Edina

Furcsa ember az irigy

Szabó Magda regénye a Rózsavölgyi Szalonban

2016.10.25. 09:29

Programkereső

A nyomor torzító, lélekromboló hatását demonstrálja Szabó Magda kisregénye, amelyet Őze Áron vitt színre a Rózsavölgyi Szalonban.

Akárki akármit mond, beleértve magát az írót is, Szabó Magda regénye, Az őz az irigységről szól. Nem az egyszerű, köznapi, emberi irigységről, hanem annak sűrített, fokozott, tökélyre fejlesztett fokáról, mondhatni művészi, tehát égi, illetve ez esetben inkább pokoli másáról.

Furcsa ember az irígy,
Torkán mérges a mirígy,
Egyszer úgy, egyszer így,
Az irígynek sohse higgy.

Így szól Weöres Sándor gyerekverse. Szabó Magda irigyének azonban hihetünk. Halott szerelmének, társának, tehát önmagának vall. Hazugságairól, csalásairól. Amiről Weöres versének másik szakasza szól:

Furcsa ember a hazúg,
Nyelve csípős, mint a lúg,
Egyszer így, egyszer úgy,
Hogy igazat sose tudj.

A kisregény hősnője rejtőzködik, rejtegeti gyűlöletig fokozódó irigységét szebb, szerencsésebb sorsú és jobb természetű batárnőjével szemben, tehát folyamatosan hazudik, színlel, mást mutat, tesz, mint amit gondol vagy érez. Ő rossz helyre született. Apja ábrándos lelkületű ügyvéd. Csakis igaz ügyet vállal el. Nem is keres szinte semmit. A kis család egyre nyomorúságosabb helyekre költözik. Az apa ráadásul korán meghal. Anyja művész lélek, zongoratanításból tartja fönn a családot. A házimunka a tehetséges és szorgalmas, túlságosan is eszes leányra marad. Nem kétséges, a nyomor torzító, lélekromboló hatását demonstrálja a történet. A rejtegetett irigység áthatja minden érzését, kapcsolatát, ambícióját, végig kíséri egész életét. Talán a tehetsége is részben abból táplálkozik. Abból ered a versenyszellem, amivel mindenki elé, fölé kerül.

A szép és a butaságig jámbornak tetsző barátnő meg mindebből semmit sem vesz észre. Az kérdés marad, mit ér ilyen érzelmi ügyekben az olyan lopás, amelyből a károsult mit sem vesz észre. Hiszen neki nem a férfi kell, hanem csak az, hogy a másiktól elvegye, még ha csak részben is. Emiatt marad is némi csalódottság az asszonyban.

Bizonyára örök vita tárgya marad, vajon Szabó Magda hatalmas életműve több-e mint kivételesen magas színvonalú lektűr.

Az őz is kétségtelenül túl gömbölyű, túl kimunkált, túl átgondolt, túl megkomponált ahhoz, hogy ne érezzük a műviség, a kigondoltság árnyát rajta.

De itt és most így jó, így illik igazán a Rózsavölgyi Szalon decens eleganciájához.

A kisregény kínálkozik a színpadra, első személyes, kitárulkozó, önleleplező elbeszélésként akár monodrámának is tekinthető. Nem is először kerül pódiumra, néhány esztendeje Molnár Ildikó próbálkozott vele. Most a Rózsavölgyiben Nagy Mari mondja el a szöveget, amelyet Kovács Krisztina dolgozott színpadra, és közben Őze Áron rendezésében megjelenik, ami megjeleníthető. Enyvvári Péter próbálta színpaddá varázsolni a pódiumot, Sántha Borcsa tervezte az alkalmas és jellemre szabott ruhákat.

Nagy Mari alighanem eszményi választás a főszerepre.

Jelentéktelen külső, kortalan arc és hatalmas színészi képesség, tudás, gyakorlat. A csúnyácska és okos kislány éppúgy természetesen megvan neki, mint a mindentudó, szakmájában magabiztos, érett színésznő. Sokféleség és önazonosság, úgy, hogy egy pillanatra sem látszik az alakítás, a bravúr, az átváltozás trükkje. Pedig szinte végig, az utolsó mondatig két kort kell játszania: azt, amikor beszél, és azt, amiről beszél. Erdélyi Tímea a tökéletes ellentéte: szép és kedves, bájos és jelentéktelen. Kicsit talán riadt is az erős személyiség kisugárzásában. Gáspár Sándor és Spolarics Andrea két-két szerepben (anya és apa, barát és házvezetőnő) pontos karakterekkel övezi és szembesíti a főszereplőt, Sipos Imre rutinosan hozza az élet valamennyi elengedhetetlen és többnyire nem éppen kellemes mellékszerelőjét.