Tekla

Színházi nagyágyú látogat a Vígbe

2015.01.08. 14:30

Programkereső

A világhírű rendező, Robert Wilson először tart előadást Magyarországon április 25-én a Vígszínházban, ahol rendezői világáról és művészi pályájáról mesél.

Robert Wilson korunk egyik legfontosabb színházi rendezője és gondolkodója, színháztörténeti jelentőségű alkotó, aki rendszeresen dolgozik együtt öt földrész művészeivel. A nemzetközi koprodukcióban készült 1914 című előadását tavaly októberben a Vígszínház is bemutatta. Hamarosan Reimsben játsszák a darabot, amelyben a szlovák és cseh színészek mellett Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója az egyetlen magyar szereplő. A Cseh Nemzeti Színház, a Vígszínház és a Szlovák Nemzeti Színház közös előadását április 23. és 25. között három alkalommal játsszák el a hazai közönség előtt. Az előadásról született kritikánkat itt olvashatja.

Eszenyi Enikő és Robert Wilson
Eszenyi Enikő és Robert Wilson

Eszenyi Enikő elmondta: "A Robert Wilson rendezővel való közös munka közelebb hozott minket egymáshoz, és egymás színházi filozófiájára, kultúrájára is nyitottabbak lettünk. Ennek a kapcsolatnak a legszebb bizonyítéka, hogy Robert Wilson, Balog Zoltán miniszter úr és jómagam meghívására 2015. április 25-én ellátogat a Vígbe, és délután előadást tart rendezői világáról, művészi pályájáról."

A világhírű rendező és alkotóművész egy közel három órás előadásban vezeti be a hallgatóságot különleges esztétikai univerzumába: "szakmai karrierjének több száz emlékét mutatja majd be, és ezzel egy intim, bizalmas önarcképet is ad alkotómunkájáról". Az előadásban Robert Wilson legfontosabb rendezései is szóba kerülnek, köztük A süket pillantása (Deafman Glance), az A Letter for Queen Victoria, az Einstein a parton (Einstein on the Beach) - amelyet a zeneszerző Philip Glass-szal készített -, továbbá a The CIVIL warS és a The Black Rider.

Robert Wilson vígszínházi előadását szinkrontolmácsolással követhetik a nézők, akik a végén kérdéseket is feltehetnek, így dialógus alakulhat ki az érdeklődők és a művész között. Az előadásra a diákok, diákigazolvány felmutatásával kedvezményes - 1000 forintos - áron vásárolhatnak jegyet.