Máté, Mirella

"A mi szakmánkban még nyugdíjba sem lehet vonulni"

2016.09.03. 07:30

Programkereső

Személyesen most találkoztak először, holott mindketten Felvidékről származnak. István a Magyarországon dolgozó felvidéki színészekről írta a diplomamunkáját, Ági pedig a Komáromi Jókai Színházban játszott, ahol István édesanyja a varrodát vezette.

Idén szeptember 17-én rendezik meg a Színházak Éjszakáját, harminc budapesti színház részvételével. Az eseményhez kapcsolódóan új sorozatot indítottunk, amelyben a résztvevő intézmények egy-egy művészét ültettük le egymással beszélgetni. A mai páros:

Gubík Ági – Karinthy Színház

Ficza István – Örkény István Színház

Mit jelent nektek a Színházak Éjszakája? Milyen élmények fűződnek hozzá?

Gubík Ági: Fantasztikus kezdeményezésnek tartom, nézőként is szívesen részt vennék benne, nem csak bennfentesként. Mindig izgalmas, amikor kicsit más fénytörésbe kerül színész és néző kapcsolata. Főleg filmes meg tévés munkáim voltak az elmúlt nyolc évben. Tavaly tértem vissza a deszkákra a Karinthy Színházban és a Madách Színházban, illetve korábban alternatív produkciókban léptem fel a Zsámbéki Színházi Bázison. Sajnos még semmilyen Színházak Éjszakájával kapcsolatos eseményen nem vettem részt.

Ficza István és Gubík Ági
Ficza István és Gubík Ági
Fotó: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája

Ficza István: A kezdetektől részt veszek benne. Az első évben nagy attrakció volt mind a közönségnek, mind nekünk. Körbevittünk csoportokat a színházban, szendvicseket készítettünk és kínálgattunk az előcsarnokban, közben folyamatosan ment az éneklés a kisszínpadon. Ám azt vettem észre, hogy az emberek kezdenek telítődni. A társulatoknak nagyon oda kell figyelni, hogy mi újat tudnak még megmutatni a közönségnek.

GÁ: Sajnos mindenben megnyilvánul az érdektelenség. Nincs meg bennünk a gyermeki kíváncsiság, nem csak a kultúrára, a színházra, hanem semmire sem. Azt látom a fiataloknál, hogy hiába van előttük a legszebb vízesés, akkor is a mobiljukat nézegetik. Valamiféle virtuális álvilágban élnek, ezért nehéz bármiféle újat mutatni.

Mennyire meghatározó számotokra, hogy Felvidékről indultatok? Miben tapasztaltátok meg az előnyét, illetve a hátrányát?

GÁ: Pozsonyban végeztem, szlovákul, mivel ott nincs magyar képzés. Az elején óriási nehézséget jelentett, úgy éreztem, képtelen vagyok felvenni a versenyt a szlovák anyanyelvű osztálytársaimmal. Idővel ez átfordult, és elkezdett izgatni, feladattá válni, hogy idegen nyelven beszélek, fejezem ki az érzéseimet a színpadon. Könnyen indult a pályám, elsőre felvettek a főiskolára, nagy színházi szerepeket kaptam, nagyon jól éreztem magam a szlovák közösségben. Amikor átjöttem Magyarországra, több mint tíz éve,

mindent elölről kellett kezdenem.

Amikor elkezdtem magyarul játszani, olyasfajta idegenséget éreztem, mint az elején a szlovák nyelvvel.

Mi volt az első hazai színházi felkérésed?

GÁ: A Nemzeti Színház nyitóelőadásába, Az ember tragédiájába hívott Szikora János, Cluvia szerepére. Majd leszerződtetett Szolnokra, de amellett sokat jártam vissza Komáromba meg filmezni Pozsonyba. Fontosnak tartottam, hogy megtartsam az ottani szakmai életemet is.

Ficza István
Ficza István
Fotó: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája

FI: Érsekújváron születtem, és abban a szellemben nevelkedtem, hogy Budapest a fővárosunk. Én is felvételiztem Pozsonyba, ahol kimondottan szerették a magyar jelentkezőket. A harmadikos-negyedikes hallgatók direkt beültek hozzánk a másodrostán, hogy ellessék a magyar temperamentumot. A magyar színészek voltak számomra a sztárok, ezért én is Magyarországon akartam színész lenni. Amikor Pestre kerültem, idegennek éreztem magam, nehezen akklimatizálódtam. Mindig könnyebben szót értettem a határontúliakkal. Borbély Alexandrával, Andrusko Marcellával, Lajos Bandival megvolt a közös nyelvünk. Amikor nem vettek fel a Színművészetire az első három próbálkozásra, azt hittem, azért van, mert határontúli vagyok. Még negyedszerre is óriási kérdőjel volt számomra, hogy bekerülök-e Máté Gábor osztályába. Végig rettegtem.

GÁ: Én meg külföldnek éreztem Budapestet. Nem terveztem, hogy átjövök. A magyar színészek voltak számomra az istenek. A szlovák színészeket nem ismertem annyira, ezért semmiféle félelemérzetem nem volt.

Hol tartotok szakmailag ahhoz képest, amit valaha elképzeltetek a színészi pályáról?

FI: A mai napig úgy érzem, hogy be kellene hoznom az elmaradásaimat. Eleve évvesztes voltam, Szlovákiában kilenc év az általános. Sokáig emésztettem magam, mire ráláttam, nem véletlen, hogy negyedszerre éppen Máté Gábor osztályába kerültem. Nem éreztem, hogy idősebb volnék az elsőre felvett osztálytársaimnál.

Bizonyos értelemben kamasz szinten maradtam.

Pályám elején járok még, és hát nehéz mindjárt nagy szerepeket kapni. Még várom a nagy lehetőségeket. Régi vágyam, hogy egyszer eljátszhassam Lucifert.

Ficza István és Gubík Ági
Ficza István és Gubík Ági
Fotó: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája

GÁ: Igazán nagy feladatokat cseh filmekben kaptam, jelenleg is forgatok Prágában. Reménykedem a színházi lehetőségekben. Elkeseredett vagyok, mert senki nem mondta, hogy a létfenntartás ennyire nehéz lesz. Gyakran rossz döntéseket hozok csak amiatt, mert finanszíroznom kell a létemet. Azt hittem, hogy majd csak azt vállalom el, amit szeretnénk, olyan felkérések jönnek, amik művészileg kielégítenek. Most éppen a Spirit Színház Tétel című előadásra készülök Pasolini Teoréma filmje nyomán Telihay Péter rendezésében. Ki voltam már éhezve arra, hogy hangos beszéd helyett a nagy színpadon, finom árnyalatokat is kifejezzek egy szűkebb térben.

Szolnok után újra kipróbálnád magad társulatban?

GÁ: Igen, szívesen. Ficánkoló típus voltam, nem bírtam sokáig a kötöttséget, de azt hiszem, mostanra lenyugodtam, megértem arra, hogy társulati tag legyek. Az Örkény Színház világa, szellemisége például nagyon közel áll hozzám.

István, amilyen döcögős volt az indulásod, olyan jó helyzetben vagy az ország egyik legnívósabb társulatában, az Örkényben.

FI: Valóban, bejártam a ranglétrát, stúdióztam az Új Színházban, a Kolibriben, a Centrálban. Kialakult bennem egy rangsor, hogy a Katona, az Örkény és a Radnóti felel meg leginkább az ízlésemnek. Azt gondoltam, de jó lenne ezek közül valamelyik színházba kerülni. Másodikban aztán Dömötör András, az osztályfőnök-helyettes tanárunk ránk, a hat fiúra, bízott egy hírnök szerepet az Örkény Színház Homburg hercege előadásában. És azt éreztem, otthon vagyok, ez a helyem, ide tartozom. Harmadikban oda is hívott gyakorlatra Mácsai Pál igazgató, végül leszerződtetett. Lehet, hogy én is azt sugároztam magamból, hogy oda szeretnék kerülni.

Gubík Ági
Gubík Ági
Fotó: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája

Ági, hiszel abban, hogy képes vagy bevonzani a szakmai vágyaidat?

GÁ: Nagyon hiszek a sorsszerűségben, sőt vallom is, hogy tervezés helyett inkább nyitott akarok maradni, figyelni a jeleket. Persze kell tenni bizonyos lépéseket, hogy megtaláljon az, amit szeretnénk.

Óriási sikered van A nadrág című bohózatban a Karinthy Színházban. Felfedezték végre a humoros, komikai oldaladat?

GÁ: Nagyon hálás vagyok Karinthy Mártonnak, hogy volt bátorsága rám osztani a komikát. Magyarországon leginkább a végzet asszonyát játszatják velem. Még tanulom ezt a műfajt, a poentírozás ritmusát, törvényeit. Partnerem, Kerekes József nagy tudója ennek a stílusnak, sokat tanulok tőle.

István, nálad alkati adottság a komikum, a nevettetés.

FI: Mortimer a Stuart Máriában például drámai szerep volt, azt is élveztem. Szokták mondani, hogy a színpadon vicces vagyok. Nem feltétlenül akarom, hogy nevessenek rajtam, mégis valahogy ezt váltom ki az emberekből. Mellesleg igazán úgy lehet tragikussá válni, ha még a legdrámaibb helyzetekben is tudsz nevettetni. Nagyon örülök, hogy a 2016-os évadban is kaptam az Örkényben egy komolyabb szerepet, Happyt Az ügynök halálában.

Mácsai rendezésében erősen megfogalmazódik az illúzióvesztettség, a kilátástalanság.

FI: Megértem szegény ügynököt, igyekszik, de nem bírja utolérni magát, és inkább az öngyilkosságot választja. Természetesen nem szeretném, hogy ez legyen a minta. De nagyon anyagias világban élünk.

A mi szakmánkban még nyugdíjba sem lehet vonulni.

Mindenki „űzi az ipart”, amíg bírja és működik az agya.

Ficza István és Gubík Ági
Ficza István és Gubík Ági
Fotó: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája

Veszélynek tartjátok, hogy a kreativitás, a művészi munka kárára megy az elanyagiasodás?

FI: A közönséget muszáj bevonzani. Mi színészek a kultúráért felelünk és gondolkodtatni szeretnénk az embereket, de nem biztos, hogy egy tragédiára mindenki bejön. Más prózai színházakban is azt látom, hogy elővesznek zenés darabokat, hogy több réteget megszólítsanak.

Kissé lazulunk, hogy becsalogassuk a nézőket.

GÁ: Optimista vagyok abból a szempontból, hogy főleg Budapesten, nagyon sokan járnak színházba. Ezt tapasztaltam a Karinthyban és a Madáchban is. Utóbbiban Szente Vajk kért fel a Váratlan vendégre, és senkit nem tudtam elhívni az előadásra, mert olyan előre eladták a jegyeket.

Hogyan álltok az ismertséggel?

GÁ: Egy rendező tanár mondta a pozsonyi főiskolán, hogy két dolgot nem bír elviselni egy színész: ha felismerik az utcán, és ha nem ismerik fel. Nem akarok mindenáron jelen lenni, ma már tudatosan távol tartom magam ettől. Szeretnék igényes munkákban részt venni.

FI: Egyelőre jólesik, ha felismernek, de ez nem sokszor fordul elő velem. Pogány Jutka szokta emlegetni, hogy régen, ha lementek vidékre, a nézők tudták ki az a Pogány Judit, mert mindenkihez eljutottak azok a filmek, amikben játszott. Ma pedig ha nem szerepelsz a médiában, nem vagy benne egy sorozatban, nem tudják, ki vagy.

Gubík Ági és Ficza István
Gubík Ági és Ficza István
Fotó: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája

Felidéznétek azt a pillanatot, érzést, amikor legbelül eldőlt, csakis a színészet lehet a hivatásotok?

GÁ: Hetedikes vagy nyolcadikos lehettem. A tábortűz mellett rögtönözni kellett egy műsort. Mindig jártam szavalóversenyekre, rengeteg verset, prózát tudtam. Elkezdett zuhogni az eső, az emberek ültek és vártak, annyira lekötöttem a figyelmüket. Olyan erős volt ez az élmény, hogy kiállok valahová, hatással vagyok az emberekre, én pedig egy kicsit másik dimenzióba kerülök, hogy igazán ezt kerestem, keresem ma is.

FI: Negyedikben bekerültem a gimnázium mellett működő amatőr színjátszó körbe. Azt éreztem, hogy biztonságban vagyok a színpadon. Belső nyugalmat adott. Amíg nem szólaltam meg, tele voltam aggodalommal, félelemmel, de aztán a második mondat körül azt éreztem, hogy uralom a teret, hogy az enyém. Folyamatosan ezt az érzést kerestem, amíg nem vettek fel a színműre. A színpad nekem egy szent hely. Megtaláltam a hivatást, amiben jól érzem magam.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a PORT.hu felületén!

forrás: Színházak Éjszakája