Emma

Elhunyt Dario Fo, Nobel-díjas olasz drámaíró

2016.10.13. 11:09

Programkereső

Dario Fo kilencven éves korában egy milánói kórházban hunyt el – jelentette be az olasz kormány.

Dario Fo sokoldalú tehetség volt: színész-drámaíró, humorista, énekes, színházi rendező, díszlettervező, dalszerző, festő és baloldali szélsőséges politikai aktivista. 

Drámáit harminc nyelvre fordították le. Az 1960-as, '70-es, '80-as években íródott műveiben gyakran kritizálta a korrupciót, a szervezett bűnözést, a rasszizmust, a római katolikus teológiát és a háborút. 1986-ban lépett fel először az Egyesült Államokban Buffo misztériuma című előadásával. A kritikusok Richard Pryorhoz és a Monty Pythonhoz hasonlították. Legismertebb műve az Egy anarchista véletlen halála. Munkásságáért 1997-ben Nobel-díjjal tüntették ki. 

1974-es Nem fizetünk, nem fizetünk! című darabjában egy csapat háztartásbeli nő élelmiszereket lop a boltból férjeik tudta nélkül. A hatóságok azonban a férjeket tartóztatják le, mert őket sejtik a bűntény mögött. Amikor olasz nők egy csoportja a színdarabban leírtakhoz hasonló bűncselekményt követett el, az ügyész azzal vádolta Fot, hogy ő ösztönözte a tömeges lopásokat. Az írót végül felmentették.