Erzsébet

Újabb díjat söpört be a Katona József Színház

2015.09.06. 18:52

Programkereső

A legjobb előadás díját a budapesti Katona József Színház művészeinek ítélte oda a zsűri a 14. Vidor Fesztiválon.

A 14. Vidor Fesztiválon augusztus 28. és szeptember 5. között csaknem 400 programot láthatott a közönség, Nyíregyháza mellett 21 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. A kilenc napos színházi programban 16 darabot, a legutóbbi évad legsikeresebb vígjátékait, komédiáit mutatták be a társulatok.

A Móricz Zsigmond Színház marketingvezetője, Árgyellán Edina tájékoztatása szerint a szombaton befejeződött fesztiválon a Dottore-díjat a fővárosi társulat művészei A két Korea újraegyesítése című darabban nyújtott teljesítménnyel érdemelték ki. A Makk Károly filmrendező vezette zsűri összesen tizenegy díjat ítélt oda a nyíregyházi feszt. A legszívhezszólóbb előadásért járó rlecchino-díjat a budapesti Rózsavölgyi Szalon Arts & Café társulata kapta, a Romance.com darab bemutatásáért.

A két Korea újraegyesítése
A két Korea újraegyesítése
Fotó: Puskel Zsolt

A merész magyar musicalért Smeraldina-díjjal jutalmazták a budapesti Centrál Színház Broadway felett az ég című előadását. A legjobb átváltozóművészeknek járó Capitano-díjat Nagy Sándor, Magyar Attila és Szerednyey Béla kapta, a budapesti Madách Színház által bemutatott Agyeldobás című darabban nyújtott alakításért.

A legjobb kvartett Pantalone-díját Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László és Mészáros Béla vehette át, akik a Dumaszínház és a FÜGE közös produkciójában bemutatott 40! avagy Véges Élet című darabban nyújtottak kiváló teljesítményt.

A legjobb trió Pulcinella-díját Klem Viktor, Pálos Hanna és Szabó Győző kapta a Garzonpánik című darab szerepéért, a vígjáték a 011 Alkotócsoport és a budapesti Thália Színház közös produkciója volt.

A legjobb duett Brighella-díját Katona Lászlónak és Scherrer Péternek ítélték oda, a budapesti Nézőművészeti Kft. által színpadra állított A hal nem hal bele című darabban látott alakításért.

A legjobb női alakításért Colombina-díjjal jutalmazták Rezes Juditot, aki a budapesti Katona József Színház Abigail bulija című darabjában lépett színpadra.

A legjobb utcaszínházi előadást a kiskunfélegyházi Langaléta Garabonciások játszották, az Elemek, avagy tűzön, vízen, földön, égen című produkciójuk a Pierrot-díjat érdemelte ki a zsűritől.

A legjobb filmvígjáték Hyppollit-díját az Argó 2 című mozidarab kapta. A zsűri egy különdíjat is kiadott, a Vidor Fesztivál hűséges komédiásainak, a Trixx Társulatnak.