Móric

Nemzetközi workshoppal indult az év Szegeden

2015.01.06. 09:30

Programkereső

Elkezdődtek a hat fesztivál és a szlovén Via Negativa koprodukciójában készülő, Kell legyen valami munkacímű színházi előadás munkálatai - számolt be róla a szegedi MASZK Egyesület.

A jubileumi, 25. THEALTER Fesztivál megrendezésére készülő MASZK Egyesület decemberben tett közzé felhívást színészek, előadóművészek számára, nemzetközi együttműködésben készülő színházi előadásban való részvételre. A húsz jelentkező közül Bojan Jablanovec, a készülő előadás rendezője, a Via Negativa vezetője választotta ki azt a hét alkotót, akik részt vehetnek a január 5-én indult workshopon.

Bojan Jablanovec
Bojan Jablanovec

A magyar aspiránsok mellett szerbiai, bolgár, montenegrói és romániai alkotók dolgoznak együtt január 11-éig Szegeden. Bojan Jablanovec rendező a közös munka végén választja ki az előadás szereplőit, akikkel a tervek szerint februárban Szabadkán folytatódik a munka. A projektben partnerként vesz részt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház/Desiré Fesztivál, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház/TESZT Fesztivál (Temesvár, Románia), az INFANT Fesztivál (Újvidék, Szerbia), a Kraljevsko pozorište Zetski dom (Cetinje, Montenegró) és az Informbureau Egyesület/Antistatic Fesztivál (Szófia, Bulgária).

Az öt workshopból álló munkafolyamatot követően 2015. május 23-án, a temesvári TESZT Fesztiválon láthatja először a közönség az előadást, amelyet 2016 tavaszáig valamennyi partnerfesztivál vendégül lát. Márciusban Szeged újabb workshopnak ad otthont, a magyarországi közönség pedig júliusban, a 25. THEALTER keretében Szegeden láthatja az elkészült produkciót.

A 2014-es THEALTER Fesztiválról szóló beszámolónkat ide kattintva olvashatja.