Vendel

Lucifer tragédiája

2014.10.29. 06:58

Programkereső

Garas Dezső rendezésében mutatta be a Budapest Bábszínház Madách Imre klasszikusát, Az ember tragédiáját 1999-ben, a színház fennállásának ötvenedik évfordulóján. Az előadás néhány évvel később teljes generációváltáson ment át: új szereposztással, közelmúltban végzett egyetemistákkal kezdték játszani. Így került a produkcióba a Lucifert alakító Ács Norbert is, akit a ma is sikerrel futó előadás hátteréről kérdeztünk. INTERJÚ

- 2004-ben végeztél, akkor már öt éve futott ez az előadás a színházban. Hogyan emlékszel vissza rá?

- Még főiskolás koromban láttam az előadást. Fontos, jubileumi előadása született a Budapest Bábszínháznak. A báb és Madách művének különleges összekapcsolódása egyébként nem példa nélküli a színháztörténetben, Blattner Géza már az 1937-es Párizsi Világkiállításon bemutatta a Tragédia bábos változatát, az ottani Arc-en-Ciel színházzal. Blattner egyfajta misztériumjátékot hozott létre, ahol még francia színészek deklamálták a szöveget felvételről és egyértelműen a képzőművészet dominált. Ehhez képest Garas Dezső itthoni rendezése egy vurstli közepébe helyezi a történetet, ami azonnal demisztifikálja Madách kozmikus költészetét. Ugyanakkor a liget közel áll a bábok világához, és egy báb megmozdításában, életre keltésében mindig belekeveredik egy kis misztikum. Ennek az ellentmondásnak a dinamikája működteti az előadást. Garas pedig kötődött a bábokhoz, tisztelte a bábjátékost és szívesen dolgozott itt.

Ács Norbert - Az ember tragédiája
Ács Norbert - Az ember tragédiája

- Fogalmazódott meg olyan kritika, hogy a vásári komédia jelleg miatt sérül a madáchi filozofikum?

- Erről mi is sokat beszéltünk. Az én személyes véleményem, hogy a rendezésnek érdekes feszültséget ad az ebből fakadó kettősség. Nagyon illik a bábműfajhoz ez a bohócos, cirkuszi világ, amely Garas személyiségéből is áradt. Lehet, hogy a műben megfogalmazódó kritika nem tud olyan éles lenni egy ilyen tinglitangli világgal szemben, de ahogy azt Gábor Miklós is megfogalmazta, ez nem az ember tragédiája, hanem Luciferé, aki még egy ilyen vacak világból sem tudja kiemelni az embert. A végén elhangzó "Átok, átok!" felkiáltás valójában abból a felismerésből fakad, hogy Lucifer is rájön, hogy mint egy keljfeljancsi, újra és újra el fog bukni. Minden egyes színben igazolja az általa állított tézist, mégis az a sorsa, hogy veszít, és mint egy rugóra járó ördögöt, állandóan vissza fogják nyomni.

- Mióta játszod a szerepet?

- 2007 körül mutattuk be az előadást. Az eredeti bemutató után néhány évre levették műsorról, majd ezt követően újította fel velünk Garas. Számunkra ez érdekes találkozás az irodalommal: mivel általában kortárs magyar darabokkal dolgozunk a Bábszínházban, így ilyen veretes szöveggel ritkán van dolgunk.

- A legősibb vitapartnert alakítod. Hogyan értelmezed a karaktert?

- Ehhez a szerephez fel kell nőni, ami színészileg nagyon jó feladat és állandó továbbgondolást igényel. Ő semmiképpen sem egy sematikus, gonosz figura, hanem egy "emberi" gondolkodó, akinek rengeteg dologban igaza van. Mégis, az emberek kiszámíthatatlanságával és érzékiségével nem tud mit kezdeni, olyan szellemi lény, akinek - Garas szavaival élve - nincs minden rendben a gyomrával. Önemésztő figura.

- Garas egykor maga is alakította Lucifert a Nemzeti Színházban. Érződik, hogy értő módon nyúlt ehhez a karakterhez?

- Kritikus színházi alkotó volt, ami alól saját magát sem mentette fel. Nem szerette a saját alakítását, úgy érezte, hogy nem sikerült eljátszania, ami nyilván túlzás. Ugyanakkor, ha jól tudom, többek között a személyes kudarc volt az egyik mozgatórugója annak, hogy elvállalta ezt a rendezést. Nagyon érdekelte Lucifer karaktere. Kimondottan személyes alakítást kívánt meg tőlem, és persze a másik két főszereplőtől, olyan emberi hangot, amely kihallik ebből a ricsajos, harsogó világból, amelyben a történet játszódik.

Ács Norbert - Az ember tragédiája
Ács Norbert - Az ember tragédiája

- Szerepbeli elődöd Erdős István volt. Beszélgettetek a szerepről?

- Igen, sokat. Ez egy nehéz helyzet, amit nagyon elegánsan kezelt, bent volt az első próbákon és segített az alakításban. Ugyanakkor az új szereposztással az egész rendezés alapgondolata változott meg. Az eredeti előadásban inkább ószövetségi öregek vesztek össze, míg nálunk máshová került a központi magja az előadásnak, hiszen itt akkor még a főiskoláról pár éve kikerült fiatalokat lehetett látni.

- Nem idegen a bábszínház műfajától a mű, hiszen még egy bábjátékos-kisjelenetet is találni benne a londoni színben. Mire ad lehetőséget Madách drámája egy bábrendezés számára?

- Szerintem Madách műve átver minket annyiban, hogy eleve nem színpadi mű. Bár a hegeli dialektika remekül működik párbeszédes formában, ez alapvetően tömény filozófia. Én például nagyon nem szeretek darabokat olvasni, ebben viszont nagyon jó elmerülni, ízlelgetni a sorokat. Ennek ellenére azt gondolom, nem véletlen, hogy újra és újra nekimennek a rendezők, és az a költészet és gondolatiság, ami Madách művének sajátja, egyértelműen alkalmassá teszi bábszínpadra, sőt leginkább arra. Erre nem is annyira a londoni szín a legjobb példa, hanem a prágai, ahol Kepler fejéből pattan ki részeg álmában a francia szín. Ez olyan rendezői és tervezői megoldás, ami egy vizuális nonszensszel mozgatja meg ezt a metafizikai vonalat úgy, hogy közben nem válik didaktikussá és megmarad humorosnak. Színészileg persze nagy kihívás eljátszani. Komoly energiákat követel, mögé kell állni a bábnak színészileg is, miközben bonyolult és kifinomult bábmozgatási feladatokat kell végrehajtani. Itt elsősorban az Ádámot és Évát játszó Teszárek Csabának és Kovács Juditnak van nehéz dolga, akiknek a marionettől a bunrakun át számos bábtechnikát kell használniuk.

- Néha saját báb-éneddel kerülsz vitába.

- Igen, megvan rá a lehetőség. Ez a koncepció folyamatosan változott. Amikor elkezdtünk próbálni, volt egy olyan elképzelés is, hogy egyáltalán ne legyen bábom. Végül egy nagyon könnyű, vázlatos figurát kaptam, amely nem követel meg differenciált bábmozgatást, inkább egyfajta maszkként működik. Amikor egy színben Ádámmal beszélek a többiek előtt, akkor öltök báb alakot, amikor pedig megállítom a vurstli kerekét, akkor kilépek a báb szintjéről és élő szereplőként létezem. A báb és a színész fogalom nem olyan régóta kapcsolódik össze, hivatalosan csak a múlt század közepétől beszélünk erről a kettőről együtt. Pont az ilyen előadásokban tudnak leginkább összeérni, mert mindkettőre, a bábra és a színészre is nagyon nagy szükség van. Számomra ezért is fontos ez a produkció.

Az ember tragédiája szereplői
Az ember tragédiája szereplői

- Garas úgy nyilatkozott, számára az előadása ideális nézője a középiskolás korosztály. Mitől lesz ez kamaszelőadás?

- Ennek több oka is van. Egyrészt a dramaturgiája miatt, ez ugyanis húzott szöveg, nagyon lecsupaszított szerkezettel. Ez a fajta sűrítés kedvez a kamaszoknak, jobban tudnak koncentrálni, és közben a báboknak is jó, mert azok sem bírnának el túl sok szöveget. Másrészt a groteszksége révén, rengeteg humort fedezhetnek fel benne a fiatalok, amit talán nem is gondolnának a bábszínházról, és ezáltal még izgalmasabb lehet a számukra az előadás.

- Ki segített a felújításban?

- Meczner János igazgatóval újítottuk fel a közelmúltban. Művészi koncepciójában nem változott az előadás, megőrizte Garas elképzeléseit. Viszont új szereplők kerültek a produkcióba, még fiatalabb generáció vett át benne szerepeket, amitől a hangütése még frissebb, még modernebb tud lenni.

- Ez illeszkedik ahhoz a törekvéshez is, ahogy a középiskolás generációt igyekeztek megszólítani.

- Pontosan így van. Ez annak az elgondolásnak a része, amely a bábot mint műfajt hangsúlyozza, nem pedig mint korosztályt. Ebbe a koncepcióba illeszkedik be az előadás. Nekünk, színészeknek is nagyon fontos, hogy találkozzunk olyan jellegű irodalommal, mint a Tragédia vagy a Trisztán és Izolda vagy tudjunk olyan, a fiatalokat foglalkoztató művekhez nyúlni, mint a Kivi vagy a Semmi. Ma már nem nyomja úgy el a báb szó a másikat, és kezd kialakulni a köztudatban, hogy azért ez színház is, amely minden generáció számára élményt tud nyújtani.