Tekla

Már érik az újszegedi magyar narancs

2016.06.07. 13:34

Programkereső

Június 6-án elkezdte a stáb A tanú próbafolyamatát Budapesten. A már most kitűnő hangulatban dolgozó csapat -élükön Hajdu Steve-vel és Elek Ferenccel- augusztus 7-én költözik le Szegedre. A kultuszfilm szállóigékké vált mondataival addig csak egymást szórakoztatják, utána viszont az újszegedi közönség is részesül az élményben.

“Richtig töpörtyűvel álmodtam az éjjel...!” “Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!” “Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk...!” Ezektől a mondatoktól és kedélyes kacagástól volt hangos hétfő délelőtt a budapesti próbaterem, ahol megkezdték A tanú próbafolyamatát. A színészek nem bírták kitörő nevetés nélkül felolvasni a legendás filmsiker színpadi változatát.

Hajdu Steve és Elek Ferenc
Hajdu Steve és Elek Ferenc

Bacsó Péter mozijából Hamvai Kornél írt hasonlóan elementáris szövegkönyvet, ezt láthatják megelevenedni az Újszegedi Szabadtéri Színpad nézői augusztus 12-én és 13-án. Az olvasópróba kezdetén Böhm György rendező rövid anekdotázással alapozta meg a hangulatot, majd elmondta: alkotótársaival, Túri Erzsébet díszlettervezővel és Kemenesi Tünde jelmeztervezővel nem kívánnak aktualizálni, az előadás pontosan akkor és abban a közegben játszódik majd, mint a film sztorija. Hajdu Steve elárulta: szerinte világklasszis az eredeti mozi, számára a top 3-ban van benne az Avatar és a Csillagok háborúja mellett, és akárhányszor adja a tv, képtelen elkapcsolni, végignézi a szatírát.

A tanú című előadás stábja
A tanú című előadás stábja

A várva várt újszegedi produkció főbb szerepeiben neves budapesti és szeretett szegedi művészeket láthat a közönség. Pelikán József gátőrt Elek Ferenc, Virág elvtársat Hajdu Steve, Bástya elvtársat Papp János személyesíti majd meg. Gogolákné szerepével sokak örömére visszatér Szegedre Müller Júlia, akit régen láthatott már a helyi publikum. A jelenlegi szegedi társulatból pedig több szerepet is játszik Sorbán Csaba, Borovics Tamás, Szívós László és Borsos Beáta.