Katalin

Junior Prima Díj – 2010

2014.11.10. 12:56

Programkereső

Egy év kihagyás után, 2010-ben újból átadták a Junior Prima-díjat színművészet kategóriában. Tíz fiatal tehetség: öt színművész, két táncművész és egy-egy énekes, díszlettervező, illetve vágó vehette át ebben az évben a díjat az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Prima Primissma Alapítvány és a kategória társalapítója, az FHB Bank díját a zsűri Bata Évának (Vígszínház), Petrik Andreának (Radnóti Színház), Szandtner Annának (Örkény István Színház), Tenki Rékának (budapesti Katona József Színház) és Tompos Kátyának (Nemzeti Színház) színművészeknek, Feke Pál színész-énekesnek, Felméry Lili balettművésznek, Izsák Lili díszlet- és jelmeztervezőnek, Jancsó Dávid vágó, film editornak, valamint Nyári Gábor (Magyar Fesztivál Balett) táncművésznek ítélte oda.

Bata Éva - Fátyol nélkül
Bata Éva - Fátyol nélkül

Bata Éva 2009-ben végzett a Színművészeti Egyetemen, majd rögtön a Vígszínház Társulatának tagja lett. A Junior Prima-díj átvétele óta megkapta a Varsányi Irén-emlékgyűrűt, átvehette a Soós Imre-díjat, az Ajtay Andor-emlékdíjat, a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt és tavaly az Érték-díjat is. A Vígszínház számos jelenlegi előadásában szerepel, köztük a Fátyol nélkül, a Danton halála, a Hegedűs a háztetőn, és a Popfesztivál 40 című darabokban.

Petrik Andrea a Hedda Gabler c. előadásban
Petrik Andrea a Hedda Gabler c. előadásban

Petrik Andrea Bata Éva osztálytársaként végzett a Színművészetin, majd a Radnóti Színházba szerződött. 2010-ben Radnóti-díjban részesült, 2011-ben átvehette az Őze Lajos díjat, 2013-ban pedig a Soós Imre díjat. Játszott a Rubens és a nem-euklidészi asszonyok című tévéjátékban, a Társas játék című magyar Tv-sorozatban, legutóbb pedig Zomborácz Virág Utóélet című filmjében tűnt fel. Jelenleg többek között a Horváth Csaba rendezte fizikai színházi előadásban, az Oresztészben látható, a Zsótér Sándor nevével fémjelzett Vágyvillamosban, valamint a Hedda Gablerben és a Mohácsi testvérek Bolha a fülben című rendezésében.

Szandtner Anna
Szandtner Anna

Szandtner Anna 2003-ban végzett az egyetemen, ezt követően két évig a Katona Társulatát erősítette. Háromévnyi szabadúszó lét után 2009-ben szerződött le az Örkény Színházba, amelynek azóta az egyik legfontosabb alakja lett. Jól indult pályája, már 2004-ben a legígéretesebb pályakezdő díjával jutalmazták, a Junior Prima Díj óta pedig átvehette a Mensáros László-díjat 2013-ban, 2014-ben pedig a legjobb női főszereplőnek választották a színikritikusok a Stuart Máriában nyújtott teljesítményéért. Filmszínészként láthatta a közönség a Szabó Magda regényéből készült magyar-német filmdrámában, Az ajtóban, idén pedig a Megdönteni Hajnal Tímeát epizódszereplőjeként is látható volt. Színházi szerepeit, köztük A Kék angyal című előadás főszerepét, ideiglenesen mások veszik át, ugyanis a színésznő gyermeket vár.

Tenki Réka
Tenki Réka

Tenki Réka ugyancsak azon színésznők közé tartozik, akiket ideiglenesen nélkülöznie kell a közönségnek, mivel Csányi Sándor feleségeként épp az anyaság szerepében brillíroz. 2008-ban végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, gyakorlati idejét is a Katonában töltötte, ezután a Katona József Színház társulatához szerződött, többek között a Barbárokban nyújtott teljesítményével ebben az időszakban érdemelte ki a Junior Prima Díjat. A 2012/13-as évadtól a Nemzeti Színház tagjává vált, ahol Alföldi Róbert távozása után is maradt. Még Alföldi igazgatása alatt formálta meg Évát Az Ember tragédiájában, de szerepelt az Angyalok Amerikában és az Amphitryon című előadásokban is. A filmekben is jó szerepekhez juttatták: a Poligamy című 2009-es film után több produkcióban vállalt munkát, legutóbbi alakítása Pálfy György Szabadesés című filmjéhez fűződik.

Tompos Kátya a Johanna a máglyán c. előadásban
Tompos Kátya a Johanna a máglyán c. előadásban

Tompos Kátya A József Attila Színház és a Bárka Színház után 2008-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött. A Junior Prima Díj után, idén 2014-ben Jászai Mari-díjjal és Szörényi Éva-díjjal jutalmazták. Alföldi igazgatása alatt sok fontos előadásban játszott, jelenleg a Nemzeti Színház szinte össze produkciójában szerepel, ő alakítja a Johanna a máglyán címszerepét, A Szentivánéji álomban pedig Heléna eleven figuráját formálja meg. Igazán ismertté filmjei tették, 2008-ban a Valami Amerikában ismerte meg az ország, mint kiemelkedően tehetséges énekes-színészt, majd játszott a Köntörfalakban, a Nőm, nejem csajom című filmben, és a Coming Outban is.

Felméry Lili
Felméry Lili

Felméry Lili 2009-től a Magyar Állami Operaház, Budapest ösztöndíjasa, majd 2010 őszétől címzetes magántáncosa. 2010-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán. 2008 és 2009 között fél évig tanult a londoni Royal Ballet Schoolban, majd Szentpéterváron a Vaganova Ballet Academy továbbképzésén. Táncolta többek között a Diótörő Cukortündérét, Júlia szerepét Prokofjev Rómeó és Júlia című balettjában, a Giselle címszerepét, és Swanildát a Coppéliából.

Nyári Gábort A Táncművészeti befejeztével rögtön szerződtette a Magyar Fesztivál Balett, melynek azóta vezető balettmestere és próbavezetője is. Számos táncos főszerepet eltáncolt, úgymint A nap szeretteinek címszerepét, a Mennyegző vőlegényét, a Trisztán és Izolda férfi főszerepét, a Káin és Ábel című darabban pedig Káint alakította.

Izsák Lili díszlet- és jelmeztervező építésznek tanult, innen keveredett át a színház világába. Az építészeti látásmód azonban azóta is áthatja a színpadi terekről való gondolkodásmódját. 2007-ben megkapta a legjobb jelmeztervezőnek járó díjat a POSzT-on. Olyan fontos előadásokhoz tervezett díszletet, mint az Örkény Színház Jógyerekek képeskönyve című előadása, a Peer Gynt, a Stuart Mária, vagy a Kék Angyal. 2014-ben Kálmán Eszterrel közösen vehették át a legjobb jelmeznek járó Színikritikusok Díját, amelyet az Örkény István Színház Stuart Mária című produkciójáért ítéltek oda nekik.

Veled, Uram! - Feke Pál
Veled, Uram! - Feke Pál

Feke Pál musicalszínész a legtöbbeknek talán A Társulat című tévés tehetségkutatóból lehet ismerős. Fiatal kora ellenére eljátszotta a világ musicalirodalmának legnagyobb szerepeit. Az ország legtöbb színházában és szabadtéri színpadán fellépett már, húsz hanglemezen volt közreműködő. A 2010-es évben igazi díjeső zúdult rá: kortárs zenében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért Artisjus-díjat is kapott, a Művészek Magyarországért Díjat az év könnyűzenei előadója kategóriában kapta meg, és bezsebelte a Pepita Díj közönségdíját is.

Jancsó Dávid Jancsó Miklós fia, 2009-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetem vágó szakán. Szakmai tudása átlagon felüli. Munkái szerteágazók és minőségiek, a legbonyolultabb vágási feladatokat is érzékenyen oldja meg. Ő volt Jancsó Miklós Ede megevé ebédem és Oda az igazság című filmjeinek vágója, de nevéhez fűződik Mundruczó Kornél Delta, Szelíd Teremtés - A Frankenstein Terv, valamint a Niebelung-lakópark című filmjeinek vágási utómunkálata is.