Mária

Fullajtár Andrea: "Ez a szerep inkább agyas, mint beleélős"

2015.01.17. 07:00

Programkereső

Zsámbéki Gábor rendezésében mutatja be január 17-én Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című darabját a Katona József Színház. A világirodalom leghíresebb markotányosnőjét Fullajtár Andrea formálja meg. INTERJÚ

- A Kurázsi mama Magyarországon is az egyik legtöbbet játszott Brecht-darab, sok kiváló színésznő alakította már a címszerepet. Önről, látatlanban, elsőként talán az jut eszébe a közönségnek, hogy fiatal még hozzá.

- Ha azt veszik alapul, hogy az elődeim jóval érettebb korukban játszották el ezt a szerepet, akkor tényleg fiatalnak számítok, de a mi előadásunk nem klasszikus Kurázsi mama-interpretáció. Teljesen mindegy, hány éves vagyok, mert az összjátékon van a hangsúly, azon, hogy mi, a Katona társulata, éppen most előadjuk a Kurázsit. A nézők számára ez rögtön ki is derül.

Fullajtár Andrea - Kurázsi mama és gyermekei
Fullajtár Andrea - Kurázsi mama és gyermekei

- Ezek szerint nem Brecht aktualizálásáról van szó, hanem a Kurázsi "ürügyén" egy, a jelenben játszódó, a mai életünkre reflektáló előadást láthatunk?

- Igen. A Kurázsi mamát egyébként nem is nagyon kellene aktualizálni, mert anélkül is kísérteties hasonlóságot mutat a mai életünkkel.

- Breht 1938-ban írta a darabot, ráadásul a cselekményt nem a saját korába, hanem az 1600-as évekbe, a harmincéves háború idejére helyezte. Mi az, ami a mai viszonyainkra is érvényes benne?

- Az, hogy a hatalom éppúgy játszadozik velünk, az életünkkel, mint akkor. A politikusok saját kényük-kedvük szerint, a fejünk fölött döntenek a sorsunkról.  Ezt ki-ki a maga módján, az adódó lehetőségeket kihasználva próbálja túlélni. A politika újabb és újabb ötletei úgy csapódnak le a mindennapokban, hogy a kisembereknek egyre súlyosabb terheket kell cipelniük, és ebben előbb-utóbb tönkremennek. Fizikailag és morálisan is.

- Kurázsi mama szívtelen, kegyetlen haszonlesővé lesz?

- Nem szívtelen, hiszen mindent a gyerekei és a túlélés érdekében tesz. De nem veszi észre, hogy ebbe csak belepusztulni lehet. Neki a háború a megélhetést jelenti, a béke pedig azt, hogy tönkremennek, mert nincs szükség a portékáira, nem tud üzletelni. Ahogy el is mondja a darabban: az a legjobb, ha a politika nem lép se előre, se hátra, se jobbra, se balra, hanem egy helyben topog. A kisembernek mindegy, ki a győztes és ki a vesztes, az egyetlen reménye a megvesztegethetőség.

- Mennyire testhezálló önnek ez a szerep? Milyen mélyről ássa elő magából azokat az érzelmeket, amelyeket Kurázsi mamaként megmutat a színpadon?

- Ez a szerep inkább agyas, mint beleélős, és ez nem áll távol tőlem. A brechti színház eleve nem érzelmekre épít, hanem gondolkodtatni akar. Mi sem érzéseket akarunk felkorbácsolni elsősorban, hanem gondolatokat szeretnénk ébreszteni. Végig szoros kapcsolatban vagyunk a nézőkkel, kibeszélünk hozzájuk, az egyik dalt például velük szembenézve, kifejezetten nekik adom elő. Mindenkinek az életében vannak olyan helyzetek, amikor komoly következményekkel járó döntéseket kell hoznia. Ilyen értelemben a saját tapasztalataimból is tudok meríteni.

Fullajtár Andrea - Kurázsi mama és gyermekei
Fullajtár Andrea - Kurázsi mama és gyermekei

- Hisz abban, hogy egy előadás képes megváltoztatni az emberek gondolkodását, magatartását?

- Nem hiszem, hogy bármelyik előadás megváltoztathatná az emberek jellemét, vagy legalábbis naponta kellene látniuk a darabot ahhoz, hogy ilyen direkt hatást elérjünk. De abban bízom, hogy úgy kelnek fel a székükből: valami felébredt bennük, elkezdenek gondolkodni. Hogy mit váltunk ki a nézőből, attól is függ, hol tart az életében. Lehet, hogy éppen azt az utolsó szikrát kapja tőlünk, ami beindítja.

- Milyen képe van a Katona József Színház közönségéről?

- Tizennyolc éve vagyok a pályán. Azt látom, hogy a közönség szép lassan kiöregszik, és ha nem is csőstül, de jönnek a fiatalok, akikhez már másképp kell hozzáállni. Az a módszer, hogy meghirdetjük az előadást, kritikák jelennek meg róla, szólnak egymásnak az emberek, hogy "Ezt feltétlenül nézd meg!", már nem működik. Lényegesen fontosabb, hogy mit látnak a Facebookon, és sokkal közvetlenebb kapcsolatot igényelnek a színházzal. A Katonának van egy évek óta tartó ifjúsági programja, amelynek a keretében, több előadáshoz kapcsolódóan, beszélgetéseket szervezünk a fiataloknak, sőt ők maguk is csinálhatnak nálunk produkciókat. Mindig nagyon izgalmas megtudni, hogy a különböző szülői hátterű gyerekek mit gondolnak a világról. Élvezem és sokat tanulok belőle.

- Apropó tanulás: doktori fokozat megszerzésére készül a Színművészetin. Miről szól a disszertációja és mit hasznosíthat majd belőle a szakma?

- Valljuk be, ahogy semmilyen doktorinak nincs, úgy az enyémnek sem lesz közvetlen haszna, de felhívja a figyelmet a színészpálya veszélyeire. Olyan témát választottam, amit jól ismerek. Végeztem egy anonim felmérést, amelyből az derült ki, hogy a színészek több mint nyolcvan százaléka átesett már valamilyen krízisen. Vagy azért, mert túl sokat dolgozott, és benne ragadt egy-egy nehéz, fokozottan megterhelő szerepben, vagy azért, mert éppen nem volt munkája. Ha egy színész nem tud magára vigyázni, rámehet az idegrendszere. Mindenki másképp dolgozza fel a krízishelyzeteket. Van, akinek elég, ha előadás után lezuhanyozik, és hazamegy, van, akinek hosszabb leeresztésre van szüksége. Például nekem, mert lelkizős fajta vagyok, sokáig rágódom egy-egy szerepen. Volt is rá példa, hogy azt éreztem, ez rossz irányba megy, de szerencsére sikerült visszafognom magam.

Jelenet a Kurázsi mama és gyermekei c. előadásból
Jelenet a Kurázsi mama és gyermekei c. előadásból

A doktori kapcsán beszélgettem egy pszichológussal. Tőle tudom, hogy az agy nem tesz különbséget a közt, hogy a színpadon éljük-e meg az erős érzelmeket, például a gyászt, vagy a valóságban. Ugyanazok a reakciók indulnak el az agyban. Csak az egyik két órára szól, a másik hosszabb ideig tartó hatás. Van, aki ezt a megterhelést csak úgy tudja elviselni, ha valamilyen szerhez nyúl; tudjuk, mennyi alkoholista, drogos van köztünk. Nincs általános recept, de megpróbálok fogódzót adni, mert nagyon fontosnak tartom, hogy egy színész tudja: elkerülheti, hogy teljesen kikészítse a munkája, ha megtanulja zsilipelni magát. Az egyetemen alig esik szó arról, hogy a színészet nem csak csillogásból áll. Ez nehéz, veszélyes pálya, amin nagyon észnél kell lennünk, hogy ne váljunk lelki beteggé. Megkértem néhány, krízist átélt kollégámat, hogy beszéljen róla az egyetemi osztályomnak.  Biztos vagyok benne, hogy a tapasztalataikból okulhatnak a fiatalok.

- Az eleve veszélyes színészet, a tanulás és a tanítás mellett a közéletben is gyakran vállal szerepet.  Hogyan fogadja ezt a tizenegy éves fia?

- Többféle karakter létezik mindenkiben, én sem csak egy síkon élem az életemet. Ezért akartam továbbtanulni, és nyilván erre vezethető vissza a közéleti érdeklődésem is.  A fiamnak ez egyelőre természetes, mert ebbe nőtt bele. Hogy milyen hatással van rá igazán, az majd akkor derül ki, amikor nagyobb korában visszakérdez, de azt már most látom, hogy nagyon kíváncsi, és nem ijed meg, ki tud állni magáért, ha kell. Szóval, elmondhatom, hogy ő is kellőképpen öntudatos.