Nándor

Lengyel György: „Ha nagy színészekkel dolgozol, rendet kell tartanod”

2016.05.25. 14:10

Programkereső

A Madách Színház rendezője volt, igazgatta a pécsi Nemzeti, majd a debreceni Csokonai Színházat. Könyveket, tanulmányokat írt, tanított a Színművészeti Egyetemen és dolgozott a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnökeként is. Lengyel György a napokban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. A Kultúrpart színészóriásokról, politikáról és dilemmákról kérdezte.

„Az ITI (Nemzetközi Színházi Intézet – a szerk.) elnökeinek politikailag megbízhatónak kellett lenniük, és már a legelején figyelmeztettek, hogy ne akarjak sokat, mert hamar kitörhetem a nyakamat. Később persze majdnem ki is törtem, de ez egy másik történet” – meséli Lengyel György, aki húsz évig volt az ITI Magyar Központjának elnöke. „Rengeteg színházi emberrel ismerkedhettem meg és bekerültem az európai színházi vérkeringésbe.”

Latinovits Zoltánnal Debrecenben kezdődő barátságukról így vall a rendező: „A Csokonai Színházban játszott, de azt hiszem, egyszer rosszul viselkedett és az igazgató, Szendrő József elküldte egy kis időre. Így került Latinovits Miskolcra, ahová egy nap átküldött Szendrő, nézzem meg, milyen színész lett belőle. Rómeót játszott, és előadás után megkerestem az öltözőben. Egészen reggelig beszélgettünk, amíg föl nem ültem a vonatra....

A Ruttkai Évával kezdődő szerelmüknél is ott lehettem.

Ruttkai felhívott egy napon: ≫Gyuri, mondjon el nekem mindent a Zoliról. Nem követek-e el nagy hibát, ha otthagyom miatta a férjemet?≪ Persze én nagyon rábeszéltem Zolira, hiszen egy barátnak ez a kötelessége.”

A Madách Színházban töltött huszonkét során rengeteg dilemmával kellett szembenéznie. „Amikor elkezdtem a Madáchban rendezni, a művészet temploma volt. Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Márkus László, Gábor Miklós... Óriási színészekkel dolgozhattam együtt. Persze nagyon sok olyan darabot is meg kellett rendeznem, ami nem volt kedvemre való, de egy idő után fellázadtam.”

A debreceni Csokonai Színházat nyugdíjazásáig vezette. „Kaptam egy meghívást Amerikába, ahol egy egyetemen tanítottam két hónapig. (...) De ezzel egy időben jött egy felkérés Debrecenből is, aminek viszont nem tudtam ellenállni, s a nyugdíjazásomig két ciklust csináltam végig igazgatóként. Fiatal rendezőket vihettem oda, fiatal írókat mutattunk be, és olyan színészekkel dolgoztam, akikkel szerettem volna. Ha ez a debreceni nyolc év nem lett volna, nem lennék azonos saját magammal.”

A teljes interjú a Kultúrpart oldalán olvasható.