Béla

Retró reality kudarcba fulladt szexjelenetekkel

2016.10.05. 10:47 Módosítva: 2016-10-05 10:47:50

Programkereső

A szexuális tabukról szeretett volna beszélni Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei társulat rendezője a Tünet Együttessel közös Négy fal között - avagy zárt ajtók, tárt lábak című előadással, de maga is belepirult kicsit a témába.
Tünet Együttes: Négy fal között - avagy zárt ajtók, tárt lábak (Furulyás Dóra és Czakó Máté)
Tünet Együttes: Négy fal között - avagy zárt ajtók, tárt lábak (Furulyás Dóra és Czakó Máté)
Fotó: Mészáros Csaba

A szex még mindig az egyik legkényesebb téma a színházban. Mivel mindenkit érint és mivel a meztelenség még mindig zavarba ejti a nézők nagy részét, ezért könnyű abba a hibába esni, hogy a színházi hatáskeltést összekeverjük a közönség témára adott ösztönös reakciójával. Viszont aki járt már pár Mundruczó-előadáson, vagy megnézett néhány "hardcore" kortárstánc előadást, annak a pucér testek látványa már semmi, és felteszi magának a kérdést, hogy mi volt a valódi cél a vetkőzéssel.

A Négy fal között - avagy zárt ajtók, tárt lábak esetében persze adekvátnak tűnik a vetkőzés, hiszen itt azt látjuk, ami a címben foglaltatik: összezárják a közönséget a Jurányi Ház egyik próbatermének négy fala közé a színészekkel, ahol testközelből kell végignéznünk, ahogy nyílnak a lábak - elkezdődik a diskurzus a szexről. De mennyire valós ez a diskurzus? Az alkotók az ajánlóban azt ígérik, hogy az előadás a civilizált ember szexualitását mutatja be egy hétköznapi család történetén keresztül. Ez csak részben valósul meg: valóban beleshetünk egy család tabukkal, szorongással és kommunikációhiánytól terhes életébe, de mindebből nem igen hallatszik ki a mögöttes gondolat, vagyis hogy mit gondolt a rendező a civilizált ember szexualitásáról.

Mindenesetre nevetésre végig van ok, érződik, hogy egy jó hangulatú próbafolyamat improvizációiból születtek a helyzetek. Vicces az előadás felütése, már a helyet foglaló nézők előtt megy a show: az atlétás aerobic oktató (Szász Dániel) fitneszgyakorlatokat mutat a nála jó tizessel idősebb nőjének, Ingridnek (Szalontay Tünde), majd miután minden néző kényelembe helyezte magát, ők is levetik magukat az ágyra és ott folytatják a tornagyakorlatokat. Mindezt rezignált nyugalommal nézi/hallgatja végig Uwe (Székely Rozi), a nő 30 éves, otthon lakó lánya, akiről később kiderül, nagyon nincs tisztában saját szexualitásával, és, bár monológjában arról beszél, őt a testiség hidegen is hagyja, szabadidejében -amiből sok van neki- szextelefonál. És akkor ott van még Ingrid terhes húga is (Furulyás Dóra) és annak férje (Czakó Máté), akikről kiderül, hogy már most elhidegültek egymástól, de azért még erőltetik a rendszeres együttléteket, nem sok sikerrel.

Szóval előbb-utóbb mindenkiről lekerül több-kevesebb ruha, de a meztelen testfelületek látványánál sokkal jobban kimozdítanak minket a komfortzónánkból a karakterek szájából elhangzó kínos párbeszédek és közhelyek. Ezek olykor azért kínosak, mert nagyon is valódiak, máskor azonban a nemiszervek említése hallatán sokszor nem a saját prűdségünk miatt rándulunk össze, hanem mert érezzük szegény színész kitettségét a helyzetnek. Aki ugyanakkor lubickol ebben, az a Pintér Béla társulatban edződött Szalontay Tünde, aki az előadás motorjaként a 48 éves tanárnő, Ingrid szerepében a kései szexuális öntudatra ébredés pillanatában lévő, idősödő nőként egy jó értelemben véve irritáló karaktert hozott. Például kioktatta az amúgy is frusztrált lányát arról, hogy mennyire fontos, hogy 30 évesen legyen a nő mellett férfi, de legalább az ágyában, pasiját pedig arról faggatta, hányszor maszturbál egy héten, mert az lehet az oka a szexuális izgalom hiányának. Mint megtudjuk, ezek a gondolatok Dr. Fritz Kahn A szerelem iskolája című, ötvenes évek végén megjelent kultuszkönyvéből származnak, ami a maga idejében nagy revelációként hatott és amelyre nagyban építettek az alkotók az előadás létrehozásakor.

Ha a szocializmusban lett volna reality show, akkor abban valószínűleg az itt látottakhoz hasonló jelenetek szerepeltek volna, persze csak abban az esetben, ha a koncepció a mai valóság showkhoz hasonlóan az lett volna, hogy kellő mértékben aberrált embereket válogassanak össze. Ez az őrület az utolsó jelenetben tetőzik, amikor a család Szentestét ünnepel és ebben a feszült helyzetben mindenki elveszti az eszét: kiderül, hogy nem mindenki az, akinek egész addig hittük, vagy vallotta magát. Miközben mindezen persze nevettünk, aközben kicsit el is vész az éle mindannak, amit addig láttunk. Mint amikor valaki bevall valami nagyon komoly titkot magáról, majd a végén a saját irháját mentendő odabiggyeszti: hogy „á, csak vicceltem”. És akkor már nem tudjuk, hogy mi is az igazság.