Kelemen, Klementina

Béres Márta: "A nyelv csak másodlagos"

2014.11.18. 11:45

Programkereső

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze november 14-én vehette át a Prima Primissima Alapítvány és az FHB Bank által adományozott Junior Prima Díjat. INTERJÚ

- A díjátadón elhangzott méltatásodban Bálint András a nagyapád gondolatát idézte, miszerint "A boldog élet titka a rossz memória és a jó emésztés". Kik azok, akiktől még tanácsot vagy bátorítást kaptál az eddigi pályád során?

- Nagyon sokan vannak, név szerint most a színházigazgatómat, Urbán Andrást emelném ki, akinél kilenc évet töltöttem. Fontos, hogy az ember tisztában legyen a gyökereivel és hálás legyen a felmenőinek. Én sokáig nem tudtam magamban megbékélni a családommal, de ahogy múlnak az évek, egyre inkább azt érzem, hogy belőlük merítek a legtöbbet.

- Több éven át dolgoztál a Vajdasági Tanyaszínház előadásaiban. Továbbra is a nyaraid része felkeresni az ott működő csapatot?

- Minden évben megnézem az itt készült előadásokat. Ezeket leginkább fiatalok hozzák létre, én pedig már kezdem érezni, hogy nekem nem itt van a helyem, mégis nagyon szívesen megyek és örülök, hogy létezik ez a színházi forma. Öt nyaramat töltöttem el itt, és nagyon sokat kaptam ettől szakmailag és emberileg egyaránt.

- Jelenleg min dolgozol?

- November 22-én mutatjuk be a Csend című előadást Andrej Boka rendezésében, aki először rendez színházban. Nagyon élvezem ezt a munkát, új dolgokat hoz ki belőlem a próbafolyamat. Nehéz témával foglalkozunk, a gyermekbántalmazásról szól a darab, de a komorsága mellett mégis költői tud lenni, és olyan közel hozza az emberekhez a jelenséget, hogy az befogadható legyen.

Béres Márta - Junior Prima Díj 2014
Béres Márta - Junior Prima Díj 2014

- Több nyelven is magabiztosan tudsz kiállni a színpadra.

- Szerbül és magyarul is játszom, jelenleg tizenhat előadásban vagyok látható. Számomra inkább az a fontos, hogy mit közlök, és ezt milyen attitűddel és kiállással teszem, a nyelv csak másodlagos. Több mint négy éve játszom One-Girl Show című monodrámámat, eddig már legalább hatvanszor léptem vele színpadra szerbül és magyarul is. Ebben mutatkozott meg legtisztábban az, hogy ha az embernek van mondandója, és ezt egyszerű közléssel képes átadni, akkor az eljut a nézőkhöz, és teljesen mindegy, milyen nyelven teszi.


2014-ben hat színművész, egy táncos és egy forgatókönyvíró-rendező vehette át a Junior Príma Díjakat és az azzal járó kétmillió forintot jelképező FHB Gold bankkártyákat az FHB Bank jóvoltából.