Orsolya

Mi lenne, ha eltűnne a depresszió?

2016.08.22. 09:06

Programkereső

Közel harminc év után, a Mellékhatás című előadásban dolgozik újra együtt Valló Péter rendező és Lengyel Ferenc. A színművésszel a Rózsavölgyi Szalonban szeptember 16-tól látható előadás apropóján beszélgettünk.

- Mondhatjuk a Mellékhatásról, hogy orvosdráma?

- Nem lehet egyértelműen besorolni az orvosdrámák közé. A keretet valóban egy kórházi szituáció adja: egy új antidepresszáns gyógyszer kísérletei folynak két önként jelentkező fiatalon, egy fiún és egy lányon, de a darab szempontjából sokkal fontosabb lesz a köztük kialakuló kapcsolat, valamint a vizsgálatot vezető pszichiáternő és az általam alakított orvos viszonya. A kísérleti időszak öt hete alatt a tesztalanyok nem használhatják a mobiltelefonjukat és tartózkodniuk kell a testi érintkezéstől is, ami komoly megpróbáltatás, hiszen egész hamar vonzalom alakul ki kettejük között. Közben vizsgálják a gyógyszer fizikai hatását, figyelik a hajhullást, a súlynövekedést, de természetesen pszichikai megfigyelés is folyik, ami egy ilyen gyógyszernél különösen fontos. Amikor a depresszióban szenvedők számára bevezették a Prozac nevű szert, többekben felmerült, hogy valószínűleg komoly kultúrtörténeti hatása lett volna, ha előbb feltalálják, ugyanis ha a nagy művészeink is használták volna, akkor talán Bergman vígjátékokat rendezett volna, Dosztovejszkij pedig nem írta volna meg a Karamazov testvéreket. Érdemes ezen elgondolkozni. Az előadásban a teszt során az igazi gyógyszer mellett placebót is használnak, de nem mondják meg, ki melyiket kapja. A darab azt vizsgálja, milyen emberi kapcsolat alakulhat ki ilyen furcsa körülmények között, és hogy ezt hogyan befolyásolja a gyógyszer.

Lengyel Ferenc
Lengyel Ferenc
Fotó: Kaszás Tamás / Fidelio

- Közben némi ellentét is kirajzolódik a pszichiáternő és az orvos között.

Hamar kiderül, hogy nem pusztán kollégákról van szó, hanem korábban szerelmi kapcsolat volt közöttük, ami talán soha nem hunyt ki teljesen. A kísérlethez némileg másképp állnak hozzá: a pszichiáternő nem hisz benne, hogy a depressziót gyógyszerekkel lehetne gyógyítani, míg az orvos meggyőződése, hogy mindenre van megfelelő orvosság, és sokat remél a mostani szertől is.

- Viszonylag friss, 2012-es darabról beszélünk. Mit lehet tudni a fogadtatásáról?

- Hamar népszerűvé vált, az írónő megkapta érte az angol kritikusok díját is. Rövid időn belül a Broadwayn is bemutatták, hasonlóan az előző darabjához, ami arról szól, hogy ha egy melegházban egy fiú és egy lány összekerül, akkor talán nemcsak a növények virágoznak ki, hanem a szerelem is.

Lengyel Ferenc
Lengyel Ferenc
Fotó: Kaszás Tamás / Fidelio

- Láthattuk már orvos-szerepben az Anamnesis-ben, a Katonában. Fel tudja használni az ott szerzett tapasztalatokat a mostani munkánál?

- Igen, sok mindenben segítség a katonás előadás, hiszen mielőtt bemutattuk volna, egy hónapon keresztül valódi orvosokkal, gyógyszerészekkel beszélgettünk, ami által közelebb kerültünk ehhez a területhez. Sok mindent másképp látok azóta, megértettem egy-egy orvosi kísérlet lényegét. Fontos tudni, hogy nemcsak fizikailag lehetünk betegek, hanem a pszichés állapot is kihathat a testünkre, ám ez a tudományban még tulajdonképpen fehér folt, jelenleg is zajlanak a kísérletek. Ma már képesek vagyunk feltérképezni az agy tevékenységét, és reméljük, hogy az orvostudomány fejlődésével idővel még pontosabban fogjuk tudni kijavítani azt, ami nem működik.

- Nem ismeretlen az ön számára a Szalon belső tere: jelenleg is repertoáron van a Válótársak című előadás, amit Für Anikóval közösen adnak elő. Mitől más itt játszani?

- Rendkívül szűk a tér és közel vannak a nézők, ezért olyan színészi megoldásokkal kell éljünk, mintha filmeznénk. Azokat az eszközöket kell előhívni, amik kevésbé teátrálisak. Magyarán nem lehet hazudni, amit én nagyon szeretek. A Kamrának és a Radnótinak is megvan ez a varázsa, mivel nagyon közel van a nézőtér.

- A Radnótit említette, ahol már dolgozhatott együtt Valló Péterrel, a Mellékhatás rendezőjével. Most két és fél évtized elteltével találkoztak újra.

- Sok idő telt el azóta, nagyon örülök, hogy lehetőségünk van újra együtt dolgozni. Ráadásul abban a bizonyos radnótis előadásban is Tóth Ildikó volt a partnerem, ahogy most is, és ott is egy nehézkesen működő szerelem volt kettőnk között. Jó most megint együtt, ott folytatni, ahol harminc éve abbahagytuk.

Lengyel Ferenc
Lengyel Ferenc
Fotó: Kaszás Tamás / Fidelio

- Egy-egy színészi munka során el kell nyomnia magában a rendezőt?

- Csak abban az esetben tanácsolok bármit a rendezőnek, ha zsákutcába kerültünk vagy tévúton járunk. Egyébként a rendező olyan, mint egy hajóskapitány. Ő mondja meg, hány csomóval haladjunk és mikor húzzuk fel a vitorlákat. Én nem mondhatom azt, hogy haladjunk kisebb sebességgel, mert nem én irányítom a hajót. Nekem azt kell végrehajtanom, amit mondanak, és ahhoz kell saját magamat szabni. Azon belül persze játékosként mindig megvan a szabadságunk.

- Milyen évad előtt áll?

- Sűrű évadom lesz. Ezzel a munkával párhuzamosan kezdem el próbálni a Tizedes meg a többieket a Pesti Magyar Színházban, amit én rendezek.

- Egy ilyen darabnál hogyan lehet megküzdeni a meghatározó filmelőzmény miatti nézői elvárásokkal?

- Az előadás teljesen más lesz, mint a film, hiszen mások a szereplők és nem használunk filmes eszközöket. Az ismert fordulatok természetesen benne lesznek, mint „Az oroszok már a spájzban vannak” vagy „Mi folyton csak átöltözünk”. Ezek ma is nagyon hatásosak. Különben eredetileg demagóg filmet akartak készíteni, csak aztán rájöttek, hogy nincs értelme pártszlogeneket skandálni, mert akkor hamar megbuknak. Elkezdték szórakoztatni magukat, belevitték a saját humorokat, és ebből alakult ki a végeredmény, amit ma is szeretünk. Nem kell aktuálpolitizálni, hiszen benne van a köpönyegforgatás, a magyar átok. Nem kell külön hangsúlyokat tenni erre. Adja magát.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a PORT.hu felületén!