Jolán

Vidnyánszky elégedett a magyar közönséggel

2014.11.18. 12:27

Programkereső

Évente 5-5 és fél millió színházjegyet adnak el Magyarországon, ami azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta a legkevesebb nézőt vesztő művészeti ág a színház - mondta el Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke november 17-én Kecskeméten, a társaság közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Színház igazgatója hangsúlyozta, hogy csaknem annyian járnak színházba ma is, mint huszonöt évvel korábban. A magyar az egyik legtöbbet színházba járó ember a világon - tette hozzá. Vidnyánszky Attila utalt arra: különösen az utóbbi két, három évben tapasztalják folyamatosan, hogy emelkedik a nézők száma. A teátrumi társaság elnöke fontosnak nevezte, hogy a magyar színházi élet minden területéről legyen képviselet a teátrumi társaságban.

Vidnyánszky Attila az országos színházi évadnyitón
Vidnyánszky Attila az országos színházi évadnyitón

Közölte, hogy az ötven tagot számláló szervezet újabb hét taggal bővült, amelyeket egyhangú szavazással vettek fel a kecskeméti Katona József Színházban tartott közgyűlés délelőtti ülésén. Új tag lett a 90 Decibel Project, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Népmese Színház, a Váci Dunakanyar Színház, az Újszínház, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház és a kaposvári Csiki Gergely Színház.

Vidnyánszky Attila két kérdéskört emelt ki a tanácskozás délelőtti programjából: a fogyatékkal vagy ahogy ők nevezték, „a kihívással élő" emberek színházba jutásáról való gondoskodást, valamint azt, hogy szövetkezni szeretnének az újrainduló tévéfilmgyártás apropóján.

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója elmondta, hogy a teátrumi társasággal kötött stratégiai megállapodás keretében öt megyében indítanak el egy fél évig tartó mintaprojektet, amelynek keretében amatőr színjátszó csoportokat támogatnak.

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára beszámolt arról, hogy egy tizenhárom pontból álló javaslatot fogadtak el, amelyet el fognak juttatni a kulturális államtitkársághoz. Ebben többek között azt javasolják, hogy minden magyar köznevelésben tanuló diák évente egyszer jusson el színházba, amelyet az államnak támogatni kellene. Fontosnak nevezte azt a javaslatukat is, hogy a jövőben kulturális területen is lehessen végezni közmunkát.