Katalin

"Mi ketten már egy család vagyunk"

2014.11.24. 06:58

Programkereső

Karácsony másnapján ünneplik az eljegyzésük évfordulóját, így a december több okból is különleges hónap Mórocz Adrienn és Kovács Lehel számára. A Budapest Bábszínház színésznője és a Katona József Színház színésze még csak most alakítják ki közös karácsonyi szokásaikat, és az előadó-művészeti lét minden hátránya ellenére is úgy gondolják: óriási szerencse, hogy életük párja szintén szakmabeli. INTERJÚ

- A fiatal színészpárok nyaraltatására létrehozott Pethes-Agárdi-díj, amelyet 2013-ban ti is elnyertetek, sejteti, hogy a szakmabeli házasoknak nem egyszerű az élete. Mennyire bonyolódik tovább a karácsonyt megelőző zűrös időszakban?

Kovács Lehel: Az időbeosztásunk Murphy törvénye szerint működik. Általában úgy jön ki a lépés, hogy amikor én dolgozom, akkor Adri nem, és ez fordítva is igaz. Tehát ritkán adódik olyan alkalom, hogy egyszerre pihenünk, ez alatt pedig azt értem, hogy éppen nem próbálunk, csak játszunk. Nemrég mutattuk be a Katonában az M/S című darabot, amelyben Marat voltam, és legközelebb csak márciusban próbálok Kovács D. Dániellel, aki orosz írók műveit rendezi össze előadássá.

Mórocz Adrienn: Nekem pedig ebben az évadban még nem volt új bemutatóm, viszont pont most kezdtem el próbálni a Budaörsi Latinovits Színházban a Momo címszerepét. Aztán a Hókirálynőt kezdjük a Budapest Bábszínházban, majd később ugyanitt a Kabarét, amit Alföldi Róbert fog rendezni. Tehát igen, elég nehéz lesz összeegyeztetni az életünket.

Mórocz Adrienn és Kovács Lehel (Fotó: Dömölky Dániel).
Mórocz Adrienn és Kovács Lehel (Fotó: Dömölky Dániel).

- Pedig közös produkcióban is szerepeltek a Thália Színházban: Adri Pöttyös Panni, Lehel pedig Kockás Peti szerepében látható.

KL: Ebben beugró vagyok, így kettőzve játsszuk Krisztik Csaba barátommal. Remek délelőttök ezek, mert azon túl, hogy Adrival és a színházzal is lehetek, nekem ez egy új helyzet. Gyerekeknek játszani ritkább alkalom az életemben. Elképzelem, ahogy a Katonában is tapsolnak kezdés előtt a nézők, hogy "kezdődjön, kezdődjön!". Mókás lenne.

- Adri veled ellentétben sokat játszik gyerekeknek. Az adventi időszakban mennyire pezsdül fel a Budapest Bábszínház közönsége?

MA: Csak annyira, mint mindenhol. Nálunk is van Mikulás, amit én nem tartok túl jó ötletnek, hisz manapság ezer szaladgál belőlük az utcán, szegény szülő pedig alig tudja megmagyarázni a gyerekének, hogy melyik az "igazi". Az is érdekes, hogy évközben a Pettson és Findusz alatt a karácsonyos mesét nyugodtan végighallgatják a gyerekek, habár elhangzik az a mondat, hogy "Minden karácsonykor eljön hozzánk a Mikulás!". Decemberben aztán már páran belesuttogják a levegőbe, hogy "a Jézuska!". A leghangulatosabb Diótörő viszont mindig a december 24-i. Akkor már érződik a gyerekeken, hogy alig várják az esti varázslatot, és így az előadást is csodaként fogadják be. Sokszor beletapsolnak közben, érezhető a pozitív feszültség.

- Egy bábszínész gyakorlatilag ugyanazt a képzést kapja, mint egy prózai színész. Mi történik az iskolapad elhagyása után, van-e egy bábos színésznek hiányérzete?

MA: Én pont ezért csinálok egyszerre sok mindent, és játszom más prózai és zenés szerepeket, mert ha választanom kéne, hiányozna a többi. Nagy szerencsém volt, hogy mindig kaptam olyan feladatot, ami a többire is inspirálóan hatott, ilyen például Roxie Hart szerepe a Chicagóban. Amikor visszatértem a próbákról, nagy élmény volt a Semmiben elkezdeni bábozni, mert teljesen más koncentrációt igényel. A Boribon zenekarral évente csak pár koncertet adunk, de el tudnám képzelni, hogy más zenekarokban is énekeljek - furcsa, hogy amit a legkevésbé tanult az ember, azt szereti a leginkább. A Chicagóban ráadásul a középiskolai táncos múltamat is kiaknáztuk Bozsik Yvette-tel.

- Amikor pár hete átvetted az FHB Bank gáláján Junior Prima Díjat, megköszönted Lehelnek, amiért nem jelölt. Ennek mi a története?

MA: Egyrészt nem vette volna ki magát jól, ha egy ilyen fontos elismerésre épp a férjem terjeszt fel (Kovács Lehel 2011-ben kapta meg a díjat - a szerk.). Másrészt volt egy olyan érzésem is, hogy Lehelen kívül nem sokan tudják, hogy mennyit dolgozom, ezért rajta kívül soha senkinek nem is fog eszébe jutni, hogy jelöljön. Amikor végül kiderült, hogy az igazgatóm, Meczner János ajánlott be, nagyon meghatódtam.

Kovács Lehel és Mórocz Adri (Fotó: Dömölky Dániel)
Kovács Lehel és Mórocz Adri (Fotó: Dömölky Dániel)

- Szó esett az időbeosztás nehézségeiről. Tudtok-e a színészpárok életére jellemző pozitívumot mondani?

KL: Fantasztikus, ha a párod megérti, hogy az életed egy jelentős részét a színház tölti ki. Így könnyebb távol lenni. Ha Adri férje jogász lenne, mit szólna ahhoz, ha szombaton és vasárnap nem utaznának sehova, mert a felesége játszik? Vagy karácsonykor a színház miatt nem mennének el a szüleihez? Ez mindkettejük önbecsülésére kihatna.

MA: Az együtt töltött idő felértékelődik. Mint mikor nagyon finom egy süti, és nagyon kevés marad belőle - azt a keveset jobban élvezi az ember.

- Egy közös filmben is szerepeltek nemsokára.

KL: Gárdos Péter Hajnali láz című filmjében játszottunk együtt, ezt január környékén mutatják be. Érdemes elolvasni a könyvet, Gárdos Péter először regényformában írta meg a szülei történetét, akik holokauszt-túlélők, és egy rehabilitációs táborban ismerkedtek meg. Nem árulom el, hogy párt játsszunk-e benne, legyen annyi elég, hogy próbálkozunk benne egymással.

MA: Nagyon nagy élmény volt együtt dolgozni. Igaz, csak két napot forgattam, de az maga volt a mennyország.

- Még csak két éve vagytok házasok. Kialakultak már közös karácsonyi hagyományaitok?

KL: Mindketten vidékiek vagyunk, Adri székesfehérvári, én a Szabadka mellett található Horgosról származom. Messze van, tehát engem évente háromszor látnak a szüleim, abból az egyik a karácsony. Eddig az volt a tendencia, hogy mindketten a szüleinknél töltöttük a szentestét, és később csaptunk egy közös karácsonyi vacsorát és ebédet. Eddig úgy terveztük, hogy ezen majd csak akkor változtatunk, ha lesz gyerekünk.

MA: Az eljegyzésünk a karácsonyhoz kötődik. December 26-án lesz három éve, ilyenkor ezt is ünnepeljük. Gondolkoztunk, hogy ez legyen-e az első karácsonyunk együtt, de olyan nehéz a családunktól elszakadni. Még akkor is, ha mi ketten már egy család vagyunk.

- Ezek szerint erős még a kötődés a gyerekkorhoz. Milyen emlékek jutnak eszetekbe a régi karácsonyokról?

KL: Főleg a tévében játszott Bud Spencer-filmek, és az, hogy sokkal több hó esett kiskoromban.

MA: Nekem az maradt meg többek között, hogy egyszer kaptam egy felfújható Mikulást. Nagyobb volt nálam, és jókat lehetett vele táncolni. Meg mindig plafonig érő fánk volt, ami kisgyerekként hatalmas csoda volt; nem is tudom, hogy volt ennyi mindenre idejük a szüleimnek három gyerek mellett. Meglátni azt a hatalmas fát csillagszóróval és gyertyákkal, ma is megható! Úgyhogy  "harcolok" a szüleimmel, hogy "ugye nagy fánk lesz idén is"? Ragaszkodom hozzá, mintha ettől gyerek lehetnék megint. Pedig tudom, hogy nem, hisz mi is díszítünk, és igazából már mi vagyunk egymás Jézuskái.