei Teátrum pénteki és szombati előadásaira szóló jegyekkel aznap 20 óráig ez a kiállítás is megtekinthető - hívta fel a figyelmet Kálnoki-Gyöngyössy Márton.

A kisgyermekes családokat vasárnap délelőttönként zenés, bábos és élőszereplős gyermekelőadások várják a Dunaparti Művelődési Ház kertjében, amely hétvégenként este a fiatalok találkozóhelyévé változik az ElevenKert jóvoltából, ahol alternatív zenei és jazzprogramokat kínálnak.