Salamon

Élő legenda előadása a Vígszínházban

2014.10.02. 13:00

Programkereső

Robert Wilson nemzetközi koprodukcióban készült előadását mutatja be a CAFe Budapest keretében a Vígszínház. A produkció egyik főszerepében Eszenyi Enikőt láthatja a közönség.

Az amerikai színházi rendezőt a hatvanas évek közepe óta az egyetemes vizuális kultúra egyik legmeghatározóbb alkotójának, formálójának tartják. Új bemutatói folyamatosan a nemzetközi figyelem középpontjában állnak. Robert Wilson rendszeresen öt földrész művészeti életének élvonalbeli képzőművészeivel, zeneszerzőivel és színházi alkotóival dolgozik együtt, és nem egy előadása korszakos jelentőségűvé vált a kortárs színházban.

Eszenyi Enikő és Robert Wilson
Eszenyi Enikő és Robert Wilson

A rendező korábban még nem rendezett Magyarországon, és vendégelőadása is csupán egyszer, 1992-ben járt nálunk. A most bemutatásra kerülő, nemzetközi alkotógárdával létrejött előadás nemcsak a közép-kelet-európai régión belül, de európai szinten is kiemelt kulturális eseménynek számít. A produkciót a CAFé Budapest keretében mutatja be a Vígszínház.

Száz éve annak, hogy Szarajevóban Gavrilo Prinčip szerb diák meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst. Száz éve annak, hogy örökre eltűntek az Osztrák-Magyar Monarchia látszólag békés, kényelmes pompában fürdőző hétköznapjai és kitört az első világháború. Az évforduló alkalmából hozta létre a Prágai Nemzeti Színház, a Pozsonyi Nemzeti Színház és a Vígszínház az 1914 címet viselő előadást.

A produkció Karl Kraus Az emberiség végnapjai és Jaroslav Hašek Švejk című műveinek közös adaptációja. A többnyelvű előadásban Eszenyi Enikő mellett szlovák és cseh színészek szerepelnek. A cseh bemutató 2014 áprilisában volt Prágában, 2014 októberében kerül sor a budapesti és pozsonyi bemutatókra. A produkció már most több meghívást kapott nemzetközi fesztiválokra, így Magyarország és a visegrádi országok művészeti együttműködését fogja képviselni Belgrádban, Reimsben, Londonban és Párizsban is.

Švejk, a derék katona kalandjai a világháborúban című könyv a cseh irodalom ikonikus regénye, amely az emberi butaságon is túlmutató abszurditása révén alkotó módon találkozik Karl Kraus Az emberiség végnapjai című háborúellenes művével. Ez a két mű a kortárs színház egyik legjelentősebb alkotójának Robert Wilsonnak a keze alatt különleges látványvilágával, metaforikus színpadi képeinek gazdagságával egyedi kollázzsá formálódik - amely nemcsak a világháború áldozatainak állít emléket, hanem mostani életünkről is szól, száz évvel a huszadik század történetét meghatározó háború után.

Az előadás októberben három alkalommal, 15-én, 16-án és 17-én lesz megtekinthető 19 órai kezdettel.

Képek az előadásból:

1914
1914
1914
1914
1914
1914
1914
1914
1914
1914
1914
1914
1914
1914