Gyöngyi

Premier: Apátlanok

2015.03.01. 09:00

Programkereső

Csehov Platonovját Fábián Péter és Benkó Bence írták át és rendezték meg a k2 Színház számára, amelynek bemutatóját március 1-jén tartják a Hátsó Kapuban.

"Amikor másodévesek voltunk az egyetemen, Rusznyák Gáborral csináltunk egy Csehov-vizsgát, amelyben néhány jelenet szerepelt a Platonovból is, melyekben Horváth Szabolcs kitűnő színészi teljesítménye juttatta eszünkbe az ötletet, hogy egyetem után, ha még létezni fog az akkoriban kettőnk által alapított k2 Színház, mindenképpen nekivágunk Csehov gigantikus művének. Abban a formában, hogy Szabi - aki a kezdetek óta oszlopos tagja a csapatnak - játssza majd a címszerepet. Még most sem fogtuk fel teljesen, hogy ez a régóta dédelgetett álmunk most valóra válik. Hála Orlai Tibor belénk vetett bizalmának" - mondta Benkó Bence, az egyik rendező.

Apátlanok
Apátlanok

A k2 Színház előadása a korábbi adaptációktól eltérően azt helyezi előtérbe, hogy a mű szereplői ugyanolyan problémákkal és helyzetekkel szembesülnek, mint az előadók saját generációja, a mostani húszévesek, azzal hogy a csehovi színmű esszenciája megmarad.

"Az a célunk, hogy ez a darab olyan közvetlen hangnemben szólaljon meg, ami túllép az eredeti mű »csehoviságán«, és a mi generációnk problémáiról beszél, tehát itt és most játszódik. Ehhez olyan tér szükségeltetik, ami megfosztja a jelenetek hangulatát mindenféle teatralitástól, ugyanakkor segít megtalálni a kapcsolatot Csehov szövege és a ma között. Ezért választottuk a Hátsó kaput" - mondta Fábián Péter rendezőtárs.

Apátlanok
Apátlanok

A címszereplő Horváth Szabolcs mellett, a további szerepekben Kopek Janka, Viktor Balázs, Piti Emőke, Borsányi Dániel és Farkas Sándor láthatók. A darab rendezőivel tartalmi partnerünk, a Szinhaz.hu oldalán olvashatnak interjút.