Huba

Ahol a nézőt komolyan veszik

2015.08.25. 07:06
Kapcsolódó cikkek (1)

Programkereső

A 25. THEALTER előadásai a közönséget egyenlő félként, gondolkodó partnerként kezelték. Nagykorúsították, nem akartak kész válaszokat adni, hanem nyitva felénk, kétoldalú kommunikációra hívtak. Rövid ízelítő a fesztivál első napjairól. MAGAZIN

Negyed évszázad egy generációnyi idő, nagyjából ennyi az idei díszvendég, a k2 tagjainak életkora is. Joggal vannak itt: bár nagyon fiatalok, de már öt éve működnek – sőt 2011 óta járnak a fesztivál különböző kiadásaira –, és ami számomra külön érdekessé és izgalmassá teszi őket, az az, hogy nem törekszenek izzadságszagúan az eredetiségre, hanem a releváns klasszikusok pontos újraolvasásának nem kifejezetten trendi útját választották.

Bánk bán - Újvidéki Színház (fotó: Révész Róbert)
Bánk bán - Újvidéki Színház (fotó: Révész Róbert)

Klasszikust, sőt kötelező klasszikust olvastak újra az Újvidéki Színházban is, Katona Bánk bánját. Tudják, ez váltotta ki Pécsen azt a bizonyos színházi fesztiváli botrányt. De egy, a másik/mások gondolataira, véleményére nyitott közegben az előadás azt tudja elérni, amit az alcím céloz: társadalmilag hasznossá válik. Különösen (paradox módon?) számunkra, többségi, anyaországi magyarok számára, hiszen az alkotókéhoz képest szögesen más alapállásból szembesít a haza fogalmával, a hazához való személyes viszonyunkkal. És teszi ezt kiszólásaival, kiállásaival erőteljesen, szemtelenül, sőt pofátlanul, de minden esetben relevánsan beavatkozva a szövegbe és a történet szövetébe. Van itt Anonymus-álarctól símaszkig, eredetmondától annak paródiájáig, vegytiszta népdaltól a blődliig húzott, a színészeket civil nevükön emlegető rögzített improvizációig, minden, mint a búcsúban, azt azonban senki ne higgye, hogy könnyelműn pengetik az érzelmek könnyes-taknyos-véres húrjait. Azt gondolják – tán naivan? –, felelős állampolgárként mi is képesek vagyunk átlátni, hol, milyen érvek mentén állnak ebben a rendszerben a Petur bán vezette békétlenek, a bojóthiak, Gertrudis, Biberach, Bánk bán, Endre, Tiborc, kinél az igazság. Többen napjaink elvtelen, számító, gerinctelen politikusait idézik meg, mások pedig hidegen, érzelemmentesen, tényszerűen sorolják, amit nap mint nap el kell szenvedni a túlélés érdekében. Az, hogy ki mellett voksolunk, rajtunk áll. Az, hogy mikor távozunk a nézőtérről, azaz mi az a pont, amikor annyira elviselhetetlenné válik a helyzet, hogy a hazánkat elhagyjuk, szintén egyéni mérlegelés kérdése. Míg a Neoplanta – amelynek tematikusan és részben formailag szerves folytatása a Bánk bán – egy város, Újvidék történelmének prizmáján keresztül azzal szembesít, hogy az ígéret földjébe vetett hit kegyes hazugság, Urbán András és a társulat ezúttal kitágítja az otthon és a közösséghez tartozás fogalmát, és a józan ész nevében szólít fel a magunkkal való szembenézésre.

Igenis, miniszterelnök úr! Kultúrbrigád-Átrium Film Színház (fotó: Dudás Ernő)
Igenis, miniszterelnök úr! Kultúrbrigád-Átrium Film Színház (fotó: Dudás Ernő)
Fotó: Dudas_Erno

A könnyedebbik (?) végéről közelített a kérdéshez a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház Igenis, miniszterelnök úr! című kvinteszenciálisan angol válságkomédiája, amelynek egyezése a magyar rögvaló viszonyaival tényleg csak a véletlen meg a világ minden táján ugyanolyan (?) politikusok műve. Látszólag szintén könnyed a Bandart Productions You-Topia – az erő benned van című, két világot, a virtuálist és a valóst, az újmédiát és hús-vér testet összehozó performansza, amely a World Forum for Democracy felkérésére készült, a premierje Strasbourgban, az Európa Tanács székházában volt, ezúttal pedig a régi zsinagóga kertjében, a külső falra vetítve adták elő, a nagyon ősi és a nagyon mai organikus találkozásaként. Nincs ebben a 18 percben semmi aktuálpolitika, mégis tökéletesen leképezi azt, ahogyan az egyén a részvétel korában polgári öntudatára ébred. Bár talán helytállóbb lenne a mondat óhajtó módban. És az izraeli Niv Sheinfeld and Oren Laor Dance Projects készítette Bolondok hajója is csak a felszínen bájos darab. A humoros momentumok ellenpontjai annak, ahogyan a három, kezdetben kommunikációképtelen táncos hosszas puhatolózások után, fokozatosan ismerkedik egymással, tárulkozik ki a többiek előtt, vállalja fel önmagát. Az előadás alkotói reflexió kíván lenni az izraeli helyzetre, annak abszurditására. A metaforát lassan bontják ki, de nem kétséges, hogy az egyéni viszonyok szintjéről itt is fölfelé kell fejtenünk.

Manipulációk - Via Negativa (fotó: Révész Róbert)
Manipulációk - Via Negativa (fotó: Révész Róbert)

Izgalmasnak ígérkezett a Manipulációk, a Via Negativa, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a TESZT Fesztivál, a MASZK Egyesület és a THEALTER, a Kosztolányi Dezső Színház és a Desiré Fesztivál, illetve az INFANT Fesztivál koprodukciója, az együttműködés ténye mellett a rendező, Bojan Jablanovec miatt. A meglehetősen hullámzó színvonalú jelenetekből álló, elsősorban a színpadra vitt gondolatok, nem pedig az előadók erejétől duzzadó produkció előzetes várakozásaimat sajnos nem teljesítette be. Törékeny társadalmi helyzetünk manipulálhatóvá tesz, ezáltal rossz kompromisszumként elfogadjuk, hogy minden, ami egyszer bárhová leíródott, könnyedén le- és kitörölhető, újra-, át meg felülírható. Igen, ezt a szép nagy igazságot, tán az egyetlent, ami megcáfolhatatlan és örök, eddig is tudtuk. És?

Vannak kis hazánkban a nagy hangon magukkal büszkélkedő színházifesztivál-szervezők, akiknek megadatik pénz, paripa, fegyver, a végeredmény viszont finoman szólva is kétségeket ébresztő, az ár és az érték arányát megkérdőjelező. Aztán vannak azok, akik semmit nem csinálnak, csak teszik szép csendben a dolgukat a maguk helyén, amit aztán létrehoznak, az viszont csöppet sem helyi érdekkel és értékkel bír. Az idén 25 éves THEALTER évek óta ez utóbbi kategóriába tartozik azzal, hogy kilenc napja alatt ebben az évben is valódi szellemi kalandot kínált a program előadásaival – amelyek első blikkre úgy tűnhetnek, nem tartoznak egymáshoz, a kapcsolat közöttük azonban egyáltalán nem mondvacsinált, amennyiben folyamatosan az egyén és a hatalom viszonyát boncolgatják –, azok mellett tréningjeivel, blogjával, alkotók bemutatását és a látottak elemzését célzó rádióműsorával vagy épp a Tiszatáj tematikus számával. A fesztiválcsinálók ezúttal sem erőltettek semmit a nézőre, ugyanakkor nem is hagyták magára: adtak kontextust, hátteret, muníciót, amiből aztán mindenki maga szűrhette le a számára fontosat.