Jácint

Pál András: "Csak úgy lehet, ha belepusztulsz"

2015.02.04. 06:58

Programkereső

Kevés olyan fiatal színész van, aki pályája során annyi színpadon és helyzetben próbálhatta már ki magát – és alkotott maradandót –, mint Pál András. A Radnóti Színház művészével a váltások időszerűségéről, új impulzusok kereséséről, szerepekről és egy szicíliai jövőképről beszélgettünk. INTERJÚ

- Ha visszatekintesz az elmúlt évekre, milyen típusú karakterek találtak meg leginkább a színpadon?

- Leginkább a tépelődő, bizonytalan, útkereső intellektueleket szoktam játszani. Ez a figura abszolút az enyém. De szerencsére elég sok időt töltöttem vidéken, ahol más szerepekben, karakterszerepekben is kipróbálhattam magam.

- Milyen műfaj jelent számodra kihívást?

- A zenés előadások, az énekhangom ugyanis képzetlen, úgyhogy ilyenkor görcsössé válok.

Pál András
Pál András

- Van benned bizonyítási vágy?

- Persze, kiben nincs, aki fellép a színpadra? Tudom, hogy nem tudok még eleget, szeretném feszegetni a határaimat, szembenézni a félelmeimmel, a hiányosságaimmal.

- A kaposvári színészképzés első évfolyamába tartozol, 2006-ban végeztél. Azóta komoly változások történtek az egyetemen. Ma ugyanúgy megpróbálnád a felvételit?

- Nem.

- Szerinted nem jó irányba haladnak a változások?

- Nem tudom, hogy konkrétan hogyan zajlik most a munka Kaposváron. Vidnyánszky Attilának (a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese - a szerk.) indult egy osztálya, ami nagyon izgalmasan hangzik.

- A régi kaposvári színházi korszak végét még éppen elcsípted, ezután a Pécsi Nemzeti Színházba kerültél, majd következett a Pesti Magyar Színház, ahonnan a Radnótiba szerződtél át. Nem sok ennyi váltás?

- Kaposvár három év volt, itt valóban megkaphattunk még valamit a régi szellemiségből. Babarczy László volt az osztályfőnökünk, Znamenák István, Kelemen József és Mohácsi János tanított minket. Utána Pécsett egy kiváló társulatba kerültem, meghatározó előadásokat készíthettem el itt. Négy évet töltöttem el náluk, majd hármat a Magyar Színházban, ahol elég hamar megváltoztak a körülmények - főleg gazdasági okokból -, így aztán ebben az időszakban sokkal többet játszottam vidéki színházakban.

- Nem éled meg kényszerként ezeket a váltásokat?

- Eddig így hozta a sors. Azt gondolom, hogy még fiatal vagyok és előnyömre válik, ha minél több rendezővel, munkamódszerrel és színésszel ismerkedhetek meg. Valahogy mindig akkor jöttek az új ajánlatok, amikor épp olyan volt a helyzet, hogy váltani kellett, de ezen nem szoktam gondolkozni, csak megtörténik.

- A mai napig több helyen játszol, gyakran vagy úton. Mi hajt?

- Szeretem különböző műfajokban, különböző méretű színpadokon kipróbálni magam, hogy minél több impulzus érhessen. Többféle színház is érdekel, a népszínháztól egészen az alternatívig. Tengely Gáborral két nyáron át csináltunk színházat Zsámbékon. Nem érzem azt, hogy ezzel kevésbé lennék odaadó tagja az éppen aktuális társulatomnak.

Petrik Andrea, Adorjáni Bálint és Pál András a Hedda Gabler c. előadásban
Petrik Andrea, Adorjáni Bálint és Pál András a Hedda Gabler c. előadásban

- Milyen érv szólt amellett, hogy a Radnótihoz szegődj?

- Ez egy nagyon jó színház, nem kellettek érvek.

- Máshová is hívtak?

- Megkerestek a Nemzeti Színházból, hívtak Miskolcra és Székesfehérvárra is. Mindegyik nagyon izgalmasnak tűnt, mert valami új indult éppen. De sorrendileg a Radnóti volt az első ajánlattevő. Először kértem időt Bálint Andrástól, de végül előbb felhívtam, mert arra gondoltam, hülye vagyok? Mit gondolkozom ennyit ezen? És jöttem.

- Bejöttek a számításaid? Úgy érzed, volt már lehetőséged megmutatni magad az itt kapott szerepekben?

- Ez még csak a második évadom, tehát még nagyon az elején vagyok. Emellett Bálint András fontosnak tartja a fejlődésem érdekében, hogy máshol is játsszak, ezért elengedett a Nemzetibe Viktor Rizsakovhoz az Éjjeli menedékhelybe. Emiatt viszont két bemutatóból is kimaradtam a Radnótiban, úgyhogy túl sok időt még nem tölthettem itt.

- Úgy tűnik, mintha Mohácsi János komolyan gondolkodna benned - számos színpadon felléptél már a rendezéseiben, legközelebb a Buborékokban leszel látható épp itt, a Radnótiban. Az ő személye sokat nyomott a latban, hogy ide szerződj?

- Persze, határozottan. Nekem ő meghatározó személy az életemben, sokat tanultam tőle szakmailag és emberileg egyaránt. Nem utolsósorban együtt kosárlabdázunk. Szeretek vele dolgozni, hiszen én ebben nevelkedtem, az ő színházi látásmódját szinte anyanyelvemnek tekintem, noha messze vagyok még attól, hogy ezt olyan szinten tudjam működtetni, mint például Gazsó György, aki szintén a Radnóti társulatának a tagja.

- Bálint András nem indul újra a Radnóti igazgatói székéért. Mire számítotok?

- Most készülünk egy társulati beszélgetésre ennek kapcsán. Van bennünk várakozás, meg röppennek fel időről-időre nevek, de én azt gondolom, hogy a társulatnak nincs mitől félnie, hiszen eszméletlenül jó színészek vannak itt.

- Vannak forgatókönyveid a jövődre nézve vagy kivársz?

- Vannak, de nem a magam kimenekítésére. Nem szeretek ilyesmivel foglalkozni. Nem akarok spekulálni, mert semmi értelme. Majd a helyzet hozza. Azt gondolom, hogy Bálint András felelős annyira, hogy kiszemeljen valakit és támogassa. Biztos, hogy lesz változás, de az sose baj. Aggódni majd akkor aggódom, ha nyakamon a kés.

Jadviga párnája - Pál András, Ónodi Eszter (Fotó: Orlai Produkciós Iroda, Tiszeker Dániel)
Jadviga párnája - Pál András, Ónodi Eszter (Fotó: Orlai Produkciós Iroda, Tiszeker Dániel)

 - Kivel dolgoznál együtt szívesen?

- Pintér Bélával nagyon szívesen dolgoznék, rajta kívül pedig Zsótér Sándorral, Ascher Tamással, Zsámbéki Gáborral, Bodó Viktorral és még sokakkal.

- Decemberben mutattátok be a Karamazov testvéreket. Milyen szerepet tölt be a pályádon az előadás?

- Kamaszkorom óta nagy kedvencem Dosztojevszkij, a Karamazovot pedig különösen szeretem. Az előadásban Szmergyakovot játszom, amitől eleinte nagyon féltem, mert noha látszólag egy tejfölszerep, mégis komoly kihívás volt. Valami olyasmit próbáltunk benne megvalósítani, amivel még nem találkoztam a pályám során. Rendkívül nehéz. Több szerepet is el tudtam volna képzelni a testvérek közül magamnak, mégis ezt kaptam. Minden előadással mélyebbre kerülök. Ebből a szempontból a premier a legborzasztóbb dolog, hiszen valójában a harmadik-negyedik előadástól kezd el működni a karakter.

- Valahol nyilatkoztad, hogy Szmergyakov esetében a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy előhívd magadból a megalázottság érzését. Végül mi segített felépíteni a szerepet?

- Sokat segített a rendező (Valló Péter- a szerk.) és az egész közeg. Jó hangulatú próbafolyamat után vagyunk, ami meglepő egy ilyen komoly témánál. Megúszhatatlan volt, hogy megtaláljam ezt az érzést, hiszen ez a karakter legkomolyabb motivációja, amiből sok minden más is következik.

- Milyen rákészülést igényel számodra ez az előadás?

- A próbafolyamat során szoktam kitapasztalni, hová kell eljutnom belül. A próbák alatt az utcán, a buszon, vagy miközben mással beszélgetsz, próbálod bányászgatni magadban a karakter jegyeit. Néha felerősödnek a behelyettesíthető momentumok az életedből. Az előadások idején aztán, amikor már játsszuk, minden szerepnél van egy sajátos babona, ahogy ezt előhívom. Itt például futni szoktam és úgy mondom el a szöveget kétszer-háromszor. Szinte katatón állapotba kerülök. Az előadás alatt öröm nézni, ahogy a színészek föl-alá járkálnak a folyosón. Nagyon nehéz dolog, hogy ezt az állapotot fenntartsa az ember.

- Valló Péterrel dolgoztál már együtt a Hedda Gablerben. Mennyire áll hozzád közel az ő színházcsinálása?

- Az alapvetéseiben maximálisan közel áll. Abban, hogy valódi embereket és élethelyzeteket ábrázoljunk. A vele való találkozás számomra azért is különleges, mert rendkívüli műveltségű embernek tartom, akivel felszabadító a közös munka.

Anatol és a nők
Anatol és a nők

- Az Anatol és a nők fontos állomás volt a Radnótiban?

- A csillagos égben volt a bemutatkozó szerepem a színházban, de végül az Anatol kapcsán éreztem azt, hogy elfogadásra találtam a társulaton belül.

- Mi az, amit Anatol állandóan keres a nőkben, és ami miatt senki mellett nem tud megállapodni?

- Önmagát keresi, és eközben az elől menekül, ami ő. Nem eléggé önálló, nem eléggé vagány és életrevaló, ezért nagyvilági allűröket aggat magára és állandóan a kalandokat lesi. Valójában azonban nem mer szembenézni azzal, hogy szeretetéhes, magányos és tehetetlen. Ez mindannyiunkra jellemző: keresünk-keresünk, és azt gondoljuk, hogy ha nincs lángolás, akkor ott valami nem stimmel és túllépünk, pedig igazából ott indul a valódi meló.

- Az egyik izgalmas megállapítás a legközelebbi baráttól, Maxtól származik, miszerint talán Anatol lát bele többet, mint ami a valóság.

- Ez egyfelől jogos, másfelől viszont Max életszemléletéről vall, ő ugyanis képtelen ezt belelátni, két lábbal áll a földön, viszont olyan csodákat nem is tud megélni a szerelem terén, mint Anatol. Ilyen szempontból én is eléggé "anatolos" vagyok. Csakhogy ez nem olyan egyszerű élet, mint amilyennek kívülről tűnik. A színészekre is gyakran ráfogják, hogy bohémak, könnyűek, pedig valójában ez egy megfeszített élet, minden idegszálunkkal ott kell lenni a topon állandóan. Anatol is ilyen, azt érzi, hogy ha nem történik körülötte valami eget rengető, valami különleges, akkor végtelenül unalmassá válik önmaga számára és mások szemében is, és ettől menekül.

- Mi az előadás tétje?

- Több tétje is van. Az egyik a darab stílusának való megfelelés, azaz hogy nyitott, vidám, magamat szerető ember tudjak ott lenni. Ilyen a húzása. A másik tét pedig az, hogy ez a menekülés mégiscsak sikerüljön Anatolnak. Hogy nyitva maradjon utána a könyv.

- Január közepén mutattátok be a Teljes napfogyatkozást a Gózon Gyula Kamaraszínházban. Csiszár Imrével Pécsen több előadásban is dolgoztál együtt. Közösen kerestétek a folytatás lehetőségét?

- Igen, jó ideig ment az egyeztetés a Teljes napfogyatkozással kapcsolatban. Már régen kitalálta Imre, hogy én vagyok Verlaine és egy Rimbaud-t keresgélt hozzám, így találta meg Varga Ádámot.

Pál András és Varga Ádám - Teljes napfogyatkozás
Pál András és Varga Ádám - Teljes napfogyatkozás

- Több helyen nyilatkoztad, hogy amikor megkapsz egy szerepet, nem szereted megnézni más alakításában, vagy regényadaptáció esetében nem szereted elolvasni az eredetit, hogy ne befolyásoljon. A Teljes napfogyatkozás esetében hogyan készültél fel Paul Verlaine alakjára?

- Az igazság az, hogy Rimbaud-hoz közelebb álltam, mivel nagy hatást gyakoroltak rám a versei, de pont emiatt nem is okozott nehézséget Verlanine-ként rajonganom ezért a srácért. Persze olvasgattam Verlaine-t, hogy jobban megismerjem, de alapvetően szeretem távol tartani magam, mert így ártatlanabbul tudok hozzányúlni, nincsenek prekoncepcióim.

- Az előadás jelentős részében abszint-mámor veszi őket körbe. Részeget játszani mennyire okoz kihívást?

- A részegség eljátszása mindig veszélyes dolog színpadon. Én nem kifejezetten kedvelem, ebben az előadásban viszont nagyon jól esik, mert hozzáad valamit. Nem gondolom, hogy ezek az emberek másként viselkednének részegen, mint józanul. Verlaine esetében a döntésképtelenségét erősíti meg.

- Mi volt a próbafolyamat legnehezebb része?

- Több előadást is próbáltam párhuzamosan, gyakran csak késő este jutott idő foglalkozni vele, viszont ezt csak úgy lehet, ha odamész és belepusztulsz. Nagyon hálás dolog játszani, jó érzés ráengedni magad és bejárni mennyet, poklot.

- Milyen ambícióid vannak még a színészkedésen túl?

- Néha rám tör, hogy elmennék Szicíliába halat árulni. (Nevet.) A filmezést kipróbálnám, az még nem talált meg, tanítok viszont a Magyar Színház Színiakadémiáján, ami komoly felelősség, és szeretném ezt jól csinálni. Nagy álmaim nincsenek. Van dolgom és ambicionál eléggé a színház.


Az Anatol és a nők február 6-i előadást követően közönségtalálkozó keretében kérdezhetik az alkotókat a Fidelio szervezésében. A beszélgetésen részt vesz az előadás rendezője, Bálint András, valamint a fellépő művészek. Moderál: Várhegyi András.