Ábrahám

Horváth Csaba: "Nem döntöttem el, kivel vagyok"

2014.10.01. 13:30

Programkereső

A Forte Társulat alapítója első alkalommal rendezi a Radnóti Színház művészeit, akikkel október 5-én mutatja be Euripidész Oresztész című drámáját. A hatalomvágyra és bosszúra épülő történet főszerepeiben Rétfalvi Tamást és Martinovics Dorinát láthatja a közönség. A rendezővel beszélgettünk. INTERJÚ

- A neveddel mára szinte összeforrt a fizikai színház fogalma. Sokat dobálózunk ezzel a kifejezéssel, de tudjuk vajon, hogy mit jelent?

- A nézőnek nem is kell tudni, hogy mit fed. Kicsit definiálatlan fogalom, nagyon tágak a határai. Laikus fül számára egyfelől vonzó lehet, mert  valami újszerű, izgalmas színházi formát takar, másfelől viszont korlát is az elnevezés: azt sejteti, hogy minden csak a mozgásról szól.  Az biztos, hogy a munkáimban nagy hangsúlyt fektetek a testtel való kifejezésre, de hogy ezt hogyan teszem, azt előadása válogatja; függ a témától, a karakterektől. Az arányok játéka nagyon fontos. Millióféle lehet a fizikai színház, ide tartozik tulajdonképpen minden olyan előadás, amelyik kellő hangsúlyt fektet arra, hogy a fizikai jelenlét beszédes legyen.

Horváth Csaba
Horváth Csaba

- Tíz éve alapítottad meg a Forte Társulatot. Mi az oka annak, hogy az elmúlt pár évben robbanásszerűen megnőtt az előadásaitok népszerűsége, megszaporodtak a díjak és a jelölések?

- Az utóbbi években egyre gyakrabban nyúlok konkrét színpadi művekhez, előtte sokkal inkább táncos vagy zenei dramaturgia szerint építettem föl az előadásokat, még akkor is, ha volt bennük szöveg. Bizonyos értelemben sokkal szabadabb dramaturgia jellemezte azokat a produkciókat. Mostanában kötöttebb - és ezért talán könnyebben befogadható - dramaturgiát követve mesélek el egy történetet a színpadon, az elejétől a végéig. Persze azért egy kicsit máshogyan, mint ahogyan azt egy konvencionális színházi előadás tenné.

Másrészt az a társulat, amivel együtt dolgozom most már évek óta, annyira összeszokott, annyira egy nyelvet beszél, hogy félszavakból is értjük egymást. Kialakult az évek során egy belső instrukciós szótárunk, ami mentén hatékonyan tudunk dolgozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy kaptafára készülnek az előadások, de a gondolkodásmód és a formanyelv már mindenki számára evidens. Ha például azt mondom, hogy egy mozdulat kapjon - vagy éppen ne kapjon - akcentust, azt ugyanúgy érti a színész, mint amikor a szöveghangsúlyra vonatkozó instrukciót kap. Vagy egy másik példa: a mozdulat végén ugyanúgy le kell tenni a pontot, mint a beszédben. Ez is egy grammatikai rendszer. Azt gondolom egyébként, hogy minden valamirevaló színházi műhelynek van egy saját, belső nyelvhasználata, amin keresztül hatékonyan kommunikál.

- Inkább tartalmi vagy inkább formai instrukciókat adsz?

- Abszolút vegyesen. Györgyfalvai Katalin, aki számomra nagyon fontos koreográfus volt, egyszer azt mondta nekem, hogy a jó forma önmagában hordozza a tartalmat. Zene kapcsán jött ez szóba, de a színházra ugyanúgy igaznak érzem. Nagyon bölcs és előremutató megjegyzés volt ez számomra. Nekem a forma ugyanakkora jelentőséggel bír, mint a tartalom.

Horváth Csaba és Szávai Viktória - Oresztész próba
Horváth Csaba és Szávai Viktória - Oresztész próba

- Kőszínházi munkáid során sok olyan színésszel dolgozol, aki nem szokott hozzá, hogy tudatosan használja a testét. Milyenek ezek a találkozások?

- Minden ember más mozgású, éppen ettől érdekes. És a kőszínházakban is vannak fantasztikus mozgáskultúrájú és mozgásintelligenciájú emberek. Az a kérdés, hogy egy előadóművésznek van-e rá szándéka, igénye és vágya, hogy a testével is kifejezze a karaktert, akit játszik. Vannak színészek, akikben ez megvan minden előképzettség nélkül, és van olyan is, akinek ez egyáltalán nem fontos. Engem természetesen azok érdekelnek, akik ezt a fajta színházat örömmel és értelemmel tudják és szeretnék művelni. Szerencsére sokszor előfordult, itthon is, külföldön is, hogy egy közös munka során ébredt rá a színész, mekkora örömöt és lehetőséget jelent a tudatos testhasználat. Ezek nagy sikerélmények.

- Tapasztalatod szerint van különbség a magyar és a külföldi színészek mozgáskultúrája között?

- Vannak. Egyes nemzeteknél, például a román színházi kultúrában hagyományosan nagyobb hangsúlyt fektetnek a fizikumra. De alapvetően inkább színész és rendező kérdése. Ha egy rendezői stíluson belül a mozgás meghatározó, az a színészeken is látszik. Egyébként, hogy kérdésesre válaszoljak, ráfér a magyar színházra egy kis fizikai munka.

- A 2006-ban diplomázott Jordán-Lukáts osztály (melynek tagjai közül többen a Forte Társulatot erősítik) volt az első, aki a Ladányi Andrea-féle újfajta mozgásképzésben részesült a Színművészetin. Ez azóta is folytatódik?

- Több körben is. Még Andrea idejében akkreditálták a fizikai színházi szakot, aminek az első évfolyama, saját osztályom, az idén diplomázott. Annak idején nagyot szólt, amit Andrea elkezdett, főleg ahhoz képest, hogy előtte évtizedekig vívtak, lovagoltak és kislabdát dobáltak a színészek.  Ez volt a mozgásképzés. Ma már sokkal komolyabb igények vannak. Az elmúlt pár év alatt odáig fejlődtünk, hogy egy frissen végzett színésznek mára már alap, hogy a testét intelligensen és plasztikusan tudja használni akármilyen színpadon. Ezt tanítani kell. A fiatal színészek az egyetemen kellőképpen lelkesek, megvan bennük az igény és az elszántság, hogy meg is tanulják.

- Indul új fizikai színházi osztály?

- Most lesz egy év szünet. Az egyetem vezetése szeretné, ha utána lenne új osztály,  de ez sok mindenen múlik. Egyelőre nincs túl nagy nyitottság a magyar színházi élet részéről a fizikai színházasok felé. Rengeteg rendezőnek és színházigazgatónak fogalma nincsa arról, hogy azok a gyerekek, akik ezt a szakot elvégezték valójában mit tudnak. Ezen változtatni kell.  Van is rá törekvés. Ez nagyon komplex szak, a hallgatók sok komoly és konkrét dolgot tanultak az elmúlt öt évben zeneismerettől kezdve, tánc-, koreográfusi és színészmesterségen át a vizuális képzésig. Ez volt az első ilyen szak, most jön a puding próbája. Nagy kérdés, hogy van-e igénye a magyar színháznak arra, hogy ilyen tudással felvértezett fiataloknak munkát, lehetőséget adjon.

Oresztész - próba
Oresztész - próba

- Most rendezel először a Radnóti Színházban, Euripidész Oresztész című színdarabját.  Mi érdekel benne?

- Elsősorban a felelősség kérdése izgat. Az, hogy az ember mennyire felelős a tetteiért. Utálom a direkt aktualizálást, de ezt most nagyon érvényes kérdésnek tartom. Másrészt erőteljesen benne van a darabban az érdekérvényesítés problémaköre, ami szintén nagyon aktuális. Adott egy komoly drámai helyzet: egy fiú megöli az anyját bosszúból, érdekből, nyerseségvágyból, féltékenységből, őrületből, szenvedélyből, kötelességtudatból - az érdekel, hogy ennek a felelősségét hogyan hordozza, hogyan hárítja, illetve hogy a környezete ennek a tettének a következményeit hogyan próbálja a saját érdekei szerint alakítani. Ez egy nagyon izgalmas játék. A kezdetektől fogva az a kérdés, ki lesz a győztes. Ki tudja a legügyesebben forgatni a lapjait.

- Euripidész hősei nagyon összetett figurák. Van olyan, aki közelebb áll hozzád a karakterek közül?

- Senki, de közben egy kicsit mindenki. Elátkozott család, ez tény. Éppen ezért egy kicsit mindenkivel rokonszenvezek. Még nem döntöttem el, kivel vagyok.