Huba

Rendőri biztosítás mellett mutattak be egy Rushdie-művet

2016.05.20. 14:08

Programkereső

Konkrét fenyegetést nem kaptak, ennek ellenére szigorú biztonsági intézkedések mellett mutatták be május 19-én Salman Rushdie Sátáni versek című művét a Wiesbadeni Állami Színházban.

Uwe Eric Laufenberg, a színház intendánsa elmondta, időben felvették a kapcsolatot a rendőrséggel és követték a hatóságok előírásait, bár – mint hozzátette - ő maga nem tartotta "feltétlenül szükségesnek" az intézkedéseket.

Salman Rushdie
Salman Rushdie
Fotó: © Ed Lederman/PEN American Center/wikipedia

A nézőknek a jegyek megvásárlásakor meg kellett adniuk személyes adataikat. Az előadás előtt igazolniuk kellett magukat és detektorokkal átvizsgálták őket. A lezárt színpadot már a próbák ideje alatt is biztonsági személyzet felügyelte.

A színház ügyvezető igazgatója, Bernd Fülle szerint a biztonsági intézkedések nem vették át a főszerepet. "Minden intézkedésnek az a célja, hogy egy teljesen normális estet tarthassunk, amikor a színdarab állhat a középpontban" - mondta el.

A nézőtéren is biztonsági erők voltak, ám a nézőket ez nem zavarta. Konkrét fenyegetést egyébként nem kapott a színház, és az intézkedések nem befolyásolták a közönséget, a darab viszont elkápráztatta őket.

Az Egyesült Államokban élő indiai brit írót egy 1988-ban kiadott vallási rendelkezésben Khomeini ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója hitehagyottként ítélt el regénye miatt. A máig érvényben lévő vallási parancs, vagyis fatva tartalma szerint Rushdie büntetlenül meggyilkolható.

Khomeini ajatollah azért adott ki vallási rendelkezést az író ellen, mert véleménye szerint Salman Rushdie tiszteletlenül ábrázolta Mohamed prófétát.

A fatva miatt az író bujkálásra kényszerült, a brit kormányzat pedig rendőrségi védelmet biztosított számára. Az elmúlt években Salman Rushdie számos nyilvános rendezvényen vett részt.

Khomeini ajatollah 1989-ben meghalt, azonban utódja, Ali Hamenei ajatollah 2005-ben kijelentette, hogy a Salman Rushdie meggyilkolására felhívó fatva nem vesztette el érvényét.

Rushdie legújabb, Két év nyolc hónap és huszonnyolc éjszaka című könyvében is a vallási fanatizmussal és annak kérdésével foglalkozik, mit lehet tenni ellene a történetmeséléssel.

A Sátáni versek című regényt Ihsan Othmann iraki származású kurd rendező vitte színre Wiesbadenben egy nyolcfős társulattal.

Ezen a színházi előadáson viszont elkélt volna a rendőri biztosítás.