Ábrahám

"A gyári tökély itt garantált"

2015.03.13. 11:58

Programkereső

A 2015-ös POSzT két válogatójával, Balogh Tibor színikritikus, dramaturggal és Perényi Balázs drámatanár, rendezővel az idei versenyprogram kihirdetése utána a Szinhaz.hu készített INTERJÚt.

A két válogató a 2014. március 1. és 2015. március 6. közötti időszakban együtt összesen 235 előadást látott. A Szinhaz.hu kérdésére, miszerint miért fogalmaztak úgy, hogy "az élvonalbeli színházak szinte valamennyi bemutatóján" részt vettetek, Perényi Balázs elmondta: "Nem minősíteni kívántunk, csak szerettük volna megkülönböztetni a budapesti kiemelt színházakat. Ők nem neveznek produkciót a versenyprogramba, viszont Budapest központjában vannak, ezért könnyen elérhetőek."

Balogh Tibor szerint a színházi világ Budapest-belvárosközpontú. "Ha egy olyan értékrendet állítunk fel, aminek a középpontjába a színészt helyezzük, akkor egy kilométeres körből ki se tudnánk mozdulni a válogatás során, hiszen a belvárosi teátrumok egymással csereberélik kiváló színészeiket, úgy, hogy minden produkció a legkívánatosabb szereposztásban kerüljön színre. A gyári tökély itt garantált, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy máshol nem születnek figyelemreméltó előadások" - tette hozzá a válogató.

Perényi Balázs és Balogh Tibor
Perényi Balázs és Balogh Tibor

A vidéki színházakban szerzett tapasztalatok alapján Balogh Tibor megjegyezte: "szép számmal érkeznek vidékre tehetséges fiatalok, akik közül többen felkerülnek Budapestre, és azok, akik maradnak, betöltenek egy szerepkört. Minél több ilyen beskatulyázott színésze van egy társulatnak, annál nagyobb a megalkuvás esélye, annál kisebb a rendezők mozgástere, annál valószínűbb, hogy fakó előadás születik."

Perényi Balázs, noha nem tartaná jó ötletnek, ha leterelnék a fiatalokat vidékre, de kiemelte, hogy harminc évvel ezelőtt a színészképzés egy-egy vidéki színházban fejeződött be, ahol különböző műfajokban, különböző szerepeket játszhattak a fiatal színészek. "Ehhez képest a mai fiatalok inkább választanak alkalmi csoportosulásokat. Szabadok, nem kényszerülnek lehetetlen kompromisszumokba, de nem biztos, hogy kiteljesedik tehetségük, és nem dolgoznak eleget. Ki kéne találni valamit, ez nem jó se a színészeknek, se a nézőknek" - tette hozzá Perényi Balázs.


A két válogató további részleteket árult el az elmúlt időszakban tett megfigyeléseikről, a generációváltás fontosságáról és a válogatás tanulságairól a Szinhaz.hu-nak. A teljes interjú ide kattintva olvasható.