Erzsébet

„A tökéletesség nem jelent automatikusan boldogságot”

2015.11.04. 10:29

Programkereső

Oliver Micevski a magyar kortárs színház egyik legszínesebb figurája. Amikor néhány évvel ezelőtt egy napot töltött Budapesten, rögtön beleszeretett a városba, és úgy döntött, hogy itt akar élni. Theatre on the Roof nevű, angolul játszó csapatával a kortárs színház egyik legismertebb és legbotrányosabb darabját, David Mamet Edmond című drámáját mutatja be december 7-én a Thália Színházban.

- Macedóniában születtél, de sokat éltél és dolgoztál Norvégiában is. Ezekhez a helyekhez képest milyen helynek tartod Magyarországot?

Oliver Micevski - Theatre on the Roof
Oliver Micevski - Theatre on the Roof
Fotó: Ana Jakimska

- Macedónia és Magyarország nagyon hasonló, már csak a történelmük miatt is. Az emberek is nagyon hasonlóan néznek ki, és ez igaz a két ország konyhájára is. Mindkét ország múltját meghatározta a kommunizmus, bár a kommunizmus visszhangja itt valamiért sokkal hangosabb. Ez főként az idős emberek viselkedésén látszik, akik még mindig rengeteg dologtól félnek. A legnagyobb különbség a macedónok és a magyarok között az élethez való hozzáállásban van, a macedónok kicsit lazábban veszik a dolgokat. Bár a fiatal generáción itt is látszik, hogy ők már ki tudnak lépni ebből a József Attila-i attitűdből. Norvégia viszont totálisan, mindenben különbözik Magyarországtól. Sokkal jobb a munkához való hozzáállásuk, és sokkal szervezettebbek is. De Magyarországon élni összességében mégis sokkal jobb. Izgalmasabb hely, sokkal színesebb is. A norvégoknak szükségük lenne arra a tökéletlenségre, ami a magyarokban megvan, mert a tökéletesség nem jelent automatikusan boldogságot is. Én sokkal jobban szeretek Magyarországon élni, ahol nincsen gazdagság, nem tökéletes minden, de itt rengeteg izgalmas és érdekes ember él. És még valami: a magyarok sokkal intelligensebbek, mint a norvégok.

- Hogyan jött létre a magyarországi társulatod?

- Elég egyszerűen ment a dolog. Voltak meghallgatásaink, és kifejezetten az elképzelt színházhoz válogattuk ki a színészeket. Néhány színész már 2-3 éve velünk van, néhányan pedig folyamatosan cserélődnek. Először a Spinozában adtunk elő darabokat, aztán jött a Thália Színház, az Akvárium és a Bethlen Téri Színház. Reményeink szerint hamarosan less már egy állandó helyünk is.

- A Theatre on the Roofban angolul rendezel. Nem nehéz egy közvetítő nyelven kommunikálni a színészeiddel?

- Azt hiszem, minden rendező azt mondaná, hogy sokkal könnyebb az anyanyelvén rendezni. Az anyanyelvvel olyan mély pszichológiai és érzelmi kapcsolatban állunk, amit egy idegen nyelv meg sem közelíthet. A színházban a nyelv különösen fontos, hiszen egy-egy színésznek mondott instrukció pontosságán egy egész előadás múlhat. De egyre jobban hozzászokom az angolhoz. Éltem Indiában is, ahol az angol hivatalos nyelv, és már elég sok előadást csináltam angol nyelven. Egyébként az idegen nyelvvel való küzdelem nagyon sok előnnyel is jár: pont azért, mert nem az anyanyelvi megszokásainkból és érzéseinkből dolgozunk, megtanulunk sokkal jobban gondolkozni beszéd közben, távolabbról tudjunk szemlélni a megoldandó problémákat és feladatokat. Így sokkal racionálisabb döntéseket hozunk.

- Miért választottátok az Edmond című darabot?

- Az Edmond egy fantasztikusan jól megírt darab. David Mamet valószínűleg a legjobb élő színházi szerző.

Az Edmond története és az én életem között rengeteg hasonlóság van.

Emellett az Edmondot még nem mutatták be Magyarországon. Az Edmond egyébként hiába népszerű darab, tulajdonképpen elég kevés helyen játsszák, még az Egyesült Államokban is. Tele van brutalitással, és olyan érzékeny témákhoz nyúl, mint a rasszizmus, a vallás, a nemi erőszak. Ezen kívül 27 szereplő van benne, úgyhogy nagyon nehéz megcsinálni. Én most úgy érzem, hogy a budapesti Edmond egy elegáns, érzékeny előadás lett, amelyben meg tudtunk birkózni a darabbal.

- Az előadásaidra a minimalizmus a jellemző, ami igencsak bátor választás egy ilyen vizuálisan rendkívül gazdag korban.

- Szerintem a kevesebb több. Plusz az embereket agyonterheli a mindennapi vizualitás, éppen ezért a minimalizmussal sokkal jobban el lehet őket találni. Ehhez elég végignézni az elmúlt évek legértékesebb filmjeit, színdarabjait, festményeit, vagy éppen zenéit. Mindegyik minimalista alkotás volt. Talán ez a művészet jövője. A művészetben ugyanis ciklikusan működnek a stílusok. A posztmodernizmussal elértünk a kör tetejére, úgyhogy most újra egyre közelebb és közelebb fogunk kerülni a lényeghez mind emberi, mind művészi szempontból.