Máté, Mirella

Cseh rendezőpáros a MU Színházban

2015.12.06. 16:29

Programkereső

A vihar címmel Martin Kukučka és Lukáš Trpišovský produkciója érkezik vendégjátékra Budapestre. A lengyel, angol és magyar nyelven készült előadást magyar felirattal játsszák december 7-én.

Az előadásban a szlovák színházi életben elismert magyar nemzetiségű Kassai Csongor is látható lesz - olvasható a Manna Produkció közleményében. Azt írják, a cseh független színházi élet kiemelkedő rendezőpárosa Shakespeare A vihar című művét vette alapul új munkájában.

Egy szigeten, magányosan, ráébredhetünk-e, hogy hol rontottuk el vagy, hogy miként kell folytatnunk az életünket? Az előadás alaphelyzete szerint négy fiatal szakad ki hirtelen a mindennapokból és találja magát a "szigeten", ahonnan csak úgy vezet út vissza, ha megértik, miért kerültek oda.

Az előadás szereplői több nyelven is szólnak a közönséghez, keresik az útjukat - A viharban elhangzanak angol, magyar, lengyel monológok is. A produkció - amely számtalan nemzetközi fesztiválon szerepelt, díjakat nyert - először látható Magyarországon.

A cseh független színházi terület egyik sikertörténete a SKUTR rendezőpárosának karrierje - írták a közleményben, hozzátéve: Martin Kukučka és Lukáš Trpišovský egy kis stúdiószínházban kezdték pályájukat és rendhagyó rendezéseiknek, formabontó elképzeléseiknek eredményeként ma már a prágai Operaházban is dolgoznak, és tanítanak több művészeti egyetemen.

A rendezők a közelmúltban megalapították az STK Theatre Concept alkotóműhelyt, ahol más rendezőknek is lehetőséget adnak a bemutatkozásra. A MU Színházban novemberben bemutatott Nick ennek a műhelynek az egyik kiemelkedő produkciója. A vihar című előadás magyarországi vendégszereplését a Manna Produkció szervezi, amely a magyar színházi életben évek óta segíti független és fiatal alkotók bemutatkozását, projektjeinek megvalósítását.