Erzsébet

Mindkét oldalon

Programkereső

Játszanak és rendeznek, izgalmas és népszerű színházi projektek sorakoznak az életrajzukban. Élvezik a kutatómunkát és a szövegekkel való bíbelődéstől sem riadnak vissza. Fehér Balázs Benővel és Scherer Péterrel beszélgettünk.

Fehér Balázs Benő – Átrium Film-Színház

Scherer Péter – Szkéné Színház

- A színház és a közönség kötetlen találkozásának ünnepe a Színházak Éjszakája. Milyen korábbi élményeitek vannak az eseménnyel kapcsolatban?

Scherer Péter: Sokszor léptem már fel a Színházak Éjszakáján, és azt vettem észre, hogy a közönség nagyon szereti, amikor a színpadról vagy filmről ismert színészekkel találkozhat. Én is így voltam ezzel, amikor egyszer Rómában a Fiumicino repülőtéren szembejött velem Bud Spencer, és hirtelen úgy maradtam egy pillanatra. Tavaly nyílt próbát tartottunk a Centrál Színházban A hal nem hal bele című előadásunkból. Idén Csóka Timi ötlete nyomán tárlatvezetést tartok a Műszaki Egyetemen. Építőmérnöki karon végeztem, ezáltal különleges viszony fűz a K épülethez, ahová vizsgázni jártam. Az egyetem miliőjét fogom bemutatni humoros formában egy színész szemszögéből.

Fehér Balázs Benő: Tavaly az Átriumban Az Őrült Nők ketrece című előadáshoz kapcsolódóan tartottunk kulisszajárást, ami jó hangulatban telt. Eközben az Operaházban A csengő című rendezésemből volt látható néhány részlet. Szeretek a közönséggel találkozni.

- A Bűn és bűnhődés című rendezésedben mindössze egyetlen néző van jelen – ez is egy különös találkozás lehet mindkét fél számára.

FBB: Az előadás motorja maga a néző. Többféle nézői attitűddel találkozunk, ezek az előadás közben is változnak. Van, aki távolságtartóan megfigyel vagy teljesen bezárkózik, míg más inkább szerepelni akar vagy egyenesen provokál. A célunk, hogy segítsünk a nézőnek minél jobban belehelyezkedni Raszkolnyikov helyzetébe, és a színészeknek nagyon kell figyelniük rá, hogy ez minél jobban sikerüljön.

Nem mindig a leghatásosabb eszközöket kell választaniuk,

mert lehet, hogy az az adott nézőt éppen bezárja, és képtelenné teszi a befogadásra. Nem késztetünk senkit beszédre, de minden impulzusnak örülünk. Egyik alkalommal egy gimnazista fiúnak játszottunk, aki jól ismerte a regényt, és nem is az előadásunkból adódó kérdéseket tett fel a játszóknak, hanem szinte provokálva őket a regényből ismerhető apró részletekre kérdezett rá, persze Raszkolnyikovként. Az egyik legizgalmasabb előadás volt.

- Péter, a Szkénében, pontosabban az Arvisura társulatnál kezdted a színészi pályádat. Az ott szerzett tapasztalatok mennyire épületek be a mai színházi törekvéseidbe?

SP: A korábbi Színházak Éjszakája alkalmával már meséltem a nyolcvanas évek második felének szkénés életéről, amikor Regős János nemzetközi mozgásszínházi találkozókat, bohócfesztivált és táncos programokat szervezett. Az Arvisura időszak alatt büféztem is a saját előadásainkon, megélhetési célból. Somogyi István és az egész társulat elképesztően kreatív módon gondolkodott a színházról. Nem volt kiszolgáló személyzet, a színészek építették be a díszletet. A megbeszéléseken, mondjuk A Mester és Margarita előadás előtt, miközben István az előadást elemezte, mi a szakadásokat varrtuk a jelmezeken. A vérvörös bélésű fehér Pilátus köpenyem súlyos bronz csatja rendszeresen leszakadt, és öt-hat előadásonként mindig meg kellett varrni. Gondolkodásban, színházcsinálásban hasonlónak érzem a Gyulay Eszterrel közös ifjúsági előadásokat.

- Mindketten a színészet felől érkeztetek a rendezéshez. Benő, nálad mi indította ezt el?

FBB: Nem akartam rendező lenni. A Bűn és bűnhődés izgatott, és amikor Fekete Ádámmal találkoztam, azt éreztem, hogy mellette biztonságban érezném magam annyira, hogy a saját ötleteimet keresztülvigyem egy csapaton. Nagyon élveztem a rendezést, és menekülést is jelentett a színészosztályból.

- Péter, te a függetlenség kifejezési formáját kerested, vagy a színházról való komplexebb gondolkodást a Nézőművészeti Kft. létrehozásával?

SP: Engem is közelről érintett, amikor 2008-ban a Krétakör feloszlott, és az egész társulat ment amerre látott.

Ilyenkor két út áll előtted: vagy elkezdesz gondolkodni azon, hogyan tovább, vagy pedig az őrangyalod küld valamit.

Nálam ez úgy történt, hogy összefutottam Novák Jánossal kutyasétáltatás közben, és megkérdezte, hogy felolvasnék-e egy darabot a Kolibriben rendezett fesztiválon. Ez volt a Klamm háborúja, aminek olyan elképesztő sikere lett, hogy Jánost győzködték a kollégái és a fesztivál osztályterem-színházas német vendégei, hogy készítsünk belőle előadást. A Klamm háborúja után vetette fel Gyulay Eszter dramaturg barátom, hogy kellene egy darabot csinálni drog témában. Megtaláltuk Kovács Krisztiánt, aki fantasztikusan játssza a heroinistát az előadásban, és a szöveg kifejlesztésében is aktívan részt vett. És megszületett A gyáva, amivel megnyertük a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé fődíját, majd jött a Vakság, az Ady/Petőfi, a T, és legutóbb A kézmosás fontosságáról.

- Az osztályterem-színházi előadásokban is fiatalokkal dolgozol együtt. Mi a titka annak, hogy ennyire értesz a nyelvükön?

SP: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Keleti István Művészeti Iskolában öt éven keresztül tartottam kurzusokat fiataloknak. A velük való kommunikáció és munka megerősített abban, hogy érdemes csinálni, és rengeteg tapasztalatot is adott. Szeretünk gimnáziumokban játszani, mindamellett időnként megterhelő reggel nyolckor bemenni egy suliba és ugyanolyan színvonalon lejátszani egy előadást, mint este hétkor.

- Gyakran csapatmunka eredményeként formálódik az előadások szövegkönyve. Milyen szövegekkel lehet jól bánni?

FBB: Olyan szöveggel, amivel úgy érzed, hogy dolgod van, hogy közöd van hozzá. Ádámmal kétszer adaptáltunk regényt, kétszer írtunk át darabot. A szövegalkotást elemzés előzi meg, és ezután a megszülető koncepcióhoz igazítjuk a szöveget. A Bűn és bűnhődésnél majdnem hatszáz oldalból tizenkilencet csináltunk. Ehhez nagyon le kellett szűkíteni, hogy konkrétan mi érdekel minket az anyagból. Ádám ajánlatokat hoz a szövegre, majd ezeket közösen felülvizsgáljuk. A Tajtékos napoknál különös problémát jelentett, hogy a leíró részekben van igazán az ereje. Ádámnak mégis sikerült Vian túlhevült bohém nyelvét a párbeszédekbe csempészni, úgy, hogy mondható, jól játszható szöveget alkotott. A Sirálynál nem voltunk ennyire szabadok, mert ott átírni kellett egy kanonizált művet, nem pedig egy regény univerzumból párbeszédet csinálni. A Sirályban az első felvonást írtuk át igazán, ahol a jelenetek sorrendjét változtattuk meg, és kibővítettük Trepljov monológját , amit a színházról mond. Az egész darabot próbáltuk egy kicsit „maibb szájra” igazítani.

SP: Nálunk van olyan, amikor csak a témát találjuk ki, és az egész szöveget mi írjuk. Ezt a „work in process” módszert tartom a legizgalmasabbnak, amiben van kutatás, múzeumlátogatás, szakértőkkel folytatott beszélgetés, brainstorming és improvizáció. A Vakság kapcsán például sok pici történet került az előadásba a Láthatatlan kiállításból, vakokkal és gyengénlátókkal való találkozásokból. Egy szemészprofesszor asszony tanácsára lett például a Vakság főszereplője szerzett látássérült, mert azt mondta, hogy drámailag sokkal erőteljesebb hatást vált ki a nézőből, mintha született vak lenne. A kézmosás fontosságáról című előadásunk ötletadója egy főnővér, aki A gyáva című előadásunk kórházi bemutatója láttán javasolta Gyulay Eszternek a témát. Azt mondta, hogy

a fiatalok nem hiszik el, hogy ezzel a művelettel a betegségek nyolcvan százalékát meg lehet úszni.

Színházilag akkora hülyeségnek tartottuk a témát, hogy azt mondtuk, próbáljuk meg. És végül egy rap operettet csináltunk egy ÁNTSZ orvos és egy baktérium konferenciájáról.

- Mi a véleményed arról, hogy meddig lehet feszegetni a függetlenség határait a független szcénára nézve ínséges időkben?

SP: Mivel nincs megrendelő, bemutatókényszer, egy színház, amelyik időkényszerbe szorít, megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy elmélázzunk egy adott problémán. Nagyon megtisztelő ránk nézve a független jelző, de Mucsi Zoltánnal és a mini társulatunkkal időnként kőszínházakba is hívnak minket. Emellett néha forgatunk, tévében dolgozunk, én magam szinkronizálok, rádiózom. A gyávából például nemrég rádiójáték is készült. Tavaly 228 saját előadást játszottunk, amiért "hálából" elvettek tőlünk egy millió forint támogatást. Így valószínűleg több koprodukciós partnert kell keresnünk. Már készül az új ifjúsági darabunk egy német regény, a Soha, senkinek alapján, ami a családon belüli erőszakról szól. Ha úgy érezzük, hogy nagyjából készen vagyunk vele, akkor néhányszor eljátsszuk barátok előtt vagy iskolákban. És amikor már kezd "pofája" lenni, akkor megmutatjuk abban a színházban, ahol játszani szeretnénk.

Találkozzon Ön is kedvenc színészeivel!

Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én, 25 fővárosi színház részvételével a Színházak Éjszakáját.

Résztvevő színházak: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, MU Színház, Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház.

Vásárolja meg jegyét itt és most!