Erzsébet

A nyugalom nyerte a kisvárdai fesztivált

2016.06.26. 10:26

Programkereső

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása a fődíj mellett a közönségdíjat is elnyerte.

A kilencnapos kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt előadást láthatott a közönség. A legjobb előadásért járó fődíjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajánlotta fel. A június 25-én megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Bocsárdi Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezőjét és Fabó Tibort, a Komáromi Jókai Színház tagját.

Kisvárdai Fesztivál
Kisvárdai Fesztivál
Fotó: Balázs Attila / MTI

A nemzeti fejlesztési miniszter által felajánlott díjat a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása kapta, míg az Emmi és a Kisvárdai Várszínház által a legígéretesebb tehetség számára alapított Teplánszky-díjat a Fade-Out című előadásért a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat vehette át.

Vásárhelyi vágyak

A nyugalom érzéki színház, a zenével, a szürreálisba hajló rendezői és látványtervezői megoldásokkal (a kataklizma utáni, szigetekre tört, vízzel elárasztott tér, benne az idő előtti, moha benőtte, csupa rejtekhely bútorok, pregnáns metaforája a kimondottnak és az elhallgatottnak), a színészi játékkal, nagyon pontos érzeteket megfogalmazva, szünet nélküli 2 óra 40 percbe sűrítve Weér Andor és Weér Rebeka életének iszonyú örökkévalóságát. Szinte csak az ő mikrotörténetükre, szoros és eltéphetetlen kötelékükre koncentrál a rendező, a regényen alapuló, az Anyám, Kleopátrával kiegészített szövegváltozatot készítő Radu Afrim.

A nyugalom
A nyugalom
Fotó: Rab Zoltán

Bányai Kelemen Barna írója minden pillanatban robbanásra kész. Alázat, kötelesség, menekülés, flegma beletörődés, bosszú - stációiban jórészt a poklot járja. Vágyik-e a mennybe egy teljesen fehér Rubik-kockát tekergetve, vagy a látszólag elviselhetetlen elviselhetetlensége adja a biztonságot? Képes lenne-e kitörni ebből a fizikai és lelki értelemben is levegőtlen, lepusztult közegből? Akarja-e a megváltást? A nem-válasz nyugtalanító. B. Fülöp Erzsébet az ereje, nősége teljében levő, primadonnai-dívai méltóságában megsértett színésznőként, Kleopátra jelmezét magáról letépve tör a színre, és jut el a „holvoltálfiam" monomániájáig, a katatón végállapotig. Hosszú az agónia. A testi-szellemi leépülés során gesztusai egyre tompábbak, szinte láthatatlanok lesznek, végül semmi más nem marad, csak a nyomasztó jelenlét” - írja Papp Tímea.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatáról szóló cikkünket itt olvashatja el.

A rendezői díjjal az Úrhatnám polgár és Az esetcímű előadásokért Sardar Tagirovskyt, a legjobb női alakításért járó díjjal Pethő Anikót, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és B. Fülöp Erzsébetet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagját jutalmazták. A legjobb férfi alakításért adható elismerést Bányai Kelemen Barna, a marosváráshelyi színház művésze és Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze vehette át. A legjobb 35 év alatti színész díját Kiss Bora (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) vihette haza.

A legjobb díszlet díjában A nyugalom című előadásért Adrian Damian, a legjobb jelmezért járó díjban az Úrhatnám polgár című előadás jelmezeiért Bajkó Blanka Alíz, míg a zenei díjban szintén az Úrhatnám polgár zenei világának megformálásáért Bartók György és alkotótársai részesültek. Az eseményen átadták a hallgatói minifesztivál diákzsűrije, valamint a közönség által adható elismeréseket is.