Jeromos

Pintér Béla: "Nem akarok mindenáron politizálni"

2014.10.10. 07:30

Programkereső

A hazai független szcéna legmeghatározóbb csapata az 1998-ban alakult Pintér Béla és Társulata. A közönség, a szakma, a kritika egyöntetű rajongással fogadta az ügynökkérdésre reflektáló Titkaink című előadásukat, ami elnyerte a Színikritikusok díját a legjobb új magyar dráma és a legjobb előadás kategóriájában. A társulat friss bemutatója, a Bárkibármikor október 9-től látható az Átriumban. INTERJÚ

- Tizenhat év következetes társulatvezetői, írói, rendezői, színészi munkássága megkoronázásának tekinti, hogy drámaíróként is megkapta a Színikritikusok díját?

- Először nyertük el a legjobb dráma és előadás díját egyszerre, de eddig is nagyon sok díjat kaptunk a színikritikusoktól és a POSzT-on is, a legjobb független előadás, társulat, zenés előadás, színpadi szöveg, női/férfi főszereplő és epizód alakítás kategóriájában. Sőt, a legjobb előadás díját is nyertük már meg a POSzT-on az Anyám orra című előadásunkkal. Volt időszak, amikor még ha el is ismerték az előadásainkat bizonyos kritikusok, az irodalmi értéket meglehetősen megkérdőjelezték. Ez a helyzet kétségkívül megváltozott mostanra. A Szutyoktól kezdve talán szöveg- és történet centrikusabbak az előadásaink, mindamellett, hogy a korábbi A sehova kapuja vagy a Sütemények királynője is erős drámai művek.

Pintér Béla
Pintér Béla

- Ahogy durvul a társadalom, nagyobb késztetést érez arra, hogy feszesebb drámai helyzeteket teremtsen?

- Az aktuálpolitikai reflexióval kapcsolatban már sokszor elsütöttem a poént, hogy az előző, balliberális kormány pénzt adott, a jelenlegi pedig témát. Mindig az objektivitásra törekedtem azzal együtt, hogy megvan a határozott véleményem. Sok jobboldali néző is jár az előadásainkra, és eleve elegánsabbnak tűnt nagyvonalúan kezelni a dolgokat. Nem akarok mindenáron politizálni. 2010 után, amikor mostohán bánt a kultúrvezetés a független társulatokkal, gyávaság lett volna nem reagálni. Belső művészi út következménye is, hogy az előadásaink irodalmi szempontból is megállják a helyüket. A Párhuzamos óra című előadásunk bukása után, ami afféle Gesamtkunstwerk volt, meglehetősen satnyára sikerült történettel, elszántam magam arra, hogy önmagában is nagyon erős írott anyaggal készüljek a próbákra. Hogy a színészeknek "csak" a szerepükkel kelljen foglalkozni. Korábban ez nem így volt. Mindamellett a színészek kritikai észrevételei változatlanul sokat segítenek. Elég ritkán fordul elő, hogy megírok egy jelenetet, és az rendben van. Az alkotótársakkal közös műhelymunkában gyúrjuk a történetet.

- A Titkainkban két tabutémát, a pedofíliát és az ügynökmúltat hozta közös nevezőre. Az eltitkolt bűnökkel való társadalmi szembenézés szándékával?

- Már korábban, a Kaisers TV, Ungarnban is megjelenik az a motívum, hogy az egyén egyetlen személyes döntése mennyire befolyásolja az egész társadalom további sorsát, alakulását. Az, hogy az ügynöklistát Magyarországon nem hozták nyilvánosságra, inkább a politikusok bűne, mint a társadalomé. Mindkét oldalon vannak titkok ezzel kapcsolatban. Egyébként a téma nem a sajátom, a Nyitrai Színházi Fesztiváltól kerestek meg vele. Elindított egy gondolatsort a fejemben arról, hogy miként lehetne a titkok különböző rétegeit modellezni. Balla Bán István talán még a nézőket is becsapja a darab elején, amikor a pszichológusnővel elhiteti, hogy nem éli ki a pedofil vágyait. A látens szerelem bevallása után csak később tudjuk meg valódi titkát. Tatár Imre eltitkolja a szocialista rendszerben hívő barátnője előtt, hogy egy szamizdat kiadványt szerkeszt. Szujónak az a titka, hogy ügynök, Pánczél elvtársnak, hogy meleg. Pillanatnyilag is titok, hogy aki most pozícióban van, az besúgó volt-e az elmúlt rendszerben, vagy épp áldozat. Bár az utóbbiról szívesebben beszélnek.

- A Titkainkban nevesít olyanokat, akik a Kádár-rendszerben és ma is aktív szerepet vállalnak. Darázsfészekbe nyúlt ezáltal. Nem félt a következményektől? 

- A szélsőjobboldal előretörésére reflektáló Szutyokban egy gárdistát jelenítünk meg, aki árpádsávos kendőben és egyenruhában jelenik meg a színpadon. A vallási szektákról szóló A sehova kapuja kapcsán is volt bennem félelem, hogy megjelennek a szektások és kiátkoznak. Minden jóérzésű embernek kínos, ha kiderülnek titkok a múltjáról, de az érintettek nem pirulnak emiatt. Van köztük vonalas újságíró a rendszerváltás előttről, aki manapság konzervatív jobboldali. Vagy egykori MSZMP titkár jelenleg vezető pozícióban. De az előadásainkat vagy a társulatunkat egyelőre semmiféle támadás nem érte.

Pintér Béla a Titkaink c. előadásban
Pintér Béla a Titkaink c. előadásban

- A Bárkibármikort fizikai- és lelki mélyrepülésnek szánta a drogok és a szerelem világában?

- A szenvedélyeknek való kiszolgáltatottságról akartam beszélni. Sokféle függőség van az ember életében, kábítószer, alkohol, dohányzás, amelyek közül a legtranszparensebb a drog. És bárki belekerülhet egy olyan szerelmi szituációba, ami felemészti, csapdába ejti. A Bárkibármikor sokkal inkább az egyén problémájáról szól, mint a társadalomról. Némi kultúrpolitikai reflexiót is tartalmaz, de korántsem olyan markánsan, mint a Titkaink, a Kaisers vagy a Szutyok. Erős, szuggesztív történet, virtuóz megoldásokkal.

- 2010 óta 70 millióról 35 millióra feleződött a társulat támogatása. Ebből az összegből mennyire kényszerülnek arra, hogy reduktív üzemmódban működjenek?

- Rengeteget játszunk, az Átriumban hatot, a Szkénében tízet-tizenkettőt, a Trafóban félévente hármat. Emellett sokat járunk vidékre és külföldre. Annyiban nevezhető reduktív üzemmódnak, hogy volt időszak, amikor egy évben két bemutatót tartottunk. Erre most nincs pénzünk, de nekem is jobban esik már, ha egy évig készülhetek egy-egy új előadásra. Hála Istennek nagyon népszerű a társulat, mindig teltházakkal játszunk. Emeltük a jegyárakat, és a taóból is kapunk annyit, hogy meg tudjunk élni. Ha megszüntetnék a taót, az nekünk is komoly érvágást jelentene.

- Milyen formáját képzeli el a jövőben a partneri együttműködésnek a kőszínházakkal?

- Általában olyan felkéréseket kapok, hogy menjek el rendezni, és vihetek magammal egy-két színészt. Ez a formája az együttműködésnek nem érdekel, csak ha a Pintér Béla és Társulatát hívják. Lehetséges, hogy a közeljövőben egy kőszínházzal koprodukcióban hozunk létre valamit, mint ahogy annakidején a Nemzetiben a Gyévuskát. Most, hogy ennyire kinőttük a Szkénét, talán aktuálissá vált a dolog.

Pintér Béla - Bárkibármikor
Pintér Béla - Bárkibármikor

- Hogyan látja, a külföldi közönség mit vesz le a magyar rögvalóságban játszódó "mesékből"?

- Bécsben és Berlinben főként magyar közönség előtt játszottuk a Titkainkat. Baselben javarészt német ajkúakból állt a közönség, és noha a feliratozás olvasása miatt későbben reagáltak a poénokra, hatalmas ovációval, lelkesen fogadták. Amikor Bernben vendégszerepeltünk a magyar faluban játszódó Szutyokkal, azt mondták, hogy ez a történet akár egy svájci faluban is játszódhatna. Választások voltak éppen, tele volt a város plakátokkal, amelyeken fekete csizmák tapossák a svájci zászlót. Náluk a bevándorlók ellen él igen erős szélsőjobboldali indulat. Azontúl, hogy a jelenkori magyar problémákra reflektálnak az előadásaink, sikerül megfogalmazni olyan örök, egyetemes konfliktusokat, fájdalmakat, amelyekhez nem szükséges az adott környezet ismerete.

- A kultúrpolitika számára is megkerülhetetlen tényezők lettek a hazai színházi életben.

- A Titkaink előtt is tényezők voltunk, de nem hiszem, hogy most komolyabban vennének minket. L. Simon László azt mondta korábban, hogy a függetlenek nem olyan fontosak. Az, hogy a Krétakör után tíz évvel megint egy független társulat nyerte el a legjobb előadás díját, újabb fegyvertény azzal kapcsolatban, hogy a független színházak nem arra vannak, hogy beolvasszák őket kőszínházakba, ahogy azt Vidnyánszky Attila elképzeli. Remélem, hogy a függetlenek ügyét segíti, hogy soha nem látott sikert értünk el a Titkainkkal.