Jolán

A művészet maga egy selfie?

2014.12.12. 11:00

Programkereső

Hogyan lehet rávezetni a fiatalokat a kultúra, művészetek szeretetére? Egyáltalán mi várható el ettől a korosztálytól ezen a téren? Szükségük van-e útmutatásra? Többek között ezekre a kérdésekre kerestek választ a Nemzeti Művész Klub tagjai: Keleti Éva, Faragó András, Seress Zoltán és Spáh Dávid a Hotel Nemzetiben tartott háttérbeszélgetésen.

Talán éppen a kortárs művészek azok, akik a leginkább érzékelik, hogy manapság van-e érdeklődés a fiatalok részéről a művészetek iránt. Éppen ezért tartották fontosnak a Nemzeti Művész Klub tagjai, hogy legutóbbi háttérbeszélgetésükön megvitassák, szükség van-e a fiatalok művészetek iránti érdeklődésének felkeltésére, és ha igen, akkor mi a cél és milyen eszközökhöz érdemes folyamodni akár a későbbi művész generáció „kinevelése" kapcsán, akár a kultúraszerető közösség megteremtése érdekében. A szálloda az MGallery kollekció első tagja hazánkban, üzemeltetői a hotel rendkívül gazdag történelmét, kultúrához való kötődését megtartva az Artistic Spirit of Budapest gondolat jegyében szeretnének Budapest művészeti szellemiségéből ízelítőt adni, ennek egyik eleme pedig az itt működő Nemzeti Művész Klub, amellyel a cél, hogy a művészek a valódi művészeti értékekre koncentráljanak, és alkalmuk legyen a közös véleményformálásra. A háttérbeszélgetésen ezúttal több generáció tagjai, Keleti Éva fotóművész, Faragó András színművész, valamint új tagként Seress Zoltán színművész és Spáh Dávid rendező vettek részt.

A beszélgetés kezdetén a művészek visszaemlékeztek saját fiatalkorukra és felidézték, hogyan jutottak a művészi pálya közelébe. Faragó András például a véletlen folytán került a békéscsabai Jókai Színház társulatába. Egy tanyán nőtt fel, ahol kevés művészeti indíttatást kapott. A gimnáziumban elindult egy amatőr színjátszó csoport, ahonnan egy osztálytársnője elhívta a Jókai Színház stúdiójának felvételijére, amire igent mondott, mert legalább nem kellett a felvételi napján iskolába menni. Andrást felvették a stúdióba, az osztálytársnőt pedig nem. Így indult el a pályán a művész, aki eredetileg régész vagy evangélikus lelkész pályára készült.

Beszélgetés a Nemzeti Művész Klubban
Beszélgetés a Nemzeti Művész Klubban

A beszélgetés házigazdája, Ránki Júlia rádiós szerkesztő-műsorvezető a bemelegítő kérdés után azt kérte, hogy a művészek beszéljenek arról, szerintük mit is nevezünk művészetnek. Keleti Éva fotóművész így fogalmazott: "Először megnézem, hogy mi az, ami nekem tetszik. Azt gondolom, hogy amikor valaki átlép azon a határon, amelyet a mindennapokon felülemelkedve többnek, szebbnek érzünk, az már művészet." Faragó András is hasonló véleményen volt, szerinte is az átlag felett kell lennie annak, amit csinálunk ahhoz, hogy művészetnek nevezzük. Például mindenkivel előfordult, hogy verset írt, de azt még nem nevezhetjük művészetnek, ehhez többre van szükség.

Spáh Dávid felvetése szerint lehetséges, hogy nem a művészet iránti érdeklődés, hanem a kultúrával való foglalkozás hiánya a probléma a fiatalok körében. Úgy látja, hogy a körülmények újfajta módon fordítják a fatalokat a művészetek felé: emlékeztetett azokra az újszerű megoldásokra, amelyekkel már egy komplett film vágható telefonnal, ami műalkotásnak si tekinthető. Ehhez kapcsolódóan a művészek arra igyekeztek megoldást keresni, hogy mi kell a kultúrát szerető fiatalok vagy akár fiatal művészek felneveléséhez.

Seress Zoltán szerint mindenképpen szükség van egy kulturális koncepcióra ahhoz, hogy változást érjünk el, hiszen program nélkül nem létezik nevelés. Véleménye szerint az aktuális rendszertől függ, hogy ez a program milyen, de ami fontos, hogy megalapozott és pontos legyen a koncepció. Ha már gyerekkorban elkezdődik a művészeti nevelés, akkor a illető felnőtt korára művészetértő és  -élvező emberré válik. Seress megpróbált párhuzamot vonni a digitális kultúra és a művészeti nevelés eszközei között. Felvetette, hogy egy műalkotás tanítása kapcsán jó szemléltető eszköz lehet, ha a pedagógus elhiteti, hogy a valódi selfiezés maga a művészet; mindegy, hogy fotóról, színházi előadásról vagy koncertről beszélünk. Keleti Éva arról beszélt, hogy egy fiatal művész hogyan alkothat. Szerinte a vallástörténet és alapművészetek ismerete nélkül nem lehet fejlődni, hiszen ezek ismerete evidencia a műalkotások létrehozása kapcsán, akár egy hagyományos irányt követő alkotásról, akár egy modern műről beszélünk.

A közönséggel folytatott diskurzus során az is felmerült, hogy a felgyorsult világhoz a fiatalok kultúrafogyasztása is idomult, amit fontos figyelembe kell venni. Mint azt a résztvevő művészek nagy egyetértésben megfogalmazták: bár a világ sokat változott az elmúlt évtizedekben, a fiataloknak szüksége van útmutatásra ahhoz, hogy kialakuljon bennük a kultúrafogyasztás iránti igény. Ehhez pedig szükség van egy programra, ami nemcsak a családban, de az iskolában is rávezeti őket a művészetek befogadására. Ebben pedig a művészek úgy segíthetnek, hogy szerethetővé teszik azt, amit csinálnak.