Jolán

Nők elleni erőszak: vér és sebek a színpadon

2015.11.25. 14:58

Programkereső

Ma, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján rövid áttekintést teszünk, hogyan próbálják felhívni a figyelmet a hazai és külföldi művészek az egyik legnagyobb tabutémára.

1981 óta november 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Ezen a napon ölték meg a Mirabal nővéreket – a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit – Rafael Trujillo dominikai diktátor parancsára. Magyarország különösen élen jár a téma elbagatellizálásában, pedig egy nemrég készült felmérés szerint nagyjából minden tizedik magyar nő elszenvedte már 15 éves kora óta a szexuális erőszak enyhe formáját, minden huszadikukat pedig megerőszakolták. A téma annyira tabunak számít, hogy maguk az érintettek sem beszélnek róla, egyszerűen megfeledkeznek például arról, hogy a kapcsolaton belüli verbális erőszak is erőszaktétel, a pofonokról nem is beszélve. A hetvenes évek óta egyre több performanszművész és színházi alkotó próbálja felnyitni a szemeket, hogy észrevegyék ezt a tömegeket érintő problémát. A teljesség igénye nélkül lássuk, milyen előadások kísérelték meg ezt.

Az elsők, akik még viccelődni próbáltak a témával

Westbeth Playwrights Feminist Collective
Westbeth Playwrights Feminist Collective

Az 1971-ben New York-ban alakult The Westbeth Playwrights Feminista Kollektíva az egyik első olyan csoportosulás volt, ami kifejezetten a nőkérdésekre fókuszáló darabok létrehozását és a nőkkel való bánásmód transzparens felmutatását tűzte ki céljául. Témáik közt szerepelt a vallási patriarchátus, a munkahelyi diszkrimináció, a párkapcsolaton belüli elnyomás, a történelem női alakjainak elemzése, valamint a szexuális zaklatás. Első két meghatározó darabjuk, a Rape-in és az Up!–An Uppity Revue! élesen, szatírikus humorral vegyes dühvel és naturalisztikus képekkel reprezentálta az akkori kortárs feminista nézőpontot. Abban is elsők voltak, hogy nőket alkalmaztak a színházi háttérmunkákra: itt dolgozott először női világosító, ügyelő, producer és a saját szerzésű színházi zenét is női zenészek adták elő.

Aki sebeket vágott és korbácsolt

Marina Abramovic: Lips of Thomas
Marina Abramovic: Lips of Thomas

Néhány év elteltével már sokkal erősebb eszközökkel dolgozott az egyik leghíresebb performanszművész, a szerb Marina Abramovic, akinek számos akcióját idézhetnénk a témában. 1975-ben Innsbruckban előadott Tamás ajkai című performanszában bemelegítésként elfogyasztott egy kiló mézet és egy liter vörösbort, ezután borotvával csillag alakú sebet vágott a hasára, majd véresre korbácsolta magát. Végül kereszt alakú jégtömbre feküdt, egy infravörös lámpa alá. E tortúra hatására az ötágú csillag a szó szoros értelmében vérvörössé vált. A sebből ömleni kezdett a vér - a közönség eddig a pontig, azaz 13 percig bírta áhítattal, utána lerángatták Abramovicot a pódiumról, és véget ért a performansz. Abramovic keresztény kultúrkörből vett szimbólumai és stigmái testbe vágóan dramatizálják a nővé válás stációit, a szépségipar igájában senyvedő nőies test aszkézisét. Abramovic egyébként egész mozgalmat indított a női test efféle reprezentációjával, napjainkig a legkülönbözőbb helyeken és helyzetekben találkozhatunk női performanszművészekkel.

Xantus Barbara - Vagina monológok
Xantus Barbara - Vagina monológok
Fotó: Puskel Zsolt

Mit mondanak a vaginák?

A magyar színháztörténetben is találunk példát a nőkkel szembeni erőszakot feldolgozó előadásokra, ha nem is sokat. 1996-os amerikai premierje után először nálunk, 2002-ben Bozsik Yvette rendezésében a Thália Színházban mutatták be a New York-i írónő és feminista Eve Ensler Vagina Monológok című darabját. A szerző kereken 200 nővel készített interjúból válogatta össze az anyagot. A monológok -bár egyazon téma köré csoportosulnak- mégis személyenként igen eltérőek; megszólal például egy, a Délszláv háborúban megerőszakolt bosznia-hercegovinai nő, hallhatunk egy 13 éves kislány első szexuális tapasztalatairól vagy egy 72 éves hölgy megrázó monológját. Eve Ensler számára a nők ellen elkövetett erőszak központi téma, a bemutatókkal világszerte támogatnak jótékonysági projekteket.

Döbbenet a számok tükrében

Minden ötödik órában
Minden ötödik órában

Szintén Bozsik Yvett nevéhez fűződik a Minden ötödik órában című előadás, ami a családon belüli -és főként a gyermekek ellen elkövetett- erőszak témáját dolgozza fel Bergman, Bukowski és Agota Kristof szövegei, valamint hiteles dokumentumok alapján. A cím arra a megrázó tényre utal, hogy minden ötödik órában keletkezik családon belüli erőszakból bírósági ügy. Belegondolni is szörnyű, hány eset lehet, amit nem terelnek jogi útra. Bozsik Yvette ebben az előadásban mozgással, bábokkal és prózai színészekkel beszél a témáról. Rendezésében a kemény testnyelv természetes: ütést, tépést, rángatást, taszigálást imitál a tánc, a bábok pedig jó eszköznek bizonyulnak a brutális téma távolítására.

Női sorsok Iraktól Magyarországig

A Vígszínházban tavaly, 2014 októberében Mátyássy Áron rendezésében mutatták be a Fátyol nélkül című előadást, amely az iraki származású Heather Raffo drámája alapján készült. A szerzőnő katolikus családban nőtt fel az Egyesült Államokban, és először kislányként, majd 1993-ban járt Irakban. Ez a későbbi látogatás olyan mély benyomást gyakorolt rá, hogy a következő tíz évben interjúkat készített, dokumentumokat gyűjtött, hogy 2003-ra megírja leghíresebb darabját, a Fátyol nélkült. A drámában kilenc iraki nő sorsán keresztül fájdalmas hitelességgel, megdöbbentő személyességgel elevenednek meg a háború borzalmai és a férfiak kegyetlenkedései. Mátyássy Áron rendezésében ugyan megtartja az iraki helyszínt, mindvégig általánosságban beszél, hiszen ezek a kiszolgáltatott, elnyomott nők a világ bármely pontján élhetnének, akár köztünk is.

Vass Teréz - Fátyol nélkül
Vass Teréz - Fátyol nélkül
Fotó: Dömölky Dániel

Élet a szovjet vadállatok között

Az erőszak, a veszteség és a történelmi traumák története Polcz Alaine Asszony a fronton című önéletrajzi könyve, amelyet olvasni is szörnyű élmény, hát még színpadon viszontlátni. Az írónő-pszichológus, Mészöly Miklós felesége az elsők között volt, aki az orosz katonák által elkövetett nemi erőszakról beszélt. A fiatal Alaine első házasságkötése után nem sokkal a második világháború poklában találta magát, és két front közé szorulva hónapokat töltött vadállatias szovjet katonáknak, éhezésnek, betegségnek kitéve. A háborús erőszak és fertőzések miatt soha nem lehetett gyereke. Tárgyilagosan előadott története időről időre előkerül a színházak műsorában, legutóbb 2014 decemberében a Vígszínházban, Székely Kriszta rendezésében, Halász Judit főszereplésével.

Asszony a fronton a Vígszínházban
Asszony a fronton a Vígszínházban
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

A produkció túllépett a háborús visszaemlékezés keretein, és újszerű formai megoldásokat alkalmazott. A bemutató idejében keltett nagy felháborodást a pécsi rendőrség áldozathibáztatós oktatóvideója, amire egy villanás erejéig utalnak is az előadásban. A nemi erőszakról szóló részben a szörnyűségeket hol felváltva, hol szinkronban elevenítik fel a női színészek, ráerősítve arra, hogy az átélt borzalmak nem feltétlenül csak Alaine emlékei, sőt, nem feltétlenül csak a háború sajátjai, hanem a női sors és kiszolgáltatottság kollektív alapélményei.

"Macsó társadalomban élünk"

Bár más megközelítésben, szintén a nők ellen elkövetett erőszak egyik módjával foglalkozik az Orlai Produkció sikerdarabja a közelmúltból, az Egyasszony. Péterfy-Novák Éva saját történetét írta meg blogján, amiből könyv, majd színházi előadás született Tasnádi István átiratában, Tenki Réka csodálatos előadásában. A történet szerint egy anya súlyosan sérült csecsemőt hoz a világra, aki hét évvel túléli a szörnyű diagnózist. A történetből kiderül az is, hogy az anya bántalmazó párkapcsolatban él. A dráma pozitív végkicsengése ellenére – mely minden nehézség dacára élni akarásra buzdít - nem lehet elmenni a családon belüli agresszió témája mellett sem. A szerző vállalt szándéka volt felhívni a figyelmet arra, hogy „egy bántalmazó, macsó társadalomban élünk.” Vele készült interjúnkat ide kattintva olvashatod.

Egyasszony (Tenki Réka)
Egyasszony (Tenki Réka)

Valószínűleg tehát még sok évnek kell eltelnie addig, míg a téma aktualitását veszti, addig pedig örüljünk annak a csekély számú próbálkozásnak, ami a nehéz ábrázolhatóság ellenére is vállalja, hogy színpadon igyekszik felhívni a figyelmet erre a létező problémára.