Jenő

"Shakespeare hősei nem szoborrá merevedett lények"

2014.12.18. 08:00

Programkereső

Alföldi Róbert rendezésében mutatta be a Julius Caesart a Vígszínház. A nagy alakítások számára lehetőséget kínáló előadás címszerepében Hegedűs D. Géza látható, akivel a nagy alakok színpadra állításáról és a mozdulatlanságról beszélgettünk. INTERJÚ

- Shakespeare klasszikusai mindig is megbecsült helyet foglaltak el a Vígszínház repertoárján. Mitől tudnak ma is ennyire a mához szólni?

- Ezek a művek a humanitás létformáinak gazdagságát rejtik magukban. Olyan élmény számomra Shakespeare-rel foglalkozni, mintha kortárs szerzőről lenne szó. Valami olyasmit képes megragadni, ami nem süllyed bele a hétköznapiságba, hanem sokkal alapvetőbb emberi kérdéseket vet föl. Épp a darab olvasópróbáját megelőző este néztem meg az Örkény Színház Hamlet című előadását. Akkor már folyamatosan ismerkedtem a Julius Caesar szövegével, ezért feltűnt nekem, hogy sok izgalmas szellemi rokonság található a két darab között, sőt, szemtelen módon saját magától, a Julius Caesarból idéz Shakespeare Polonius szerepében. Otthon aztán gyorsan utánanéztem, és kiderült, hogy a Hamletet közvetlenül a Julius Caesar után írta.

Hegedűs D. Géza - Julius Caesar
Hegedűs D. Géza - Julius Caesar

- Caesar milyen előjellel bír a te olvasatodban?

- Shakespeare olyan végletes drámai helyzetekbe hozza a szereplőit, amelyben kénytelenek lemeztelenedni. Egy ponton túl nincs egérút, mindenki más lesz, mint ahogy megismertük a darab elején. Ez a Caesar, aki esténként reményeink szerint életre fog kelni a színpadon, a hatalom tehetséges, nagyformátumú technokratája. Az ő tragédiája abból fakad, hogy úgy tekint a világra, mint hatalomgyakorlásának terepére, és eközben pont az emberi faktor marad ki. Az én dolgom, hogy ezt úgy tudjam megjeleníteni, ahogy azt a szerző előírta. Mestereim, Horvai István, Kapás Dezső és Marton László arra tanítottak, hogy különbséget kell tudni tenni az ember privát személyisége és azon alakok között, akiket életre kelt. Ehhez kettős pszichológiai munkát kell elvégezni. Olyan ez, mint az olló két éle: az egyik fele én vagyok, a másik pedig az általam alakított szerep, amely a darab belső törvényei szerint működik. Az igazi művészi munka az, hogy ezt a sokszor nagy távolságot a próbafolyamat alatt fölszámoljam, és alárendeljem a személyiségem minden adottságát az életre keltendő embernek. Mindig arra törekszem, hogy ne a közhely felől indítsak, hanem a leghétköznapibb, legemberibb apróságokból épüljenek fel ezek az alakok.

- A próbafolyamat megadta ennek az építkezésnek a lehetőségét?

- Teljes mértékben. Ez már az ötödik közös munkánk volt Alföldi Róberttel. A próbák során olyan körülményeket teremtett, amelyben jól tudtunk közösen gondolkodni. Büszkén jegyzem meg, hogy 1987 óta tanítok a Színművészeti Egyetemen, és első növendékeim egyike éppen Alföldi Róbert volt. Nagy nyitottság és kíváncsiság van bennünk egymás iránt.

- Caesart jóslat, jóakarók és saját megérzése is segítené, de nem hallgat ezekre. Miért?

- Vannak ilyen emberek, akik fölveszik az öltönyüket, nyakkendőt kötnek és ha esik, ha fúj, elvégzik a dolgukat. Kötelességtudás és hiúság egyaránt van e mögött. Shakespeare hősei nem szoborrá merevedett lények, hanem olyan alakok, akik itt élnek közöttünk.

- Mire ad lehetőséget az új fordítás?

- Nagyon izgalmas az alapanyag, egyszerre valóságos, a mából szóló, de mégse köznapi vagy pejoratív. Forgách András nagyszerű író és költő, Fekete Ádám pedig egy fiatal, invenciózus és rendkívül fantáziadús alkotó. Ha elképzelem a munkamódszerüket, Ádám lehetett az, aki a nyers világot adta, amelyet utána András, mint költő átdolgozott. Így jött létre ez a költői-realista szöveg.

Julius Caesar
Julius Caesar

- Az ismert sorokon változtattak?

- Azokat abszolút tiszteletben tartották, nem véletlenül. A néző szeret találkozni az ismertté vált sorokkal. Lehet, hogy valaki számára éppen ez a csalogató, vágyik arra, hogy meghallgassa, itt hogyan mondják el.

- Az előadás második felében a halott Caesart alakítod, mozdulatlanul. Hogyan éled meg ezt a fajta kitettséget?

- Ez is komoly színészi feladat. Kétszer is megjelenek ebben a formában: először a kivégzésem után, aztán amikor a nagy beszédeket tartják. Caesar ekkor maga válik a manipulálás eszközévé. Ilyenkor is figyelek, benne vagyok a jelenetben, de úgy kell jelen lennem, hogy közben nem történhet velem semmi. A legkisebb rezdülés is kiábrándító lehet. Többször eljátszottam már a gondolattal, hogy a saját koporsómban fekszem és hallgatom a temetésemen beszélgetőket. Hátborzongató érzés.