Kelemen, Klementina

Orth Péter: "Nem akarok mindenképpen tetszeni"

2014.11.26. 07:30

Programkereső

A friss Junior Prima Díjas Orth Péter színházválasztása tudatos volt, az egyetemet követő két év Nemzeti Színházbeli tagság után azért szerződött öt éve a fővárosból Kecskemétre, hogy a lehető legtöbbet játszhasson, sokféle műfajú előadásban kipróbálhassa magát. INTERJÚ

- A díjátadón levetített portréfilmedben arról beszéltél, nem teljesen hiszed el még ma sem, hogy színész vagy. Mi ennek az oka?

- Nem színészként vagy művészként gondolok magamra, hanem emberként, akinek a színészkedés a foglalkozása. Ez onnan fakad, hogy tízéves koromban szerepeltem a kecskeméti színházban a Légy jó mindhalálig című musicalben Nyilas Misiként. Emlékszem arra az állapotra, mennyire magától értetődő volt minden. Olyan, mintha az egyik szobából bementem volna egy másikba, ami történetesen a színpad volt. Teljesen természetesen belenéztem a többi szereplő szemébe, beszéltek hozzám, én válaszoltam nekik, majd kimentem. Semmiféle megfelelési kényszer nem volt bennem. Ehhez az állapothoz szeretnék visszatalálni. Teszem le a súlyokat, amik a megfelelésből és az izgulásból fakadnak. Egyre inkább érzem, hogy működik a dolog és magam vagyok.

Orth Péter
Orth Péter

- Ezek szerint izgulós voltál, ami akadályozott a színpadon?

- Igen. Sokáig azt gondoltam, az adrenalin segít abban, hogy az ember túlszárnyalja magát. De túl sok energiám ment el erre, amit fordíthattam volna a szerepemre is, arra, amiért bementem aznap a színházba. Nyilván mindenki izgul, egészséges határokon belül, ám nekem még erre sincsen szükségem. Próbálom tudatosan megszűntetni.

- Mi a módszered erre?

- Gondolatokkal nyugtatom magamat: mi van akkor, ha aznap épp rossz vagyok? Semmi. Bátran, tét nélkül kell jelen lennem a színpadon, akkor tudok igazán a szerepemmel foglalkozni. Sokszor nem az ügy, hanem önnön hiúsága miatt szorong az ember. Az ego szeretne tetszeni. Biztos hiú ember vagyok, egy osztálytársam mondta egyszer: "Péter, nyugi, nem vagy tökéletes". Sokáig úgy dolgoztam, hogy nem akartam magamban csalódni, ezért nem is mertem rendesen kipróbálni a dolgokat. Ezen dolgozok, hántom le magamról az ego, a tetszeni akarás és a félelem mázait. Nem akarok már mindenképpen tetszeni. Nem muszájból akarom csinálni a színházat, hanem azért, mert élvezem és érdekel, mert közölni akarok vele valamit. Arra sarkallom magamat: merjek kockáztatni. Nem baj, ha hibázok, megbocsájtom magamnak azt is. Ha pedig netán azt mondanák, rossz vagyok, mással is tudok foglalkozni.

- Segít vagy hátráltat téged, hogy édesanyád, Csombor Teréz is színész, sőt, együtt játszotok Kecskeméten?

- Először azt gondoltam, nehéz lesz, mert felelősséggel tartozom neki, ha nem vagyok jó valamiben, az rossz fényt vet rá is. Szerencsére nem így történt, fura módon pont ő mondja, néha zavarban van, amikor együtt játszunk. Nézzük egymást kívülről, mindig mindent megvitatunk, őszintén és kölcsönösen elmondjuk a véleményünket, egymás támaszai vagyunk.

- Négy bemutatód van idén Kecskeméten, a legkülönbözőbb műfajú darabokban. Emiatt választottad a vidéki színészlétet?

- Valóban, ez lebegett a szemem előtt, amikor úgy döntöttem, elmegyek máshova a Nemzetiből és vidékre szerződök. Fejlődni szerettem volna, ahhoz pedig az kell, hogy sokat játsszak, különböző és nagy feladatokat kapjak. Így tudok azon az úton járni, amin szeretnék. Ekkor derül ki, van-e bennem annyi, amennyit érzek, gondolok magamról. Ez korábban kisebb szerepekben nem tudott felszínre jönni. Kecskeméten az elmúlt öt évben nagyon sokféle előadásban vehettem részt, épp a Junior Prima-díjátadó estéjén operett premierem volt a színházban, a Csókos asszonyban Dorozsmay Pistát, a bonvivánt formálom. Előtte három héttel prózai bemutatót tartottunk, Molnár Ferenc Liliomjában a címszereplőt alakítom.


2014-ben hat színművész, egy táncos és egy forgatókönyvíró-rendező vehette át a Junior Prima Díjakat és az azzal járó kétmillió forintot jelképező FHB Gold bankkártyákat az FHB Bank jóvoltából.