Hella

Tenki Réka: "Mindez a férfiaknak is szól"

2016.03.08. 07:31

Programkereső

A bemutatása óta rendkívüli érdeklődés övezi az Egyasszony című előadást, amely Péterfy-Novák Éva szívbemarkoló és megrázó őszinteségű könyvéből készült az Orlai Produkciónál. A monodráma főszereplőjét, Tenki Rékát a történethez való személyes kötődéséről kérdeztük.

- Tavaly október óta játszod az előadást. Eddig milyen reakciókkal találkoztál a közönség részéről?

- Nem tudom eldönteni, hogy az emberek már eleve úgy jönnek be az előadásra, hogy ismerik a történetet vagy ott találkoznak vele először, de van egy olyan érzésem, hogy körbement a híre, hogy ez egy nagyon megrázó előadás, a nézők pedig ennek megfelelően az első pillanattól kezdve néma csöndben ülnek és feszülten hallgatják, amit mondok. A szerző a saját személyiségéből fakadóan úgy írta meg a történetet, hogy minden eseményt humorral kezel, így próbálja oldani a feszültséget. Ennek ellenére érzem, hogy a nézők nem igazán mernek nevetni, amit meg tudok érteni. Amikor először elolvastam a könyvet, csak ültem tíz percen keresztül és nem tudtam megszólalni. Átgondoltam a saját életem traumáit. A könyv és a darab üzenete viszont éppen az, hogy van élet a tragédiákon túl is: meg kell tanulni ezekkel együtt létezni, feltenni a hátunkra, továbbmenni és merni élni. Abban bízom, hogy a nézők is így távoznak az előadás végén.

Tenki Réka
Tenki Réka
Fotó: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda

- Mennyit fejlődött az előadás a kezdetek óta? Milyenek azok a napok, amikor játszod?

- Ez általában minden előadásnál úgy történik, hogy egy idő után már nem ugyanazzal az izgalommal várjuk az estéket, mint az elején. Beáll egy ritmus, nekem például a kezdést megelőző két órával indul a ráhangolódás. Csak néhány hónapja játsszuk, de már közel járunk a harmincadik előadáshoz, ami nagyon magas szám. Ennek köszönhetően nagyfokú biztonságérzetre sikerült szert tennem, így most már lehetőségem van az emberek reakcióra is jobban odafigyelni. Eddig hárman lettek rosszul, egyszer szétpukkant egy lámpa, egy néző pedig elaludt az első sorban, amitől én majd' megőrültem, mert nem tudtam, mi történhetett vele, rosszul lett-e. Sokat segít a nézők jelenléte, mivel nekem kell mozgatnom az egészet és ebből tudok továbbhaladni. Ez nagy felelősség, ami egyfelől ijesztő, másfelől viszont rengeteget tanulok belőle minden előadás alkalmával és színészileg megerősödöm.

- Az anyai örömök után ez az előadás jelentette számodra a visszatérést. Édesanyaként hogyan hatott rád a történet?

- Az, hogy kislányom született, sokat alakított a személyiségemen, és a darab szempontjából is fontos, hogy tudom, miről beszélek, amikor arról van szó, hogy a gyereket etetni vagy altatni kell. Tudom, hogyan zajlik egy szülés, mert átestem rajta. Mindez ad egy erős pluszt, ami fontos, hiszen enélkül mindehhez nem lenne viszonyom. Azzal is meg kellett birkózzak, hogy elkülönítsem a történettől a kislányomat és magamat. Nem volt könnyű ez az időszak, hiszen meg kellett tanuljam úgy átélni és átadni mindezt az embereknek, hogy én magam ne menjek rá. Nem mondom, hogy ez minden alkalommal sikerül, mivel nem lehet kimaradni belőle, a részese vagyok annak, amit elmondok, de azon vagyok, hogy ne sérüljek. Ahogy említettem, fontos a darab pozitív üzente. Ha ez nem lenne meg, és csak sokkolnánk a nézőket, akkor nem vállaltam volna el a felkérést. Nekem is erőt ad, hogy van kiút. Előadás után pedig a sok beszélgetés tud segíteni, hogy feloldódjak.

Tenki Réka
Tenki Réka
Fotó: Orlai Produkciós Iroda

- Mennyit tudott segíteni a rendező, Paczolay Béla, aki férfiként mégiscsak a „másik oldalt” képviselte a felkészülés során?

- Fontos kihangsúlyozni, hogy ez nem egy női darab, hanem egy emberi történet. Mindez – természetesen a szülést leszámítva – egy férfival is megtörténhet. Gondoljunk csak bele, hány férfi él érzelmi elnyomásban a felesége által és nem tud kitörni belőle vagy beteg gyereket ápol otthon, ami mellett nincs élete. A férfiaknak is szól ez a történet. Paczolay Béla rendkívül érzékeny ember, kiválóan átlátja az emberi helyzeteket, a próbák során pedig nagyon jó tanácsokat kaptam tőle. Azt éreztem, hogy soha nem volt senkinek a pártján. Nyugodtan telt a próbafolyamat, mindent meg tudnunk beszélni, amitől olyan volt ez az időszak számomra, mint egy terápia. Nem tudom, emiatt lehet-e, de az előadások előtt is nagyon nyugodt tudok maradni, nincs bennem görcs. Persze az első öt percben, amikor ott állok egyedül és mindjárt meg kell szólalnom, akkor én is fogyok vagy öt kilót, de hamar rátalálok arra a biztonságérzetre, ami a próbák során kialakult bennem.

- A próbák alatt meglátogattad azt az intézetet, ahol a történetben szereplő kislányt gondozták, és a szerzővel is megismerkedtél. Hogyan épültek be ezek az élmények a szerepbe?

- Béla vetette fel, hogy találkozhatnék Évával, én pedig úgy gondoltam, hogyha van arra lehetőség, hogy személyesen is megismerjem azt a személyt, akivel mindez megtörtént, akkor természetesen örömmel találkozom. Megkerestem, váltottunk pár mondatot, majd megkérdeztem tőle, hogyan juthatok el ebbe az otthonba, ő pedig elmagyarázta és felajánlotta, hogy elkísér. Az úton rengeteget beszélgettünk, megtapasztalhattam az ő hihetetlen erejét és az élethez való hozzáállását. Nem biztos, hogy ez a darabban egy az egyben megjelenik, de számomra mindenképpen fontos volt, hogy találkozhattam vele.

Tenki Réka
Tenki Réka
Fotó: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda

- Nemcsak egyedül játszol, hiszen január óta az Örkény Színházban is látható vagy az Apátlanokban. Milyen élmény volt számodra a társulattal együtt dolgozni?

- Az Örkény Színház társulatából öt olyan embert ismerhettem meg, akik együtt egy nagyon jó csapatot alkotnak. Felemelő érzés, amikor ott állsz a színpadon, és érzed, hogy hozzád hasonló emberek vesznek körül, akik ugyanazt gondolják a közösségről, a színházról és egy nyelvet beszélsz velük. Remek dolog, amikor inspirálnak a kollégák, te pedig bizonyítani akarsz nekik, hozzátenni valamit az ő munkájukhoz. Ez az összhang sajnos nincs minden esetben meg, amivel szabadúszóként többször kellett találkoznom. Számomra fontos, hogy tartozzak valahova, szeretek egy közösség része lenni, noha most a szabadúszás a legkényelmesebb nekem, élvezem, hogy sok emberrel találkozhatok, és ami a legfontosabb, otthon is tudok lenni a kislányommal.

- Hamarosan kezdődik a Budapest Noir című új magyar nagyjátékfilm forgatása, amelyben a női főszerepet alakítod. Mit lehet elöljáróban elmondani erről a munkáról?

- Nagy ajándék, hogy részt vehetek egy '20-as évekbeli film forgatásában, korabeli ruhákban és helyszíneken. Filmben szerepelni mindig nagyon izgalmas kihívás, manapság pedig ritkaság számba is megy, hiszen sajnos már nem az van, mint Törőcsik Mari fiatalsága idején, amikor évente harminc film is készült, és megismerhették a színészeket az emberek a tévén és a mozin keresztül. Nagyon meg kell becsülni minden adandó lehetőséget. Az pedig külön öröm a számomra, hogy húsz napom van a forgatásra – ilyen talán még nem is volt. Nagyon várom!

Fidelio Színházi Est

Az Egyasszony március 30-i előadása után a Fidelio szervezésében közönségtalálkozót tartanak a Jurányi Házban. A beszélgetést Várhegyi András vezeti.