Gellért, Mercédesz

Különleges játszóhely és Alföldi új rendezése a Bábszínházban

2016.06.13. 15:47

Programkereső

101 százalékos látogatottsággal zárta az évadot a Budapest Bábszínház. Az évadértékelőn szó volt még a tavaly nyár végi nagy esőzések miatti nehézségekről és a következő évad bemutatóiról is.

A 2016/17-es évad hat premierje közül három őszi bemutató a kisiskolás és a kiskamasz korosztálynak szól. David Walliams regényéből, a Gengszter nagyiból készül előadás a Játszó-téren Hoffer Károly rendezésében és látványtervével, Pirisi László zenéjével.

A csillagszemű juhász című népmese a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatója, Markó Róbert diplomarendezéseként látható. Szálinger Balázs a Budapest Bábszínház felkérésére írja a drámát, a látványt Cziegler Balázs és Michac Gábor jegyzi, a zeneszerző Zságer-Varga Ákos, a koreográfus Fitos Dezső és Kocsis Enikő.

Nevek, számok, bábosok

Kezdetben vala az Állami Bábszínház bábszínészképző tanfolyama, majd húsz évvel ezelőtt elindult a bábképzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ennek apropóján néztünk utána, hányan és hogyan foglalkoznak közülük bábbal, és kutakodtunk a Fidelio archívumában is.

Gimesi Dóra Csomótündér című meséjéből készül egyszemélyes előadás, amelyet a tervek szerint egy új, különleges játszóhelyen mutatnak be. A Tengely Gábor rendezésében látható produkcióban Ellinger Edina játszik, látványtervezője Michac Gábor lesz.

Családi előadásként két nagyszínpadi bemutató készül. Az egyik produkció Szalóki Ági lemezeinek anyagára épít, és az énekesnő közreműködésével látható Ellinger Edina rendezésében, Lisztopád Krisztina látványtervezői munkájával. A Holle anyó című Grimm-mesét tavasszal állítja színpadra Kuthy Ágnes.

Az ifjúsági és a felnőtteknek szóló előadások repertoárja is bővül: Moliere vígjátéka, A képzelt beteg a Játszó-téren, Alföldi Róbert rendezésében lesz látható. Az előadás bábjait Hoffer Károly, díszleteit és jelmezeit Zöldy Z Gergely tervezi.

Bábszínház felnőtteknek?

Hoffer Károly Junior Prima-díjas bábrendező, bábszínész, bábtervezővel a bábművészet nagykorúsodásáról és legújabb előadásáról, Az időnk rövid története című darabról beszélgettünk a Fidelio-Kultúrpercekben. VIDEÓ

A Budapest Bábszínház 2016/17-es évada októberben indul, szeptemberben azonban két alkalommal már várják a közönséget: a Színházak éjszakáján, valamint a Színházi Kritikusok Céhének díjátadó gáláján, amelyet 2010 után ismét a színházban rendeznek meg.

Bár az idei évad nagy nehézséggel indult - a 2015. augusztusi özönvízszerű esőzés a Budapest Bábszínházat jelentős mértékben érintette -, a tervezett bemutatók létrejöttek, elindult a színház-pedagógiai program és ismét megrendezték a BÁBU Fesztivált.

A most zárult évadban két játszóhelyen, a színházteremben és a Játszó-téren 391 előadást, köztük négy bemutatót (Nyúl Péter, Oidipusz-karantén, Kistigris és Kismackó, A kaukázusi krétakör), valamint egy felújítást (A legkisebb boszorkány) láthatott 102 904 néző. Ez az előző évaddal megegyezően 101 százalékos látogatottságot, ám négyezerrel több nézőt jelent.

A cicát és a vadkant díjazták Szerbiában

A Budapest Bábszínház Hoppá-hoppá! című előadásában játszó két művésznek, Kovács Juditnak és Kemény Istvánnak ítélte a szerbiai Karagujevacon megrendezett 18. Arany Szikra Fesztivál zsűrije a legjobb színészi alakítások díjait.

Három előadás koprodukcióban készült: a CAFé Budapest Fesztivállal, a Természetes Vészek Kollektívával, illetve a Budapesti Tavaszi Fesztivállal együttműködésben jött létre. A színház hazai és külföldi fesztiválmeghívásnak is eleget tett és díjakkal ismerték el a társulat munkáját.

A Koós Iván Galériában két kiállítást (Mesék a szigetekről, GerMánia) láthattak az érdeklődők és az idén is készül minitárlat a Budapesti Nyári Fesztiválra: a Szerelmes párok - szerelmes bábok című kiállítás június 10-től szeptember végéig látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpad kerengőjében.