Erzsébet

A Maladype Színház nem kért a politikából

2014.11.13. 17:20

Programkereső

A Maladype Színház közleményben reagált a 7. Civil Licit Aukción történtekre.

November 12-én rendezték meg a 7. Civil Licit Aukciót, amelynek célja, hogy a for-profit vállalati és a non-profit civil szféra együttműködését elősegítse. A rendezvényen olyan fenntarthatósággal és esélyegyenlőséggel kapcsolatos programokat kínálnak fel civil szervezetek, amelyek vállalatoknál valósulnak meg.

Platonov
Platonov

A tegnapi, 7. Civil Liciten Csepreghy Nándor helyettes államtitkár is részt vett és felszólalt, valamint a liciten megvásárolta és Norvég Civil Támogatási Alap körül kialakult helyzetre célozva a norvég követségnek ajánlotta fel a Maladype Színház művészeti vezetőjének kommunikációs-analitikai tréningjét, az Aranybogár Módszert.

A Maladype Színház mai közleménye szerint bár Csepreghy Nándor magánemberként licitált, érvényben lévő megbízással politikai tisztséget vállaló közszereplőként a megvásárolt szolgáltatást a norvég és a magyar kormány közötti konfliktusba beágyazva ajánlotta fel a Norvég Nagykövetségnek. A színház azt írja: "a norvég és a magyar kormány közötti, a civil szféra finanszírozásával kapcsolatos konfliktusban semmilyen formában nem kíván érintetté válni". Mivel veszélyeztetve érzi 13 év alatt tudatosan felépített független értékrendjének hitelességét, ezért ebben helyzetben nem tudja elfogadni Csepreghy Nándor magánszemélyként történő felajánlását.

A Maladype Színház teljes közleménye szinhaz.hu oldalán itt olvasható.