Vilmos

Kis pimasz és nagy bamba

Kleist Amphitryonja Aquincumban

2016.07.06. 08:31

Programkereső

Nemcsak antik szerzőket lehet az ókori romok között játszani, a célnak az is megfelel, ha egy darab antik tárgyú. Idén görög témájú darabot választottak: Heinrich von Kleist Amphitryonját, amely értelmezhető a tudathasadás drámájaként vagy komédiájaként, esetleg bohózatként. Papp Dániel dicséretes módon ez utóbbit választotta – írja kritikusunk az Aquincumi Múzeum előadásáról.

Nyáron, a kimondottan egynyári, olykor legföljebb három-négy előadásra tervezett produkciókban sokszor egyfajta igénytelenség a legjobb. Nincs az a nagy nekifeszülés, görcsös akarat, hogy na, most megmutatjuk, megváltjuk a világot, de a világ színjátszását mindenképpen. Ilyenkor szabadabban szárnyal a színházi ösztön, a színészi játékosság, szóval a tehetség, ha van. Nem korlátozza a nagyot mondani akarás feszültsége.

Papp János sok-sok éve igényes-igénytelen nyári játékokat szervez-rendez az aquincumi múzeumkertben. Igényes a darabválasztásban, igénytelen a kivitelben. Igényes a színészek kiválasztásában – leszámítva önmaga felléptetését –, igénytelen a rendezői elgondolásban, eredetiségben. Magyarul: jó színészek adtak elő klasszikusokat tisztességesen, ám minden eredeti, tartalmi gondolat, ambíció nélkül. A rendezői gondolat kimerült az eleve adott ókori helyszín lehetőségeinek kihasználásában.

De persze nemcsak antik szerzőket lehet az ókori romok között játszani. A célnak az is megfelel, ha egy darab antik tárgyú, ha görög-római környezetben játszódik. Tavaly meg is találták a leginkább ideillő darabot: Jékely Zoltán Oroszlánok Aquincumban című verses alkotását, amelyet korábban talán csak Gyulán adtak elő, 1982 nyarán, részben a várban, részben a tavon, Őze Lajos főszereplésével. Idén ugyancsak tárgyában antik, ezúttal görög témájú darabot választottak, bár régebbit: Heinrich von Kleist Amphitryonját.

Kleist persze, bár Goethe kortársa volt, az utóbbi néhány évtizedben az egyik legmodernebb szerzőnek számít. Nem csoda. Az Amphitryon értelmezhető a tudathasadás drámájaként. Vagy komédiájaként. Esetleg bohózatként.

Papp Dániel dicséretes módon ez utóbbit választotta. Nem tévedt bele az értelmezések dzsungelébe. Játéktérül meg egy homokozót alkalmazott különféle mászókákkal. Alattuk búvik meg a görög vezér, Amphitryon palotája, valamint a dobját poénra ütő Szegő Dániel, zeneszerszámival. Ide érkezik a háborúból ura érkezését jelenteni a szolga, Sosias, hogy szembe találkozzon önmagával, aki nem engedi be, és ide érkezik később a győztes hadvezér, Amphitryon is, hogy rájöjjön, valaki az ő képében megelőzte asszonyánál, az asztalnál és az ágyban is. Igazi tragikomikus szituáció. Tragikus a megcsalt férj meg a magát vétlennek tudó asszony számára, de mindenki más szemében komikus. Aztán az isten mélyen filozofikusnak hangzó, de inkább galád szofisztikával üti el dolgot, mondván, hogy ő mindenben jelen van, fűben, fában, égben, következésképpen magában a valódi, a földi Amphitryonban is. Tehát a férj úgy veheti, előző éjszaka ő maga volt az asszonynál. Ki merné észrevenni, hogy az isten kifordította a logikát.

Ám az előadás főszereplője nem Jupiter, nem is szenvedő-vívódó, megcsalt hadvezér, hanem Molnár Áron, az igazi Sosias.

Fel- és elszabadultan komédiázik, bohóckodik, improvizál, fraternizál a közönséggel, az igazival is, nem csak az erre beépített bekiabálókkal. Hatalmasakat esik, vetődik, szaltózik, bizonyára a mozgásokért felelős Mezey Gábor útmutatása szerint. Közben jellemet is formál. Gyáva, bamba, kisemmizett kisembert, aki nemcsak anyagi, de szellemi és erkölcsi javakban is hiányt szenved. Testi mohósággal kárpótolja magát: horizontjának csúcsa sült kolbász párolt káposztával. Isteni megfelelőjét és ellenlábasát Szabó Zoltán alakítja: kis cinikus, orcátlan pimasz. Gorombáskodásban, kötekedésben éli ki magát, visszaél isteni erejével. Az isteni másik oldalát mutatja Kovács Ádám. Fölényes eleganciában hordozza nem evilági voltát. Hozzá nem ér föl kritika vagy lelkifurdalás. Ha kárpótol, az leereszkedő kegy, nem kötelességteljesítés. Az előadás legszerencsétlenebb figurája a címszereplő, Mészáros András elővezetésében. Szenved és dühöng, kínjában nem bír magával, feje szinte szétrobban a megkettőződés felfoghatatlanságától. Bata Éva Alkménéje mindenekelőtt az isteni figyelemre is méltó nő. Homokban henteregve különösen vonzó, egyébként meg rendíthetetlenül hisz a maga ártatlanságában. Mint aki előre tudja az isteni magyarázatot. Rainer-Micsinyei Nóra komikai alkatát megfogyva is megőrizte, mértéktartó ízléssel közönséges, jól illik Molnár Áron Sosiasához.

Az előadás nem próbálja megfejteni az isteni önkény mibenlétét, nem is akar belepillantani kegytelen következményeibe. Csak a viccet láttatja benne. Jól teszi. Így nyáron legalábbis mindenképpen.